A nap újra átzuhan az égen,
és kirajzolódik a tiszta fényben,
hogy sehová sem vezet az út,
amin ma mindenki siet.
Arcokat látok kőből és fémből
rettegnek az őszinteségtől,
de egy óvatlan pillanatban
leomlik a kártyavár.
Az igazság fáj!
A felvirradó nap semmi újat nem sejtet.
Az igazság fáj!
Az út amin állsz, sehová sem vezet.
Az igazság fáj!
Egy élet kevés, hogy elvesztegesd.
Új évezred, egy végső próba,
céltalanság, mint életforma...
Althangon dúdolgatjuk
a Pusztulás Himnustait.
Semmit se kaphatsz a sötétségtől!
Tüzeket gyújtunk, de félünk a fénytől.
Egy kényelmes hazugsággal
még kihúzzuk holnapig.
Smink és kirakat-mosoly mögé
rejtve a hanyatlás,
de hazugságaink közt
mégis közhellyé válik az igazság:
Egy élet kevés, hogy elvesztegesd! |
