Amber Smith logo

Koncertek:
2014-12-29 Budapest - G3 Rendezvényközpont - Amber Smith, BEAT DIS 10 éves koncert vendégekkel Fellépők: Amber Smith, Beat Dis Be: 1200Ft. Kezdés: 21:00 Flyer
Az Amber Smith-t Poniklo Imre alapította 2000 elején, mint egy kezdeti próbálkozást, külsõ projektet. 2000-ig ugyanis a kísérletezõ, vonóssal kiegészült, kamarakoncerteket adó Fanzine gitárosa volt. A Fanzine két lemezt adott ki magánkiadásban (Neon, 1997 és Minden, 1999) majd 2000-ben feloszlottak (érdekesség, hogy a Fanzine énekese, José, professzionális grafikus lévén azóta is az Amber Smith arculattervezõje).Poniklo 2000 elején kért meg néhány zenész ismerõst (a már Fanzine-ben is vele játszó Örményi Ákost, Egyedi Pétert és Földes Ádámot, hogy rögzítsenek néhány demót; ebbõl lett az Above the Clouds, amelyre felfigyelt a berlini Firestation Records kiadó és késõbb 4 dalt ki is adott There Is No Way címmel. Egy nagylemez (Nincs szükség ránk) és egy ötszámos EP (Pozitív) után (többek szerint az együttes addigi kreatív csúcspontján) Poniklo Londonba, majd Írországba költözött, a többiek pedig megalakították az Annabarbi együttest. 2001 szeptembere és 2002 augusztusa közt az Amber Smith gyakorlatilag Poniklo fantomegyüttese volt.2002 nyarán visszatérve csatlakozott Ács Oszkár (a szegedi Idõrablók énekes-frontembere), hogy rögzítsék az elsõ „rendes” kiadásban megjelenõ lemez, a My Little Servant anyagát. Ebben az idõben folyamatos tagcserék jellemezték az Amber Smitht (Nathan Johnson, Pete Pawinski, Faragó Tamás, Simon Tibor), de a 2003 márciusában megjelenõ lemez elindította a csapat szekerét: német-, francia-, spanyol-, horvátországi turnék és Poniklo két szólókoncertje Tokióban.2004 nyarára kialakult a jelenlegi felállás, majd további turnék után rögzítették a rePRINT címû nagylemezt. 2005 tavaszán jelent meg a beharangozó kislemez, a Hello Sun bakeliten Németországban, majd októberben CD-n is.Ekkor, 2005 októberében jelent meg ötéves szünet után Yonderboi második nagylemeze is, a Splendid Isolation, amelyik elsõ kislemeze a Poniklo Imrével közösen írt és elõadott Were you thinking of me? volt, továbbá a lemezen két dalban is basszusgitározik Ács Oszkár (Were you thinking of me? és a második kislemez People always talk about the weather).2006 hozta meg az áttörést az Amber Smithnek (legalábbis Magyarországon): 2006 márciusában jelent meg a rePRINT, amelynek az egykori Cocteau Twins-vezér Robin Guthrie a producere (kivéve a címadó dalt, amelynek Yonderboi). A kritikák mindenhol nagyon kedvezõek voltak és a lemez sikere az együttest az ország egyik leginkább kedvelt koncertegyüttesévé tette. Az album német nyelvterületen (Németország, Asztria, Svájc) is megjelent és kiadása után a DCRC (német egyetemi és fõiskolai rádiók listája) elsõ helyén debütált.2006 nyarán egy második kislemez kiadása is felmerült, ami azonban végül csak egy rádiós promókislemez lett (Sea eyes), és a hozzá forgatott videoklip sohasem látott napvilágot.Az év végén az Amber Smith nekilátott a következõ lemez munkálataihoz. Ez alkalommal Chris Brown segítségével készült az album, aki sok más között olyan elõadókkal dolgozott együtt már, mint a Radiohead (The Bends), a Muse (Origin of Symmetry), vagy Paul McCartney és a Beatles (Anthology). 14 dalt vettek fel, az elsõ kislemez Introspective címmel 2007. november végén látott napvilágot. Az album, szintén Introspective címmel február 18-án jelent meg Magyarországon és február 29-én a Baltikumban, majd a tavasz folyamán Németországban a Firestation Records terjesztésében.A nagylemez, különösen két kislemeze (’’Introspective’’, ’’Select all/delete all’’) igen nagy siker lett 2008-ban, részben köszönhetõen a kiemelkedõ rádiós játszásoknak. Az album maga a Pesti Est listáján 2008 legjobb magyar lemeze lett, és elnyerte a 2008 legjobb magyar alternatv albuma Fonogram-díjat is.A zenekar 2009. március 14-én új kislemezt jelentetett meg "Time" címmel. A pendrive formátumú anyagon az új dal mellett remixek és a "Time"-hoz készült videó is megtalálható. Szintén márciusban a zenekar, története során elõször az USA-ban lép fel: San Antonióban és Austinban, a híres South By Southwest (SXSW) fesztiválon.

Albumok :

Nincs szükség ránk (2001)
 1.igen 
2.a parkban 
3.suzanne 
4.napjaink elmentek 
5.…és most? 
6.egy nap megteszem 
7.nincs esély 
8.a felhők felett 
9.nincs szükség ránk 
10.emlékem 
11.senki 

Kedvencek közé jelölték :
Jezy Eileen, tinuviel, Adam LaVey, Indie_Muse

Árva zenekar profil
Hozzászólások :
Nincs hozzászólás.

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!


Valid HTML 4.0 Valid CSS

 0.0047 s