Igazi dallamos hard rock abszolút naprakész, modern formában – így szokták jellemezni a Night by Night zenekart, akinek alapítója és gitárosa a The Sisters of Mercyből ismert Ben Christo. Bejöhetnek azoknak akiknek a 80-as évekbeli AOR a nagybetűs zene, és azoknak is, akik mondjuk az AFI-n nőttek fel. Nemrég jelent meg a bemutatkozó albumukat beharangozó első single Time to Escape címmel, amihez klipet is forgattak. Dallamos is, zúz is. Ben Christóval beszélgettünk.

MollyFall : Mesélj a Night by Night történetének legfontosabb állomásairól!
Ben Christo : Minden ott kezdődött, hogy megismerkedem Jonny Thorntonnal, és megálmodtunk egy hard rock bandát, amit a 80-as évek elfeledettebb zenéi ihletnek meg. Az első tengerentúli bulink Lengyelországban volt, fontos tapasztalatokat szereztünk és felkészített minket az ezt követő önálló turnéra Európában. Aztán ott volt a koncert a londoni Purple Turtle klubban 2010 januárjában. Nagyon pörgős volt, és akkor először, amikor Jon és én egymásra néztünk, úgy éreztük, hogy létrehoztunk valamit amiben tényleg van jövő. 2011-ben játszottunk a Trashfest nyitóbuliján Finnországban, ez volt Dan, az énekesünk első koncertje velünk, és egy újabb fontos pont amikor láttuk a bennünk rejlő potenciált. Nemrég befejeztük a bemutatkozó albumunkat Romesh Dodangodával (többek között a Funeral For A Frienddel is együttműködő producer – a szerk.), ami egy őrületes érzés volt, hiszen mindig is erre az albumra vágytunk. Megvagyunk az első videónkkal is amit a Time to Escape című, kislemezen is megjelent dalunkra készítettünk ... ha visszanézem, csak megerősíti a zenekarba vetett hitemet.

MollyFall : Hogyan találtatok egymásra a banda aktuális felállásával?
Ben Christo : Fantasztikus kombinációja ez olyan egyéniségeknek, akiket mind a legjobb barátaimnak is tartok. Az egyik legerősebb barátság az életemben az, amit Jonnyval kötöttem 2007-ben, amikor megalapítottuk a zenekart. Damient és Tomot ismerem amúgy a legrégebbről, már azelőtt is haverok voltunk otthon Bristolban, hogy Londonba költöztem volna. Tommal még dolgoztunk is együtt egy borüzletben! Őrült jó dolog ahogy újra kapcsolatba kerültem ezekkel a kitűnő zenészekkel, egészen olyan mintha a múltam legnagyobb tehetségei összeálltak volna egy supergroupba! Daniel még csak egy éve csatlakozott, de nagyon hamar jó barátok lettünk. Szerintem a függője lehetek, mert néha azon kapom magam, hogy úgy viselkedem és beszélek, mint ő!

MollyFall : Nehéz volt összeszoknotok vagy hamar működni kezdett a „zenei kémia”?
Ben Christo : Ez mindig egy komoly, jó kihívás. Mindenki az előnyére lökdösi tovább a másikat, ami néha persze idegtépő, hiszen sok munkába kerül, mire a kész anyaggal mindenki elégedett. Alapvetően azért ez egy fantasztikus dolog.

MollyFall : Milyen zenei vagy nem zenei hatások alakítják a zenéteket, a szövegeiteket?
Ben Christo : Úgy érzem, hogy zenét és szöveget csak valódi érzésből tudok írni, bármennyire is megfoghatatlan az. A saját munkám érzelemből indul ki. Történik velem valami, aztán hazamegyek és alkotok valamit. A legjobban sikerült dalaimra igaz, hogy valami történik és aztán szükségét érzem, hogy felvegyem az ötletet. Aztán jönnek a többiek és megváltoztatják, fejlesztenek rajta egy csomót, de a dal magja, a lényege az mindig valami nagyon igazi, nagyon őszinte.
Ami a szövegeket illeti, először történnie kell valami jelentősnek. Aztán menj és írj le mindent ami eszedbe jut arról a témáról, akkor is ha egy csomó klisével meg szarral lesz tele. Utána menj vissza azokra a részekre, amikre tényleg azt tudod mondani, hogy hé, ez kifejezi amit éreztem, és írd meg a zenét a dalhoz. Itt jön egy kényelmetlen rész, mert mondjuk nagyon bejön az a szó, hogy vicissitude (viszontagság), de szarul hangzik, megjátszós egy dalban és kiénekelni is nehéz. Ezek a szempontok mind együtt érvényesek. Ha verset írsz, számít, hogy néz ki leírva, van-e központozás vagy éppen hogy nincsen... ez tökmindegy ha egy dalszöveget hallgatsz. Fogd és váltsd át a szavakat olyasmivá, amit könnyű énekelni, és jól is hangzik elénekelve - „ez a hang nagyon magas, megváltoztathatom-e ezt a magánhangzót i-ről a könnyeben énekelhető a-ra, vagy elrontja a dalt?”
A befejező rész az, hogy fogod a jó ötleteket és kiterjeszted valami működővé, aztán megközelíted az ének szempontjából – én ilyenkor többnyire felteszem a zenét és ráéneklem a szöveget. Szeretem, ha a versszakok önmagukban is, és egymással is rímelnek.

MollyFall : Hogyan írnád le a bemutatkozó albumotokat, amiről mindig is álmodtatok?
Ben Christo : Tíz dalnyi dallamos hard rock, van benne remény és csalódás egyenlő arányban. Szeretünk úgy gondolni a dalainkra, mint elbeszélő, szinte vizuális darabokra, mindhez hozzá tudunk képzelni egy kisfilmet, aminek a zenéjét adják.

MollyFall : Hogy telt a lemezfelvétel?
Ben Christo : Ez az album egy hosszú, majdnem kudarcba fulladó ügy, tele betartandó dátumokkal és váratlan változásokkal... mindig közbejött valami. Alapvetően remek volt, egy csomó pillanatra úgy emlékszem vissza, mint a legboldogabbakra az utóbbi években, mind zeneileg mind emberileg.

MollyFall : Több európai országban is játszottatok már, milyen élményeitek voltak?
Ben Christo : Nagyszerű helyek, csodálatos emberek. Nagy kihívás ha mindent magadnak kell csinálnod (mi voltunk a turnémenedzser, az utazási ügynök, na meg mi foglalkoztunk a pólókkal is), de mindannyian sokat tanultunk belőle.

MollyFall : Milyen a visszajelzés a szakmától, a közönségtől?
Ben Christo : Nagyon pozitív – sokan úgy üdvözölték a zenénket, hogy már mióta erre várnak.

MollyFall : Mik a terveitek a közeljövőre?
Ben Christo : Májusban megjelenik a második kislemezünk, és ezt követi az album júniusban. Ez a terv. Meg koncertezni is fogunk Nagy-Britanniában és Európában is április-májusban.

MollyFall : Milyen előadók, stílusok alakították a stílusodat?
Ben Christo : Egy rakás zenét szeretek ami 1978 és 1983 között készült, szerintem külön stílust is alkotnak. Sok zene amit akkor írtak, azonnal megtetszik nekem, mert szeretem az érzékenységet ami mögöttük van. Szeretem a hangzásukat is, azon kapom magam, hogy bejön Alison Moyet vagy a Yazoo, mert tetszik az érzés ami bennük van. Nagyon bírom Nik Kershaw anyagait is, nagyon jó dalszerző izgalmas változtatásokkal a zenéjében – ritka példája olyasvalakinek, aki egyértelműen egy remek zenész és dalszerző, és egy ideig nagyon sikeres popsztár volt. Nik slágerlistás dalokat írt, de ha zenészszemmel szétszeded őket, felkiáltasz, hogy basszus ez fantasztikus, milyen király moduláció, mennyire izgalmas hangnemváltás, milyen rohadt jó harmónia. Ezzel szemben a 90-es évek popzenéje valamivel egyszerűbb, alapabb, egy ismétlődő fogós dallamon és ritmuson alapul az egész. A metálon és rockon kívül az általam szeretett zenéket a következők jellemzik: izgalmas hangnemváltások, modulációk, nagyon jól kigondolt énekharmóniák. Például Michael Jackson dolgaiból egy csomó tele van ilyenekkel.

Fotó: Sabrina Dersel

MollyFall : Első kedvenc banda, első koncert?
Ben Christo : Def Leppard az első nagy kedvenc, először pedig a Judas Priestet láttam élőben.

MollyFall : Van olyan gitáros akit az ideálodnak neveznél?
Ben Christo : Megboldogult Steve Clark a Def Leppardból. Nem erőlködik, emlékezetesek a dallamai. Vitán felül ő a kedvenc gitárosom.

MollyFall : Legjobb koncertélmény zenészként és rajongóként?
Ben Christo : Fellépőként a 2006-os Sao Paulo-i The Sisters of Mercy koncert volt a legemlékezetesebb, rajongóként pedig 1991-ben Birminghamben az AC/DC.


http://www.youtube.com/watch?v=LyosK9qFljc
http://www.nightbynight.co.uk/ (ingyenes mp3-mal)
http://www.facebook.com/pages/Night-By-Night/163444593119?sk=app_178091127385