"Már nem vagy gyerek, hát ideje, hogy megadd magad!
Eljött az idő, hogy amiben eddig hittél megtagadd!"
Nagy a nyomás, és döntened kell!
Beolvadsz, és te is csak egy szürke csavar leszel.
Talán önmagad maradsz,
talán a süllyesztőben tűnsz majd el...
Kinnt vihar készül,sötét felhők tornyosulnak az elfásult
világ felett.
Ez a négy fal, és ez a néhány hang az utolsó menedék
lehet.
A mindennapok valósága hazáig kerget,
de a rácsok és a zárak nem védenek meg.
A szürkeség már rád ragadt, s most az otthonodba tör
a nappali hiányérzet álmodban tovább gyötör.
Te sem tudod pontosan, hogy mit rontottál el,
hiszen te is csak azt tetted, amit mindenkinek kell.
És néha sikerül magad azzal vigasztalnod,
hogy valójában senki sem boldog.
Még fiatal vagyok, de már nem vagyok gyerek!
És hiszek még abban, hogy az életet élni is lehet.
Mert ezt az életet élni is lehet!
Egyszer te is hittél, régen még égett benned tűz.
Ma a rutin és a megszokás, ami napról-napra űz.
Kinnt vihar tombol, sötét felhők uralják a leigázott, halott
kék eget.
Ez a négy fal és ez a néhány arc az utolsó menedék
nekem.
Vagyunk így még páran, kik nem adtuk fel,
és maradunk ameddig tudunk, ameddig lehet! |
