Amióta először hallottam őket, azóta próbálom megfejteni a Turbo titkát. Csillogó szempárok a nézőtéren, ismeretlen ismerősök arcai az első sorban, csodálkozó tekintetek, mikor először mutatom meg valakinek ezt a zenét. Rögtön látszik ki az, akit örökre megfertőztek, ki az, aki csak pislog, hisz azt sem tudta hová jött. Aztán persze van, aki mellett elmegy az egész, de akinek beüt, az aztán nem szabadul.

A nagy megfejtésben eddig ott tartottam, hogy egyszer adott öt vérprofi zenész, akik úgy egyben vannak, hogy még a legbotfülűbb arra járó is felkapja a fejét, hogy hoppá-hoppá. Aztán meg ott van a zene, amit játszanak. Kategorizálni nem is érdemes, az atmoszféra viszont amit megteremt annyira egyedi, hogy valahol mégis kategóriát teremt saját magának. Ezek mellett pedig még hihetetlenül őszinte is, és ez az őszinteség szintén fontos esszenciája a titoknak. Igazából sosem gondoltam volna, hogy valaha is a lélektani oldaláról megközelítve fogok kivesézni egy lemezt, de a Pentagram nem hagyott más utat. Beszippantott, és nem enged…

A harmadik Turbo lemez nem olyan lázongóan hangos, mint az első, nem olyan kavargóan kísérletezős, mint a második. A harmadik Turbo lemez - úgy zeneileg, mint érzelemvilágában - szépen beérlelt anyag, amire érdemes volt ennyit várni. Vannak itt ütős riffek, fülbe ragadós dallamok bőven. Tanka Balázs hangja rengeteget fejlődött, az ének témák sokkal letisztultabbak, alázatosabbak. A Turbo-t sok mindenért lehet szeretni, de mondjuk úgy elenyésző azon emberek száma, akik a gitárszólók miatt lettek Turbo fanok. Ez persze nem baj, de az új korongon Vígh Dávid ujjai is többször elszaladnak, ami kifejezetten jót tett a zenének. Ami még rögtön feltűnt, hogy a dalok középrészei húznak, néhol nem is kicsit. Ettől a Pentagram dalai az eddigiekhez képest könnyebben emészthetők, de véletlen sem mondanám, hogy rosszabbak. Az egész lemez atmoszférájának talán legfontosabb eleme ez, ahogy mondjuk a belassulós részek voltak korábban (Liberator pl. attól működik nagyon).

Kb. egy éve Tanka Balázs énekessel arról beszélgettünk egy korsó sör mellett, hogy egy akusztikus lemezt kezdtek összerakni, de közben más hangulatba kerültek, így már jöttek a hangosabb témák. Akkor az is képben volt, hogy dupla lemezzel jönnek ki, pont ezért. Ez végül nem így lett, ami talán nem is baj. A Pentagram tényleg egy beérlelt anyag, egy lélektani folyamat olyan lépcsőfoka, ahol meg kell állni, ki kell engedni dolgokat. Ahogy az első lemez lázadó hangulata, a Lost Measure útkeresése is ilyen volt. Ami közben jött az is vállalható, de ahogyan a beharangozó video spotokban elhangzott, a zenekar most korai felnőtt korba lépett. Itt most egyfajta konklúziónak van helye, nem az út pora a fontos, hanem a mérföldkő, ahová elértek. A tavaly klippel megjelent Nebulosus például fel sem került a korongra. Túl nyers is lett volna ide, a Pentagram sokkal letisztultabb, sokkal érettebb.

Az indító Revolution Within annak ellenére, hogy fejleszaggatósan indul, talán kicsit kilóg a sorból, hangulatában az előző anyag útkeresését idézi. Ha átkötésnek fogjuk fel, bevezetésnek a Pentagram világába, akkor zseniális. A Soul Sister, aminek klipjét korábban szintén bemutatták, tartja a lendületet, a közepén finoman húz, a hangzás modern, érthető miért ehhez készült video anyag.

Az Avalon nálam nagyon beütött. Lebegős téma, örvénylik, bemászik az ember bőre alá. Kissé melankólikus, de egyben nyugalmat is sugároz. Talán az album egyik legnehezebben megfejthető tétele, mégis az első hangnál azt éreztem: ez nekem szól.

A már említett spotokban arról is szólnak a srácok, hogy az elektronikus effektek több szerepet kaptak ezúttal. Azért elég finoman bánnak ezekkel, a Mercury húzós riffje mellé beúszó szintis téma viszont hatalmasat üt, ahogy az egész nóta. Tele van energiával, nem csodálkoznék, ha stabil helye lenne a következő Turbo bulikon.

A Flaming Swords alaptémája megint csak beszivárog a fülekbe, ott marad makacsul. És végre egy olyan gitárszóló, ami szintén ott visszhangzik, megmarad. Lángoló kardokról balladázni minden trú metal zenekarnak kötelező, ez most Turboilag letudva, de persze ezt sem úgy csinálják, mint mások. Ennek a dalnak is megvan a maga szimbolikája, ahogy az egész albumnak van valami egyedi rezgése.

Kell a finom átlebegés a következő témába. We Fall, a másik nagy kedvenc. Érzelemgazdag, őszinte tétel, a közepe erőst húz, és ettől működik nagyon. Az egész albumra jellemző egyfajta elfogadás, nem lázadni akar, hanem erőt ad a továbblépéshez. A The Whirlpool-ban érződik ez talán a legjobban, egyszerű, hangulatos darab, ami csak sodor magával, és közben eszembe nem jut tiltakozni. Hasonlót a City of Satelites akusztikus verziójánál éreztem.

Ha valaki esetleg azt érezné az albumot hallgatva, hogy nincs olyan igazi Turbo dal, ami elkalandozik, felemel majd zuhanni hagy, hát az a Snakes and Membranes-t hallgatva végre hátradőlhet. Ebben a tételben aztán tényleg van minden, kavargó téma, szinte megfejthetetlen ritmikájú refrén, ütős lezárás.

A Pentagram az újjászületett ember szimbóluma, ahogy arról a fiúk beszéltek is. A felszedett dolgok átgondolása, a személyes, a kapcsolatbeli és a világ dolgainak átértékelése, a felnőtté válás is egyfajta újjászületés, és ez a korong ezt az érzést közvetíti. A Turbo elkapott valamit a nagy kozmikus energiákból, rezonál azokra, felerősíti és közvetíti őket. Aki ugyanezekre az energiákra fogékony, az mindig is ott lesz az első sorban a Turbo koncerteken. Ezektől az energiáktól működik a Pentagram, ez a másik fontos esszenciája a Turbo titoknak. Már ha jól fejtettem meg, másnak lehet teljesen mást mond az egész. Az mindenesetre tény, hogy a mögöttes tartalmak keresése nélkül is zeneileg és hangulatában is teljesen rendben van a lemez.

A záró Exhaler inkább felvezeti a fentebbi gondolatmenetet, mint lezárja, de lassú lecsengésével kitűnő utolsó tétele a kompozíciónak. Bár az én fülemben inkább a Snakes and Membranes dallama marad meg miután teljesen lecsengett, és persze a hangulat, amitől nem tudok szabadulni.

Az albumon három rövid átvezető tétel is hallható, így végülis 9 új Turbo dallal lettünk gazdagabbak, amit az eltelt idő függvényében jogosan keveselhetünk, de ezen kívül negatív dolgot nem tudnék mondani. Ha valaki eddig túl lázongónak, csapongónak érezte volna a Turbo zenéjét, most az is találhat magának való témát, aki pedig pont fentebbi dolgokért szerette meg annak sem kell csalódnia. Már csak azt tudom remélni, hogy a következő albumra nem kell újabb 3 évet várnunk.

Turbo: Pentagram
01. Revolution Within
02. Soul Sister
03. Voices of Gobi
04. Avalon
05. Mercury
06. Flaming Swords
07. Lurking Turmoil
08. We Fall
09. Soulsucker
10. The Whirpoll
11. Snakes And Membranes
12.Exhaler

Értékelés:
10/10

A teljes album meghallgatható itt:
https://soundcloud.com/turboband/sets/pentagram_2014

https://www.facebook.com/turbozenekar