Egyre többet hallani a 2006-ban alakult Wégső Csapás zenekarról, úgy látszik kezd beérni a hét éves munka gyümölcse. Mint tudjuk a hetedik év minden kapcsolatban és munkában fordulópontot jelent, úgy tűnik így van ez a Wégső Csapás életében is. Az első csapást az jelentette, amikor a Warner Magneoton kiadásában megjelent "Tánc a lét szélén" címmel az együttes nagylemeze, amely első alkalommal mutatta be a punkos-rockos, Green Day és U2 hatásokat tartalamazó igényes zenei anyagot, amelynek egyik fő erőssége a szövegekben rejlik. A második dobás az volt, amikor a zenekar írta az iszapkárosultak javára rendezett koncert reklámdalát és olyan előadókkal lépett egy színpadra mint a Ghymes együttes és Benkő László
Az utóbbi hónapokban sok helyen hallható a csapat, elkészült az új videoclip a "Menza" című dalra, ők a Best of Rock FM rádió egyik kedvenc zenekara, a Wégső Csapás dalait kérik a legtöbbet a rádió kívánság műsorában. Riportot készített velük a Fix tv és a Gong rádió is. A színpadokon is gyakran hallhatóak, felléptek a Magyar Dal Napján, Budapesten a RAM Colosseumban, Kowalsky meg a Vegával Nyíregyházán, szeptember 21-én Rákoscsabán koncerteznek a Beatricével, szeptember 28-án a Hartai Motorosfesztivál vendégei lesznek és nagyon várják a december 27-i nagy koncertet Kowalskival a Barba Negrában. A Wégső Csapás további csapásokra készül, az egyre népszerűbb zenekar felbukkanása bárhol várható....
https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=KNPAhZaJ3Uc |