Hírek Tagok Chat Fórum Képtár Cikkek Koncertek Zenekarok BejelentkezésrssMagyarEnglish
Plakátok : \
Lowland Fest 2024

XXX. Rockmaraton

S8 Underground Club

[Tovább...]
Steroid, Engine, Éjfény - 2011.09.24. Pecsa Café \

Szombat este, aki nem akar otthon ülni és Tv-t bámulni, az a nagyvárosi éjszakában mindig találhat egy jó kis koncertet. Ez nálam most sem volt másképp. Nem kellett felcsapnom a Pesti Estet, sem az Exitet, hogy egy jó buliban találjam magam, hiszen már pár hete terveztem, hogy ide lenézek. Idén év elején még a téli hónapokat éltünk, mikor utoljára láttam ezt a három zenekart egy színpadon. Igaz, akkor a Bandák Csatája verseny keretén belül. Már akkor látszott, hogy ezt a három csapatot nem a versengés hozta össze egy színpadra, és az este folyamán ez ismét beigazolódott számomra. Van három tehetséges együttes, akik játszanak, mert jólesik és a versengésnek nyoma sem volt. Elég korán odaértem a buliba, nem szeretem úgy kezdeni a beszámolóimat, hogy szabadkozzak, épp miért késtem le az elejét. Mióta az a hír járja, hogy bezár a Pecsa, azóta elég sok a koncert a Pecsa Café részében. Bevallom, én most voltam itt először. Amit láttam: kis színpad, hangulatos hely, bár a bárpult nem a legolcsóbb, de ha valaki alkohol nélkül nem élvezi, a bulit ott már baj van.

steroid01



Koncert előtt összefutottam Boltsek Andival, akinek köszönhetjük ezt az estét, és aki sok tehetséges zenekar pályáját egyengeti mostanság. Épp egy közelgő interjú részleteit beszéltük, mikor megjött az első zenekar és kinyitott a klub. Lassan kezdtek szállingózni a népek. Nem voltak sokan, de akik ott voltak, azok élvezték a bulit. Az első zenekar 21 óra után kis beállást követően el is foglalta a színpadot. A Stereoid zenekart nem olyan rég láttam. augusztusban a Twister lemezbemutató koncertjén. Már akkor éreztem fejlődésüket a Bandák csatájához képest, most ismét a megszokott erő, a tűz volt a zenekarra jellemző. A belépő mellé Cd–t is kapott ajándékba az odalátogató.

steroid02



Első szám, amivel indítottak egy saját dal volt, a „Te vagy a fegyver” címet viselte. Második számként volt a „Skizofréniás”-t, vártam is, mert mostanában megtetszett ez a szám a koncerteken hallgatva. Ha jól értesültem, klipp készül a belőle, amit várok már nagyon. A zenekarnak jól állnak a saját számok, viszont volt egy jó kis Metallica feldolgozás, a „For Whom The Bell Tolls”, ami annak idején még Cliff Burton-nal volt igazán ütős nóta, de nosztalgiának és feldolgozásnak jó volt hallani. A továbbiakban hallhattunk még 4 dalt az 'Első dózis' című korongjukról.

engine01



Miért különleges ez az este? Családias volt a légkör, és néhány rajongó egy szám erejéig elárasztotta a színpadot, valamint az énekes/gitáros Krisz földön fekve is gitározott egy pár akkordot. Jó volt látni, hogy így élvezik a közönséget, és a zenélést.

engine02



Második fellépő banda az Engine volt. Yoshának az est folyamán még volt egy koncertje, ezért ők kerültek a második helyen a programban, hogy utána átérjen a másik helyszínre. Most voltam első alkalommal Engine koncerten, eddig még csak a Bandák csatáján találkoztam zenéjükkel, ott meggyőztek, arról, hogy jó, amit csinálnak. Yosha hangja zseniális, jól áll neki minden stílus. A zenekarnak eddig egy demója született, ami letölthető a weboldalukon. Az első két szám erről az albumról hangzott el „Into The Void” és The Unbeliever” címmel. Ezután következett egy jó kis Sonata Arctica - The end of this chapter és a Kamelot The Human Stain feldolgozása. Ezt ismét egy saját szám követte a demóról. Az egész demót végighallhattuk az est folyamán a fiúktól. Sonata Arctica-ból sose elég és ismét kaptunk egy szeletet tőlük is. Nekem a feldolgozások is nagyon tetszettek Yosha torkából.

éjfény02



Harmadik fellépőnek, de nem utolsó sorban, derült égből Éjfény lett :) Az Éjfény zenekarra a Bandák Csatáján figyeltem fel. A zenekar új dobossal érkezett a mai bulira, akivel ez volt az első közös koncertjük és a piszkosul fiatal kora ellenére, úgy érzem igencsak helyt állt. A fiúknak már három lemezük is megjelent és erről hallhattunk pár jó kis ütős nótát. A zenekar színpadi mozgása nagyon jó összhangban volt, ezt már máskor is észrevettem és most is feltűnt, hogy egy összeszokott csapat áll a színpadon. A „Szent” és a „Szólíts meg!” című számok már-már slágergyanúsak és nem csak a koncerteken. Az a szám, amire pedig mindenki megy tombolni az a Static-x:The Only-ja volt. Hát igen van, aki csak egy számot választ más tollából, de az üt. :)

éjfény01



Nekem tetszik a hely és remélem még sok-sok koncertnek ad helyet a Pecsa Café. Azok meg, akik inkább az X-Faktort vagy a Mennyasszony kereső show választották a Tv-ben, vessenek magkura, fotelrockerek mindig is voltak és mindig is lesznek, de, hogy egyre többen, az elég nagy gond itthon. Legyen akármelyik zenekar következő koncertje, merem remélni sokkal több embert tudnak majd megmozgatni a fiúk. Hiszen energikusak, fejlődni képesek és akarnak is és nem utolsó sorban fiatalok. A hármasfogatot remélem, még látom egy színpadon. A koncerten Som Lajos is tiszteletét tette, ez szerintem nem volt véletlen. Mondhatni, hogy egy újabb csatát láthattunk, de a 3 zenekar nem az első helyért csak a közönség kegyeiért küzdött meg, ezen az estén.

[Tovább a képekhez...]

http://www.steroidrock.hu
http://www.engine.atw.hu
http://ejfeny.hu

Riana - 2011-09-30 (06:35)

Hozzászólások :
Riana
@Riana
2011.09.29. 11:28:48
17 like,like:)
"A természetben két dolog határtalan, a világegyetem és az emberi butaság. Az elsőben nem vagyok biztos." :)
Riana
@Riana
2011.09.29. 11:28:30
Én így éltem meg,mindig ami a szívemen az a számon:D
"A természetben két dolog határtalan, a világegyetem és az emberi butaság. Az elsőben nem vagyok biztos." :)
Ratsui
Ratsui
2011.09.29. 08:33:05
Köszi a beszámolót. Nekem se volt kedvem kihagyni ezt az estét, főleg hogy Steroidékat már ismerem pár éve. Külön öröm hogy említést teszel a rajongók vendégeskedéséről, nagy élmény volt számomra.
És egyetértek veled, h ezt a 3 zenekart jó lenne még így együttlátni.
 

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!
Üdvözöllek, vendég \
Felhasználónév

Jelszó

Jegyezd meg
Rejtett mód
Regisztráció
Elfelejtett jelszó

Partnerek : \
metalindex

Get Adobe Flash player

Crazy Mama

rockmaraton

hammer

Keresés \

 Tagok kedvenc együttesei \
1.Tankcsapda (4859)
2.Metallica (4820)
3.Ossian (3899)
4.Depresszió (3649)
5.Pokolgép (3644)
6.Nightwish (3591)
7.Kárpátia (3405)
8.Iron Maiden (3391)
9.Road (3302)
10.Rammstein (3267)
[Tovább...]

metalindex


Impresszum - Szabályzat - Médiaajánlat