Nem jellemző rám, hogy ehhez a zenéhez hasonló anyagokról írjak, de ha már a szerkesztő urak megajándékoztak egy promo cd-vel és még ráadásul tetszik is a rajta hallható muzsika, akkor miért ne! Lényegében Ripper mesterről van szó, aki már nem ismeretlen a heavy metal/hard rock jajongók táborában. Elég annyit mondanom, hogy Judas Priest, Iced Earth, Yngwie Malmsteen és mindenki tudja, hogy miről is van szó (a Beyond Fear-t most direkt nem említettem). Ilyen nagy nevű bandákban énekelni azért nem semmi teljesítmény, de valljuk be, hogy itt többnyire azért az ember szájába adják a dolgokat. Pontosabban szép lehetsz, de okos nem. Még pontosabban felejtsd el, hogy beleszólsz a dalszerzésbe. Nos, a Play My Game viszont teljes egészében Ripper szerzeményekből áll. Ez már azért elég érdekfeszítő! Nem?



Persze igen nagy nevű zenész barátok és társak gyűltek össze Tim fiú megsegítésére és az eredmény egy tökéletes Judas Priest/Black Sabbath/Dio szerű heavy/doom turmix lett, ami minden fémszívű metaltestvérnek melegen ajánlott! Egy kis ízelítő a hangszeres szekcióból: Bob Kulick (társszerző, Meat Loaf, Skull...), JohnComprix (társszerző, Beyond Fear), Chris Caffery (társszerző, Savatage), Doug Aldrich (Whitesnake), Michael Wilton (Queensryche), Jeff Loomis (Nevermore), Steve Stevens (Billy Idol), Marco Mendoza (ex-Whitesnake), Billy Sheehan (Mr. Big, ex-David Lee Roth), Dave Ellefson (ex-Megadeth), Rudy Sarzo (Dio, ex-Ozzy, ex-Quiet Riot), James Lomenzo (Megadeth), Vinny Appice (Heaven & Hell), Simon Wright (ex-AC/DC, Dio), Ray Luzier (Korn)...szóval nem langyos a felhozatal és ezt a produktum igazolja a leghitelesebben!

Térjünk hát a legfontosabb dologra, a zenére! Az első szám (Starting Over) egy lassabb tétel, de nem mondanám doom-osnak, inkább melankolikus metal balladának. Kicsit furcsa kezdés, de nekem nagyon bejövős. Akár a Dio - The Last In Line albumán is szerepelhetne. A gitártéma és a refrén olyan fogós, hogy orbitális ováció közepette azonnal egyik kedvenc nótámmá avattam. A Believe egy igazi döngölős metal eposz húzós, középtempós riffeléssel. Ilyen hasonló megközelítésű még az It Is Me és a címadó Play My Game szerzemények is. A The Cover Up a leggyorsabb tétel a lemezen. Amolyan újfajta Judas Priest szerű témára épülő igazi heavy metal nóta. Jeff Loomis (Nevermore) akkorát szólózik benne, hogy leszedi a skalpodat! A Pick Yourself Up elszállós kezdő témája nekem nem annyira tetszik, de az utána következő doom-os gitártéma abszolút beindítja a headbang-et. Billy Idol gityósa, Steve Stevens itt egy fenomenális szólót követ el. Óriási! A No Good Goodbyes és a To Live Again egyenként is nagy heavy dalok, de az utóbbiban Michael Wilton (Queensryche) gitártémái mindent visznek. A The World Is Blind a legjobbak közé sorolható metal ballada, döbbenetes dallamokkal. Persze a döbbenetnek még egyáltalán nincs vége, hiszen a The Light akár Ozzy új albumán is megállná a helyét. A gitár Zakk Wilde mestert juttatja eszembe, pedig nem ő tépi a hathúrost, hanem Bob Kulick (Savatage). A Death Race-t egy autós/motoros száguldozáshoz tudnám ajánlani. Nem a gyorsasága, hanem a hangulata miatt. A végére Owens úr egy akkora ítélet himnuszt illesztett be, hogy még az ős doom metal bandák is elsárgulhatnak az irigységtől! Nagyszerű!

Azt nem akarom külön kiemelni, hogy egyes dalokban Ripper mekkorákat énekel, mert mindegyikben megmutatja óriási tudását, tehát végig szuper teljesítményt nyújt! Jobban örültem volna, ha a Judas Priest-ék is valami hasonló anyaggal rukkolnak elő a Nostradamus helyett, ami számomra egy csalódás volt, de remélem ők is visszatérnek a jó kis fém zúzdákhoz. Szumma-szummárum nálam ez az év heavy metal lemeze a Heaven & Hell - The Devil You Know albuma mellett! RIPPER!