A tengerparton állunk, a srácok meg én.
A legrohadtabb arcok az egész északi féltekén.
Veszett kutyák kergetik a farkukat ugyanúgy körbe-körbe,
Ahogy én szállok be hajnalban az utolsó török körbe.
Megvakulok a fényben, megsüketülök a zajban,
De nem érdekel, voltam már sokkal nagyobb, sokkal nagyobb bajban.
Ezeken a rohadt deszkákon állok, néha azt se tudom miért.
Félek, túl nagy árat kér majd valaki a válaszért.
Kinek az arcát látom, ha belenézek a tükörbe.
Táncolok, mert beleléptem valami ördögi körbe.
Megvakulok a fényben, megsüketülök a zajban,
De nem érdekel, voltam már sokkal nagyobb, sokkal nagyobb bajban,
Azt hiszem. |
