Storytime – erre a névre keresztelték az első kislemezt, amely napvilágot látott a várva várt Imaginaerumról. Azt hiszem, nem túlzás ezt kijelenteni, ugyanis a Dark Passion Play megjelenése óta több mint négy év telt el. Most pedig itt egy meglehetősen sokat sejtető maxi, melyből kisfilm is készült. A Storytime már a szövegét tekintve is kiválóan reprezentálja az egész albumot. Gyermekkorunk legkedvesebb meséit említi benne, Pán Pétert és Sohaországot, Alice-t Csodaországból, mindennek egy kellemes karácsonyi légkört kerítve és persze az egészet egy sötét, elvont keretbe foglalva.

A 13 dalt tartalmazó album egy kellemes, intróval nyit (Taikatalvi), melyben Marco finnül énekel. Az éneket egy felhúzható zenedoboz dallama kíséri. Ezután hallható a fent említett Storytime, majd a Ghost Rider, mely szintén egy keményebb hangvételű dal, leginkább Marco előadásában. Kissé éles váltás a lemezen belül, és a Nightwish múltját tekintve is a Slow, Love, Slow című jazz melódia. Igen, jazz, amelyet nem hallottunk még a zenekartól, ám a sajátos komor hangzásnak köszönhetően és a súlyosabb jelentéssel bíró énekkel már messze nem a 20. századi USA könnyed szórakozása jut eszünkbe.
Nem maradunk meglepetés nélkül a szintén zúzósabb, I Want My Tears Back-et, vagy a Song of Myself-et illetően sem. Többek között e kettő dalban hallhatunk visszautalásokat a Dark Passion Play Meadows of Heaven és The Nightingale-jére, előbbi dal esetében instrumentálisan, és mindkét esetben a dalszöveget illetően is. A Song of Myself különlegessége még, hogy a végén egy történetet hallhatunk többek között Anett, Marco, egy idős ember, egy asszony és egy fiatal gyermek tolmácsolásában. Nem tűnik azonban a történet kerek egésznek, inkább úgy hat, mintha részleteket ragadnának ki különböző könyvekből. A mű szövege részekre van osztva és az egyes részeket a szerző, Tuomas külön címmel illette. Ezek egyébként nem hallhatóak, csupán írásban vannak feltüntetve, akárcsak a Dark Passion Play- The Poet and The Pendulum című száma esetében.

Líraibb dallamok csendülnek fel a Turn Loose The Mermaid vagy a The Crowl, The Owl and The Dove-ban. Ezen dalok témája többek között a tenger, a szerelem és az ártatlanság, a tisztaság utáni vágyódás. Utóbbi műben Marco és Anett együtt énekelnek, itt nagyon tetszik az akusztikus gitár. A többi szám után elég nyugodt, letisztult dal ez, kissé szomorkás, mégis üdítően más.
A korongon hallható több instrumentális szerzemény is. Ilyen az Arabesque, mely egy gyorsabb dal, az arab kultúrát idézi. Itt megint csak az előző nagylemez Sahara című száma jut eszembe. Az albumot záró szimfonikus Imaginaerium pedig az azt megelőző dalok összefoglalója. A mese, az erős fantáziavilág, a cirkusz, a show és minden más ebben a kompozícióban teljesedik ki.

Összességében a lemez valamiféle filmzene benyomását kelti, ezt erősítik a mesékből kölcsönzött motívumok, mint Hófehérke, vagy Mary Costa, aki Csipkerózsika szinkronja volt. Vagy itt van még a már említett és persze kihagyhatatlan Alice Csodaországban, érezhetően Tim Burton elképzelése szerint. Egyébként a Storytime klipjében előrevetítik ezt a fajta showt és még annál is többet, ugyanis 2012-ben egy film fog megjelenni szintén Imaginaerum címmel, természetesen Tuomas Holopainen elképzelései alapján. Főhőse egy Tom nevű elmebeteg szövegíró. Talán Tuomas saját művészlétét dolgozza fel benne? A válaszokra még egy darabig várnunk kell, annyi azonban biztos, hogy amit nyújt nekünk az Imaginaerum, az annyira komlex és sokrétű, hogy minden egyes hallgatáskor újabb és újabb összefüggéseket fedezhetünk fel benne. Ehhez persze mindenképp szükségeltetik az alapos angoltudás, nem árt, ha ismerjük a Dark Passion Play-t és persze Walt Disney-t. Bár a zenét illetően a Nightwisht-ól megszokott minőséget kaptuk (kitűnő gitár effektek, szólók, a szimfonikus zenekar játéka, többféle kórus, Jukka szakértelme), azért ez a korong merőben kitűnik a többi közül. Meglátásom szerint Tarja távozása nem befolyásolta a minőséget, úgy tűnik a banda már rég túlnőtte azt a korszakát. Ezúttal valami egészen újat és mást alkotott.

Nightwish: Imaginaerum 1. Taikatalvi (2:35) 2. Storytime (5:28) 3. Ghost River (5:25) 4. Slow, Love, Slow (5:51) 5. I Want My Tears Back (5:08) 6. Scaretale (7:32) 7. Arabesque (2:52) 8. Turn Loose The Mermaids (4:19) 9. Rest Calm (6:59) 10. The Crow, The Owl And The Dove (4:10) 11. Last Ride Of The Day (4:31) 12. Song Of Myself (13:30) 13. Imaginaerum (6:18)
http://www.nightwish.com
|