Téged is megszült boncasztalán,
És most nevet rajtad ostobán.
Örül, hogy te vagy az áldozat,
És markában tartja sorsodat.
E kor egyre csak szívja vérünk,
Egymás ellen kell most élnünk!
A szót elnyeli üvöltésünk,
Titkon őrzött féltett reményünk.
Rövid az álom mégis sokat ígér,
Elfojtott sóhajod az egekig ér.
Elhagytad tested végre,
Lelked fested az égre.
Fénye beragyogja az éjszakát,
Te magad vagy a világ!
Ne hagyd, hogy a jelen letörjön
És folyton csak kétség gyötörjön,
Hogy van-e értelme maradnod,
Mindig egy szűk úton haladnod!
Válaszd őrödül az éjszakát!
Érezd messzi tájak illatát!
Merülj el mélyen a végtelenbe,
Légy újra halott néhány percre! |
