A korábban különböző stílusokban tevékenykedő zenészeket felvonultató 2007-ben Rotterdamban alakult banda magát Punk/HC stílusban aposztrofálja. Ez a stílus meghatározás korántsem annyira összetett, mint ami a hanganyagból visszaköszön. Jó pár hallgatás után is inkább egy vadabb, mégis dallamos Metalcore anyag üvölt a hangfalamból, mintsem a 80-as 90-es évek hangulatát idéző Punk/HC gyalulás. Ám ezzel alapvetően nincs is semmi probléma.

A zenekarral kapcsolatban az első és meghatározó gondolat ami beugrott, hogy egy igazi belevaló Underground jelenséggel állok szemben. Remek, ütős, hangulatos klubkoncert-zenekar, és ebben tényleg a Punk/HC világot idézi. Sokkal jobban illik ezekhez az arcokhoz a klubok porrátörése, mint a sportcsarnokok, koncerttermek világa.
Az eddigi visszajelzések azt igazolják, hogy mind a közönség, mind a kritika igen pozitívan értékeli a srácok tevékenységét, hisz legutóbbi turnéjuk során a hazai pályán kívül Nagy-Britanniában, Belgiumban és már hazánkban is sikeresen helytálltak. Hazai vonatkozás szempontjából megemlíteném, hogy a zenekar énekese Magyar származású...jó tudni, hogy mindenfelé jelen vagyunk...:)
A tagok saját bevallásuk szerint azért alkották meg az MTS gépezetét, hogy valami új és nyers zenét hozzanak össze. Az előbbi cél elérését valahogy nem érzem ki az anyagból, utóbbit annál inkább. Ez alatt viszont nem az anyag lehúzását kell érteni, csupán próbálok objektív maradni a kapott zenei élményhez mérten. Ennek jegyében az EP-t beszerző kedves hallgatót nem csigáznám fel olyan hangzatos ajánlóval, hogy valami egészen új és szokatlan élményre számíthat. Hasonló zenéből hála az égnek rengeteget kaptunk. Nálam pl. az egyik régi kedvenc, a Német illetőségű CALIBAN muzsikája ugrott be mint párhuzam.

Az MTS tagjai tagjai eddig két EP anyaggal büszkélkedhetnek. Sajnos a 2009-ben megjelent Meet The Storm kislemez eddig még nem jutott el hozzám, viszont a 2010-es Sailing on a Broken Compass anyagot hallgatva úgy érzem ezt a hiányosságot sürgősen pótolni kell.
Saját koncertjeiről röviden így nyilatkozik: „Káosz és súlyos testi sértés” és valóban ez a hangulat köszön vissza a három számot tartalmazó anyagból is. A hangzás is teljesen rendben van és az erőteljes beindulást a dallamosabb énektémák sem törik meg.
Nagyon remélem, hogy sikerül valahol élőben is elcsípnem ezt a zenekart, mert abban egész biztos lehetek a hallottak alapján, hogy ezek a dalok élőben tényleg nagyot üthetnek. Azt kíváncsian várom - mivel még eddig nem adtak ki teljes albumot -, hogy mit sikerül összehozniuk egy nagylemezen, hisz lehet, hogy ez a muzsika három szám erejéig ütős, de egy egész lemezen már 4-5 szám után ellaposodhat...bízom benne, hogy nem így lesz.

Meet The Storm - Sailing On A Broken Compass 1. Can't Plan Regret 2. Sailing Out To Fail 3. Hindenburg
Értékelés: 10/10
http://www.myspace.com/meetthestorm
|