Érdeklődve vettem kezembe a Steelwing áprilisban megjelent albumát. Ez a számomra ismeretlen együttes 2010 áprilisában adta ki a Lord Of wasteland című albumát. Mindenekelőtt el kell mondanom, hogy a 8 számot tartalmazó album (plusz a bevezető intro) érdekes meglepetést tartogatott számomra.

Néhány szó az együttesről, pusztán azért hogy el tudjuk helyezni.A banda 2009-ben alakult svéd csapat, akik klasszikus heavy metalt játszanak. A mára már klasszikusnak számító felállásban két gitáros (Robby Rockberg és Alex Vega) egy basszeros (Skürk) egy dobos (Oscar Ĺstedt) és egy énekes (Riley) kapott helyet. A formáció kezdetnek 2009-ben elnyerte a 2009-es Nemzeti Rock Díjat (Svédország), ahol több, mint 1200 együttest előzött meg. A csapat elszánt őrzője a klasszikus heavy metal stílusnak, és meg kell mondjam, kimagaslóan jól is csinálják.

Azok, akik az utóbbi időben hiányolják az igazi metal zenét, nos nekik jó hír, ezek a srácok még emlékeznek a régi nagy öregekre. Olyannyira, hogy ez az albumuk egy igazi kis időutazásra csábít mindenkit. Amikor még a zenészek hosszú hajjal, farmerban, igazi gitár alapokra építették fel a zenéjüket, és a szövegekben is az energia dominált.

A Steewing összeszedett minden alapot, receptet, amivel a stílus nagyjai (Iron Mainden, HammerFall, Metallica, Saxon) már kitaláltak. Összegyúrták, és a végeredmény. Nos, ha szeretted a 80-s évek igazi sikoltozós, gitármetálját, ezt is imádni fogod.

A bevezető track (Enter the wasteland) önmagában meghatározza az egész album hangulatát. Azok, akik szeretik a heavy metal-t elégedetten fogjak hallani az Am I Evil alapritmusát a track alatt. A tisztelgés valószínűleg nem véletlen a Diamond Head felé (Metallica szintén megtette ezt a gesztust már korábban) és az albumot jól fémjelzi ez a fajta kitekintés. A tökéletes váltás a második számban (Headhunter) már el is repít minket a hőskorba. Engem személy szerint kicsit zavart az énekes hangja, de kétségtelen, hogy Riley tökéletesen beleillik a hangzásba.

Az album összességében nagyon erős, igazából gyenge számok nélkül. Összeszedett, csodásan megírt gitárszólamokkal, Maindenes, Manovar szerű riffekkel tarkított igazi gitármuzsika. Személy szerinti kedvenceim az albumról a fentebb említett Headhunter, a The nightwatcher es a The illusion. Dalszövegeikben kevés a rejtett mondanivaló, inkább történeteket mesél el, eben is hasonlítva az igazi nagyok zenéjére.

Számomra különös kettősséget ad a Lord of the wasteland. Elsőre feltűnt, hogy az együttest nem szabad egy önálló tribute együttesként felfogni, de ők valójában mégis azok. Igaz, hogy nem együtteshez köthetőek, hanem sokkal inkább egy stílushoz, miközben őket hallgattam, a fülemben csengett a Over the hills, a Number of the beast, vagy akár Killing time. És igen, ha a srácok közel harminc évvel korábban adták volna ki ezt az albumot, akkor benne lettek volna a hírességek csarnokában. Így viszont emgadják azt a lehetőséget, hogy a most fiatal metál hívők is élőben halhassanak olyan hangzást, és élhessék át a régi idők hangulatát, mint "apáink". (erre egyébként élőben lesz lehetőség november 14-én Budapesten)

Egy negatívumot tudnék csak kiemelni az albummal kapcsolatban, ami miatt számomra nem lesz a hetekig tartó hallgatás alanya a lemez. Bár a számok minden tekintetben tökéletesnek mondhatóak, minőségi metált kapunk nagyjából háromnegyed órán át, mégis a harmadik, negyedik hallgatásra egyhangúnak tűnik, de ez semmit nem von le a korong igazi értékéből.

Tracklist:
01. Enter the Wasteland
02. Headhunter
03. Roadkill (...or be killed)
04. Sentinel Hill
05. The Illusion
06. The Nightwatcher
07. Under the Scavenger Sun
08. Point of Singularity
09. Clash of the Two Tribes

Értékelés:
10/7