Igazi metal vándorcirkusz érkezett pár nappal karácsony előtt a fővárosba turnézáró koncertjével, és egy olyan elnevezéssel, amelyről többeknek hamarabb ugrik be Vanessa Warwick, mint a fellépő négy zenekarból három. Az MTV kultikus műsorának nevével fémjelzett Headbanger's Ball turné egy csomagban hozta el az Iced Earth, az Ensiferum, a Kataklysm és az Unearth zenekarokat, nem a leghosszabb egyenkénti játékidővel ugyan, de így mindenkitől egy brutál pörgős, best-of szettet kaptunk.

A négy zenekar gondosan lett összeválogatva, hogy minden népszerűbb metal-alfaj rajongóit egy helyre gyűjtse, az elgondolásban nincs is hiba, végre valami, ami úgy jár át a stílusok között, hogy közben nem mutat be vaskos középső ujjal a másiknak. A metalcore-t az Unearth, a death-grind vonalat a Kataklysm, a rendkívül népszerű folkolást az Ensiferum, majd a kompromisszummentes power döngölést az Iced Earth hivatott képviselni. A képletben hiba nincs, egyik bandát se mondanád annak, akik jól kezdtek, aztán a művészieskedés jegyében átmentek volna populáris trágyába, pedig a felsorolt stílusok mindegyike büszkélkedhet egy ilyen ékkővel, no meg egy gyenge, új, utánérzésekkel teli kópiával, de ebből, vagy ezek hiányából is látszik, hogy a turné igyekezett nem eladni magát egy közönségmágnes új zenekarral, hanem megmaradt metal ínyencségnek.

Kellemesen telt küzdőtérnek kezdte az estet a metalcore legszebb (Svédországból importált) stílusjegyeivel az Unearth. A bandával a 2013-as Darkness in the Light lemezüknél kezdtem el ismerkedni, aztán mivel kicsit felhúztam magam az állandó In Flames - Haunted - Maiden - Slipknot utánérzéseken, "same shit different colour" felkiáltással letudtam őket az agyamnak valahol azon szegletében, ahol az a néhány darab metalcore banda tengődik, amit volt szerencsém hallani, mikor beköszöntött ez a stílus. Ellenben a koncert rendkívül dinamikus volt, pörögtek-ugráltak a srácok, sikerült igen profin beizzítsák a közönséget, ahol azért jópáran nem titkolták, hogy ismerik a dalokat. A metalcore-al ismerkedőknek sokkal hamarabb javasolnám (főleg ezen műsor után) a zenekart, mint bármelyik népszerűbb stílusbeli elődjüket. Igaz, hogy így is svéd utánérzés majdnem az egész, de ez legalább őszintén odavágott, a srácok tudják, mit akarnak játszani, és azt is tudják, hogyan. Kellemes slusszkulcsa volt az estének az Unearth, még ha kicsit egybe is folyik a rövidke műsor, ellenben a dobos úr hatalmas bajusszerkezetét mindenképp ki kell emelnem. Classy!

Bajban vagyok a Kataklysm-el, emberek... Körülbelül negyedjére látom a kanadai csapatot, januárban a Dürerben házat bontottak a sounddal, Debrecenben egy fesztiválon háromszor is lecsapták a színpadi trafókat, erre most a koncert felénél tele voltam kétellyel, hogy ez UGYANAZ a zenekar lenne? Laza sound, gondosan dallamosra válogatott szett, semmi grindos arcdarálás... Úgy reméltem, hogy Maurizioék majd megmutatják az Ensiferumra gyűlt embereknek, hogy hogy is kell húst darálni, erre ez valahogy elmaradt. Persze a színpadot és a dobogókat gyorsan belakták, és atom pengén tolták az olyan dalokat mint a Blood in Heaven, As I Slither vagy a döngölős Breaching the Asylum, de ez az egész sajnos egy kihagyott ziccer, ez a zenekar nekem egész egyszerűen nem erről szól. Valószínűleg puhítottak magukon a befogadhatóság érdekében, de ha valaki emiatt a koncert miatt kezd el barátkozni az olyan anyagokkal, mint a Victims of This Fallen World vagy az überklasszik Shadows & Dust, akkor bizony nagyon pofára fog esni, mert egyszerűen nem ezt fogja kapni. Persze ettől függetlenül jó volt látni a srácokat, talán sosem láttam ennyit mozogni a zenekart színpadon, jöjjenek is gyorsan-gyorsan vissza, lehetőleg headlinerként, dara műsorral, közben ügyelve az übermálhás földbe döngölésekre is, és máris meg van bocsájtva minden.

Bajban vagyok az Ensiferummal is... Sajnos ez már stílusbeli probléma, mert bevallom, nekem a folk felé érdeklődésem meghalt akkor, mikor Somnium feladta az életet 2003-ban, majd ismét elhunyt, mikor a Skyclad laza 50 embernek játszott a Dürer kert kistermében. Mondjuk ide tartozik, hogy a ’95-ben alakult Ensiferum csak 2001 után tört be igazán a köztudatba, de engem már akkor is bosszantott az egész, hogy a haverok az előzmények totális ismerete nélkül tekintenek folk-megváltóként a bandára, de ne kanyarodjunk el, ettől még az Ensiferum maximálisan megérdemelte a közönségét és a kvázi-headliner pozíciót. Még mindíg a legnépszerűbb folk zenekarok közé tartoznak, listavezető lemezekkel, és erre nem is cáfoltak rá, habár a hangzás kicsit megkopott a bulijuk alatt, pedig örültünk, hogy eddig még a kezdő Unearth alatt is korrektül szól minden. Hál’ istennek rengeteget játszottak az általam többször áthallgatott új anyagukról, a One Man Armyról, ebbe már prímán tudtam kapaszkodni, és ahogy láttam, a közönséget is sikerült felhergelniük, ezen a bulin forrongott egyértelműen a legvadabbul az embersereg, ami már több, mint tisztes mennyiségűre hízott, érzékelhető volt, hogy sokan az Ensiferumra érkeztek. Szemet vonzó jelenség volt a harmonikás leányzó, Netta, akinek vidám mozgása mellett sajnos hangszere olyan volt, mintha ott se lenne, nem tudom, hogy véletlenül vagy szándékosan sikerült így lekeverni szegényt, de a szerepe ettől még megvolt és csillagos ötös lehetett a fanoknak (banda és női nem fanjai együttvéve). Hatalmas tánc volt mind a színpadon, mind a közönségben, érkeztek panaszok, hogy elől érthetetlen basszuskatyvasz az egész, de a keverő felé tejesen érthető volt minden, ám ez sem okozott nagy zavart az erőben, nagyon élt a koncert és a végén még picit sajnáltam is, hogy ilyen rövidkére sikeredett.

Persze már előre pityeregtem, mert tudtam, hogy az abszolút all-time favorit zenekarom, az Iced Earth koncertje sem lesz sokkal hosszabb. A Jon Schaffer gitáros tulajdonában lévő Iced Earth legszebb és leghíresebb korszaka ugye a Dark saga - Something Wicked.. lemezkettős köré tehető, és az azokhoz kapcsolódó Alive in Athens koncertanyaghoz, ami nyugodt szívvel odatehető a legnagyobb metalzenei mérföldkövekhez. Miután az ezen anyagokat igazán különlegessé tévő Matt Barlow otthagyta a zenekart, majd a csúnyán dobott Ripper Owenst váltva visszatért, majd újra lelécelt, az Iced Earth valósággal újjászületett az Into Eternityből átigazolt Stu Block-nak köszönhetően, és a vele készült Dystopia lemez instant klasszikussá vált. Nos, nem véletlen említettem meg pont ezen három anyagot, a műsor gyakorlatilag ezekről szólt, ami minden Iced fanatikusnak gyönyör és mennyország. Tudom, vannak, akik a Stormriderre esküsznek, ők most egyetlen dallal voltak kielégítve, tőlük eleve bocsánat idegesítő szubjektivitásomért. Tehát Stu Block nemcsak átvette a Barlow-féle jellegzetes énekhangot, hanem kipótolta ezt saját stílusával, amely szép kitartásokkal és mocskos visításokkal tette még színesebbé Schaefer zenei világát. A kezdő Great Heathen Army egy 2017-ben érkező új lemezt hivatott felvezetni, és nyugodt szívvel tapasztalható, hogy a legutóbbi Plagues of Babylon kicsit szétesett anyagát elhagyva ismét a tekerős gitártémákhoz és monumentális refrénekhez tér vissza a zenekar. Ezek után a Burning Times örök klasszikussal kezdődött el a nosztalgiavonat, amit "csupán" négy dal tört meg az új korszakból. Három a még mindig újnak tűnő, de klasszikusnak ható Dystopiáról, és egy ’muszáj-dal’ még jelen volt, hogy emlékeztessen minket a rossz szájízre, amit a Plagues of Babylon hagyott bennünk. A Vengeance is Mine közben jöttem rá, hogy mi zavar engem. Sajnos ez a legújabb tag, Jake Dreyer volt, aki a szólók közben sajnos még nem érzi magát biztonságban, érezhetően idő kell még neki a minőségi színpadi jelenléthez, egyelőre még nem hozta azt a szintet, amit a klasszis szólók hallgatása közben elvárna az ember egy ennyire kultikus zenekartól. Stu hangjától féltem kicsit, tekintve, hogy turnézáró koncertről beszélünk, de kifogástalan volt végig minden sikoly, még a ráadásban előkapott Boiling Point igazán kegyetlen énektémái is simán kiszakadtak. Le a kalappal, ennél egyértelműbb választás nem is létezhetett volna Barlow pótlására. A régi korszakos Pure Evil után a Watching Over Me zárta az estét, amire egy emberként énekeltek az ottmaradtak. Igazán megindító volt, hogy majdnem húsz és után is ennyien emlékeznek erre az igen kedves korszakra, amit ez a zenekar adott a keményebb fémzenének, azóta kiirtani se tudom a lejátszóból a klasszikus lemezeket, és igen, az olyan dalok, mint a V vagy a Boiling Point, nekem már a Dystopia is ide tartozik.

Kellemes zárása volt ez egy olyan évnek, amely alatt rengeteg jó zenészt vesztettünk el, átéltünk jó pár csalódást mind fesztiválokon, mind klubokban, és sajnos egyre kilátástalanabbnak tűnik a klasszikus zenekarok helyzete. Ellenben rengeteg jó koncertet is kaptunk fiatal reménységektől és olyanoktól is, akiket már majdnem végleg leírtunk, tehát nyugodtan remélhetjük, hogy 2017 sokkal, de sokkal erősebb lesz. Egyelőre a jelek kedvezőek, mindenkinek rengeteg olyan koncertélményt kívánunk, mint a Headbangers Ball volt!
Találkozzunk 2017-ben is!

Kapcsolódó weboldalak:
http://www.icedearth.com/
https://www.facebook.com/OfficialIcedEarth/
http://www.ensiferum.com/
https://www.facebook.com/Ensiferum/
http://kataklysm.ca/
https://www.facebook.com/kataklysm/
https://www.facebook.com/unearthofficial/

http://www.concerto.hu
https://www.facebook.com/concertoconcerts


(A képek a zenekarok FB oldalairól származnak, kivéve az Unearth fotó, azt ugyanis kollégánk készítette 2015-ben a Rockmaraton fesztiválon.)