Évek óta próbálom megfejteni Manfred Mann titkát, és úgy hiszem nem vagyok ezzel egyedül. Nem igen tudnék mondani még egy hasonló formációt, akik egy koncert alatt négy-öt stílust felvonultatva ugyanúgy lekötik a teljes közönségük figyelmét. Összetettebb témákhoz szokott fülű zenészarcok bólogatnak a butuskább slágerekre, rádióslágerek barátai tátott szájjal hallgatják a dallamok közé csempészett megfejtősebb darabokat. Mindenki megkapja amiért jött, mindenki boldog.

Így volt ez április 12.-én a Barba Negra Music Clubban is. Bár a koncertet az A38 Hajóra tervezték eredetileg, a nagy érdeklődésre való tekintettel a nagyobb befogadó terű klubba rakták át. Fél órát csúszott is a kezdés, hogy bevárjuk azokat, akik a hajóra mentek eredetileg. Az adódott szünetet a tömeg jól viselte, én személy szerint a fotós árok sarkában beszélgettem néhány első vonalbeli rajongóval. Volt ott dallamos gitárjátékot kedvelő figura, aki elmesélte, hogy legutóbb Bécsbe utazott el megnézni a bandát, progrock rajongó, aki szerint még ha pop-osabb dolgokat is játszik a zenekar, őket akkor sem szabad kihagyni, és legalább tíz percet beszélgettem egy –ha jól emlékszem svájci- hobbyfotóssal arról, hogy milyen objektíveket érdemes koncerten használni.

Fél kilenc magasságában a húrok közé csaptak az „öregek”. Az első hangtól kezdve azt kaptuk, amire számítottunk: igényesen előadott, dallamos rockmuzsikát. Fentebb említett megfejtésben talán annyiban jutottam előbbre, hogy a titok egyik összetevője a zene tisztelete lehet. Nem akarnak semmit túljátszani, előadják a dalokat a saját szájuk íze szerint fűszerezve. Mint egy jó szakács, aki tudja hogyan és milyen alapanyagból hozhatja ki a legfinomabbat. Ez nagyon megy nekik, és ezért lesz mindig is Manfred Mann a feldolgozások koronázatlan királya.

Ezen az estén is főleg feldolgozásokat hallottunk tőlük, de ezt azt hiszem a jelenlévők közül senki nem bánta. Robert Hart énekes a zenekar régi rajongóitól ugyan kapott már hideget-meleget, de nekem személy szerint tetszik a kiállása, Manfred Mann mellé kell egy ilyen született frontember. Mert azért valljuk be, Manfred mester nem arról híres, hogy folyamatos kontaktban van a közönséggel. Na jó, párszor kimászott a billentyűerdőből nyakba akasztós szintijével, de azért a hangulat fenntartásához ettől több kell. Ráadásul a hangszíne is passzol a dalokhoz.

Mick Rogers gitáros is szépen tette a dolgát, inkább érzéssel, mint virtuóz módon, de neki ez áll jól, ezt tudja. Merle Travis ’Cannon Ball Rag’-jével villantott ugyan a virtuóz oldalából is, de ebben a fingerstyle játékban Tommy Emmanuel verziója után engem ez annyira nem győzött meg.

Gyorsan elszaladt a bő másfél óra, fülemben sokáig ott zengett még a Mighty Quinn dallama hazafelé menet. Fülig érő szájjal jöttem el a koncertről, nem hiszem, hogy lett volna ezzel másképp bárki is, aki ott volt. Igényes program volt minden korosztálynak, egy olyan koncerten, ahol végre azon sem kellett agonizálni, hogy ez végülis milyen stílus, egyszerűen csak élvezte mindenki a zenét.

Setlist:
Spirit in the Night (Bruce Springsteen)
Captain Bobby Stout
Martha's Madman
Stronger
You Angel You (Bob Dylan)
Get It On (T. Rex)
Father of Day, Father of Night (Bob Dylan)
Cannon Ball Rag (Merle Travis)
For You (Bruce Springsteen)
Don't Kill It Carol (Mike Heron)
Blinded by the Light (Bruce Springsteen)
Davy's on the Road Again (John Simon)

Shake, Rattle and Roll (Big Joe Turner & His Blues Kings)
Do Wah Diddy Diddy (The Exciters)
Quinn the Eskimo (The Mighty Quinn)

Fotók:
[Tovább a képekhez...]

Kapcsolód oldalak:
http://www.manfredmann.co.uk/
http://livesound.hu/
https://www.facebook.com/perphotogre