20 év után újra Budapesten játszott a Red Hot Chili Peppers. Természetesen akkora volt az érdeklődés, hogy rögtön két teltházas bulit is nyomtak. Mi sem maradhattunk ki a jóból, és a második bulin ott is voltunk.

Az RHCP kultuszt lehet szeretni vagy lehet utálni. Köztes állapot nincs. Tény és való, hogy egy olyan elegyét alkották meg a rocknak és a popnak ami egyedülálló mind a mai napig. Kevés zenekar mondhatja el magáról, hogy ekkora tömegeket vonz három évtizede folyamatosan. Nem aggódtam tehát azon, hogy ez a második budapesti koncert lesz egymásután és itt már kevesebben lesznek, vagy maguk a zenészek lesznek enerváltabbak. Sőt, azok akik mindkét estére jegyet váltottak, egyöntetűen állították azt, hogy a másodikai este volt a jobb. Valahogy jobban élt a zenekar a színpadon, és ha lehet ezt így leírni a setlist is slágeresebb volt. Igen, erre is figyeltek Anthony-ék, hogy nem tolják kétszer tök ugyanazt az arcunkba. Abszolút megsüvegelendő.

Nagy zenekar nagy látvány, legalábbis így illik, és ebben is a maximumot kaptuk. Vagy, hogy pontosabbak legyünk, egyszerűt de iszonyat látványosat. A színpad nem volt nagy, a háttér is egy kivetítőből állt. Viszont nagyon hangulatos volt, hogy kamerások "real-time-ba" tolták ki a színpadi felvételeket, mindig az adott dal hangulatának megfelelő effektekkel. Ami viszont ennél is látványosabb volt, az a fél csarnokot felülről betöltő kis izzócsövek sora, ami a zene ütemére ereszkedett fel és alá, hullámzott, és élt együtt a hangokkal, miközben színeit váltotta. Olyan volt mintha egy szivárvány óceán hömpölyögne a fejed felett. A hatalmas Papp Lacit ez az imbolygó, hullámzó fénycsokor olyan kicsivé varázsolta, mintha egy apró lyukba lennénk, ez viszont a hangulatot növelte.

Hátborzongató és libabőröztető érzés volt hallani ahogy 15 000 ember énekli együtt a dalokat Anthonyval, ahogy a mindenki által ismert sorok, végre itthon is a magasba szállnak. (Igen tudom, hogy voltak itt 96-ban is egyszer de az mégis más volt). Ez volt az első IGAZI hazai RHCP buli, egyből kettő, ami megmutatta miért is a rock zene a leg-közösségkohéziósabb mind közül. Élőben az új dalok is nagyon ülnek, az olyan klasszikusok mint a By The Way, vagy a Californication, meg egyszerűen zseniális. Mégsem ezek egy Red Hot koncert csúcspontjai.

Egyik az Under The Bridge, aminek refrénje, úgy járja be a teret, mint az első fagy illata a tájat. Kiráz tőle a hideg mégis gyönyörködtet. A másik az Otherside, amit csak azok hallhattak akik a másodikai bulira vettek jegyet. Van benne valami keserédes szépség, ami úgy gyönyörű, hogy tele van fájdalommal. És hiába egy amúgy vicces kinézetű, mindig mosolygós, látványos, vidám zenekarról beszélünk, ahogy ezt előadják, át is lehet érezni azt a groteszk, szomorú-szép dolgot, ami árad ezekből a hangokból. Az est csúcspontja volt számomra, és szerintem sokak számára is.

A zenekar amúgy nagyon egyben van. Gitáros poszton persze megy a vita, hogy Josh Klinghoffer be tudja-e tölteni a John Frusciante által hagyott űrt? Erre a saját válaszom a többé-kevésbé. Lehozza John dalait, de nem olyan jó dalszerző mint ő. Talán ezért is nem jön ki albumon az új korong annyira mint a klasszikus lemezek. Nincs ott az a plusz. Ettől függetlenül jó gitáros, és élőben simán eladja magát. Egyedül a hangja az ami zavart. A vokálozós részei kifejezetten rosszak voltak. De talán ennyi az össz negatívum az estéről.

Chad Smith még mindig egy jó dobos, aki amellett, hogy precízen hozza a funky témákat, még shom-mannek is elsőosztályú. Flea egy állat, erről nem kell külön vitát nyitni. A valaha volt egyik legjobb és leglátványosabb basszusgitáros, akinek az öregedés is jól áll.

Anthony pedig a jó frontember, a jó zenekarban. Kicsit a hangja már megkopott, de ugyanolyan energiával szántja fel a színpadot mint 25 éve. Jó, lehet nem kéne már félmeztelenül rohangálnia, mert neki viszont nem áll jól az öregedés, de hát ez legyen a legkisebb bajunk.. Ugye Angus Young is térdzokniba rohangál hetven évesen, viszeres lábbal. De hát ez az imidzs amit ezek a zenészek felépítettek.

Olyan energiával tolták le a bulit, hogy észbe sem kaptam máris vége lett. Nah, igen a terjedelemmel voltak gondok. Mindkét este egy másfél órás, max 100 perces koncertet látott a közönség. Sokan úgy éreztük, hogy a két este mehetett volna egybe, akkor sem lett volna sok. De ne panaszkodjuk, örüljünk, hogy végre itt voltak, végre megkaptuk azt amire sokan egész életükbe vártak. A Chili esszenciát, a zenét melyre milliók nőttek fel, és azt a profizmust, showt, amit így csak ők csinálnak.

A karon ülő kisgyerektől az őszes nagypapáig, mindenki aki ott volt valamelyik koncerten, egy olyan élménnyel távozott amit sosem fog elfelejteni. Reméljük nem kell most újabb húsz évet várni, vagy külföldre menni azért, hogy Red Hot Chili Peppers bulit lássunk.
Köszönjük RHCP, köszönjük Live Nation, hogy lehetővé tettétek, hogy tökéletesen induljon az ősz!

http://redhotchilipeppers.com/
https://www.facebook.com/ChiliPeppers/

http://www.budapestarena.hu/
http://www.livenation.hu/