Nagy izgalom előzte meg a Seether (ZA) első magyarországi koncertjét, legalábbis az ismerőseim azon részéről, akik rajonganak a zenekarért. Így magam is várakozással néztem a naptár lapjai hogyan fogynak és közeledik a kitűzött dátum, amikor élőben élvezhetjük a Seether dalait a Dürer Kert kiváló hangosításában, melyben még sosem kellett csalódnom.

Eljött a várva várt időpont. Magam ugye sajtós belépővel, vendéglistán vártam az estét, párom, rajongó lévén, VIP jegyet vásárolt, amiről azt lehetett tudni, hogy 1 órával a hivatalos kapunyitás előtt be lehet jutni a szentélybe, valamint egy stagepass és egy Seether póló járt mellé. Fél füllel hallottam és magam is meggyőződhettem róla, hogy a VIP jegyekért kb. 34 rajongó volt hajlandó kipengetni a normál elővételes jegy kis híján dupla árát. Kicsit keveselltem a létszámot, de oda se neki. Beengedéskor kiderült, hogy a sajtó nem számít VIP-nek egy rendezvényen, vagyis 1 órát várakozhattam kint, a lassan gyülekező közönséggel, míg párom és kb. 30 társa besétálhatott, elfoglalni az első sort. Kellemetlen, de mit lehet tenni. 19:00-kor aztán sikeresen bejutottam és hozzávetőlegesen félig meg is töltöttük a Dürer Kert nagytermét. Teltházra számítottam? Igen, arra. Az este folyamán persze még bővült a létszám, de teltházról a Seether utolsó dala alatt sem lehetett beszélni. Úgy látszik, hiába a világhír, a legelső magyarországi koncertjén egy Dél-Afrikai zenekar nem töltötte meg a budapesti Dürer Kertet. Azóta láttam képeket a bécsi, frankfurti koncertekről, ott azért nagyobb tömeget vonzottak be.

Mint értesültünk róla, az előzenekari posztot a Prana (RU) moszkvai grunge zenekar töltötte be. Megvallom őszintén, szándékosan nem néztem utánuk a koncert előtt, gondoltam, lepjenek meg. Nos, a meglepetés frenetikusra sikeredett. Először egy 20 év körüli srác ült be a dobok mögé és iszonyat vehemenciával kezdte el püfölni a bőrt, majd berobbant még két srác, gitárral és basszusgitárral. A szőke a mikrofon mögé perdült, elkezdett énekelni és akkor jött a döbbenet, egymásra néztünk az első sorokban: „ez csaj!”. Hihetetlen vehemenciával, már-már kimeríthetetlen energiával töltötte meg a színpadot, és azt át is ragasztotta a közönségre. A dalaikat, bár nem ismertük, de végigtomboltuk egy emberként. Mondjuk, az egy kicsit sok volt, hogy az egyik dal előtt nagyot ivott az üvegéből, majd a kezdő gitár riffnél nagyot ugorva a szájában tartott vízmennyiséget az utolsó cseppig a közönségre fújta. Na, hát időnként hátránya is van az első soroknak. Mindazonáltal tökéletesen feltüzelték a közönséget, maximálisan élvezhető kis zenekar a Prana. Ha jönnek még felénk a jövőben, mindenképpen ott leszek.

Végre elérkezett az estének az a pontja, amit kétség kívül mindenki a legjobban várt, ami addig történt. Megjelent az együttes, a maga teljes valójában, a négy hús-vér taggal. Taps és sikolyok tömkelege díjazta jelenlétüket, sőt, egy kis érezhető feszültség is ott bujkált valahol a levegőben, amit a kapunyitás percei óta egyre jobban érezhetett mindenki. A srácok nem húzták az időt holmi szószaporítással, mire az ember felfogta, hogy kezdődik, el is kezdődött, felcsendült pár ismert, és várt dallam: a Gasoline kezdőakkordjai. A feszültség láthatóan oldódott, vagy inkább átcsapott élvezetbe, az első soroktól a leghátsókig mozdultak a fejek, a kezek, a loboncok, és kezdtek felhangzani a torkokból a dalszöveg részletei.

Úgy tűnt, a legtöbb jelenlévő extázisba esett, ami nem is olyan meglepő, tekintve azt a tényt, hogy aki akkor ott volt, talán hónapok óta tartó várakozás után kapta meg azt, amire vágyott. Az elvarázsolt állapot a legtöbb arcról a koncert végéig nem olvadt le, de nagyjából a harmadik dal végére a hallgatóság láthatóan felfogta, ami körülötte zajlik, és már minden pillanatot befogadó tekintettel élt meg - ha épp nem ugrált a többiekkel. A korábbi állapotokhoz képest megnőtt az első sorok jelentősége, nem csak annak az alapigazságnak betudhatóan, hogy a nagy többség ösztönösen előre tör egy-egy olyan koncert közben, ami kicsit is kivált belőlük valamit, hanem az is rásegített, hogy a beszéd terén egyébként nem jelentősen (sőt, sokáig egyáltalán nem) kommunikatív tagok tettekben azért a rajongókkal voltak, egy-egy pengetőt vagy pacsit a nyújtózkodó kezekbe nyomva.

Az első sorok varázsa mindenki számára érthető, aki járt már a Dürerben. A nem túl kolosszus színpad épp annyira emelte ki a nép közül a zenészeket, hogy a magasság ellenére ne kerüljenek elérhetetlen távolságba, így az is külön élményt nyújthatott az elöl lévőknek, hogy az érdeklődésüket felkeltő zenészek testközelben voltak, egyfajta nyers, emberi közelséget adva zenész és hallgató közé.

A koncert előrehaladtával az élmények és a dalok sokasodtak, bár jogosan kúszott felszínre az az érzés is, hogy pár mondat a dalok között azért nem ártana. A legtöbb átvezetés pár gitárral játszott riff által történt, amit gyorsan beküldtek egy samplerbe és körbe-körbe játszottak, míg a banda gitárt cserélt, ivott, miegymás. Alig hangzott el egy-egy „Thank you!”. A leginkább elzárkózottnak érezhető maga az énekes, Shaun Morgan volt, aki a pár hónapja ismét belépett Brian-nel és a ’99 óta itt zenélő Dale-lel ellentétben nem mozdult el jelentősen a neki jutó mikrofontól, maximum akkor, amikor hátrament a söréért. Még John, a dobos is többet foglalkozott a rajongókkal, ami azért meglehetősen fekete pont Shaunnak. A 6. dal után felhangzó dobszólóban is kitett magáért, nekem nagyon bejött, amit a bőrökkel és cinekkel művelt.

Végül a várt beszédblokk is bekövetkezett: pár mondatban megtudhattuk, hogy az egyik roadjuk épp a születésnapját ünnepli. Ugyan már sok végigénekelt dalon volt túl a közönség, egy Happy Birthday To You-ra mindenki vevő volt. Mindezek után a koncert a Remedy-vel záródott, ami egy a banda legismertebbé vált dalai közül, de elhangzott több hasonló volumenű is, mint amilyen a Country Song, a Tonight, a Fake It, vagy a legtöbbek kedvence, az Amy Lee-vel közös Broken. Természetesen a júliusban megjelent új albumról is felcsendült számos dal, például a See You At The Bottom, a My Disaster, vagy az elmaradhatatlan Words As Weapons, de sajnos nem volt elég idő minden egyes várt dallamot, nótát megszólaltatni, így kimaradt pár olyan, ami az együttest ismerők számára talán klasszikussá vált. Bár, ha eljátszották volna a The Gift-et, vagy a Weak-et, talán más értékes dalok szorultak volna ki a repertoárból. Befért viszont egy Nirvana feldolgozás is, a Heart Shaped Box, ami azt kell mondjam remekül illik Shaun hangjához. Ugye nagy tisztelője a Nirvana-nak és Kurt Cobain-nek, sokat merítettek is a munkásságukból. Azért egy pici háttérinfóként megjegyezném, hogy Dale valószínűleg nem akkora rajongó, mert a Setlist-jére ráláthattunk a koncert előtt, és lázadó módon neki „Fart shaped box” volt felírva.

Végül, ráadás sem volt, pedig maradt ki bőven sláger a felhozatalból, azokat eljátszhatták volna, ennek ellenére a legtöbb jelenlévő boldogan látszott távozni, elvégre magukénak tudhattak egy szuper bulit, remek dalokat, és új barátokat.

A fotókért köszönet Kieronnak (Rockvilag.hu):
Seether:
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.852596168131319.1073741936.104378096286467&type=3
Prana:
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.852591294798473.1073741935.104378096286467&type=3

Kapcsolódó oldalak:
http://www.seether.com
https://www.facebook.com/seether
http://pranagrunge.com
https://www.facebook.com/pranagrunge
https://www.facebook.com/skalarmusichungary