Ektomorf logo
Ektomorf ex-gitár(2000-2003) : Kovács László
ex-dobos(1994-1998) : Ternován Csaba
ex-basszusgitár(1994-2008) : Farkas Csaba
ex-gitár(1997-1998) : Marksteiner Béla
ex-gitár(1994-1997,1998-2000) : Janó "Müller" Mihály
gitár(2003-) : Schrottner Tamás
dobos(1998-) : Szakács József
gitár/ének(1994-) : Farkas "Zotya" Zoltán
A csapatot Farkas Zoltán gitáros/énekes, Farkas Csaba basszusgitáros (Zoltán testvére), valamint Ternován Csaba dobos alapította 1993-ban(az Ektomorf eredeti neve Death Royal volt).Az Ektomorf jelentése:torzult arc,torz alak. Még abban az évben csatlakozott házzuk Janó Mihály (gitár).1995-ben készítették el elsõ demójukat „Romok alatt” címmel. 1996-ban elsõ helyezettek letten a szombathelyi LMS tehetségkutató versenyen és stúdióidõt nyertek az LMS-stúdiójában, mely révén még abban az évben megjelent elsõ albumuk „Hangok” címmel, az LMS Music-nál. Janó nem sokkal késõbb kilépett, mert nem tudta megoldani a Dunaújváros és Mezõkovácsháza közötti folyamatos ingázást, helyére Marksteiner Béla került.Második albumuk 1998-ban született meg, „Ektomorf” címen, mely a Hangok folytatása lett. Az eltelt idõ alatt Janó visszatért az együttesbe, Ternován pedig személyes okok miatt távozott, helyére Szakács József került.A harmadik és egyben vízválasztó lemezük, a „Kalyi Jag” 2000-ben jelent meg, melyet Janó Mihály végleges kilépése miatt csupán hárman játszottak fel, Janó helyére az album rögzítése után Kovács László került. Ezen a lemezen a tagok már bátran felvállalták roma származásukat és a dallamokba, szövegekbe roma eredetû zenei motívumokat is csempésztek, melyért a közönség egy részérõl sok támadás érte õket, ugyanakkor a sajtóban nagyon jó visszhangot kapott, mely azonnal a Sepultúrával illetve a Soulfly-al vonta õket párhuzamba. Dallamviláguk innentõl kezdett szervesen magába foglalni roma motívumokat is.Külföldi ismerettségek révén egy háromállomásos németországi miniturnén vehettek részt, ahol felfigyelt rájuk a Silverdust kiadó, majd nem sokkal késõbb szerzõdést is kötött velük, így 2002-ben megjelent az „I sream up to the sky” címû nagylemezük illetve magyar verziója, a „Felüvöltök az égbe”. Újítás, hogy szinte minden számban észrevehetõek scratch elemek is, melyeket DJ Pozsi készített. Az albumon megtalálható még a Beatles Hard day's Night címû számának feldolgozása is.A lemez megjelenése után kiköltöztek Németországba, ahol sikereik ellenére anyagilag mégsem álltak jól. 2002 végére fény derült a probléma okára, kiderült ugyanis, hogy a csapat menedzsere, Jebó rendszeresen elsikkasztotta az együttes fellépti díjainak jelentõs hányadát. Jebó távozásával azonban nem oldódtak meg problémák:a Silverdust kiadó tönrement, így a tervezett turnéjuk is meghíusult, illetve Kovács László gitáros végleg hazautazott. Az együttes fennmaradása kétségessé vált. Ekkor, utolsó próbálkozásként felhívták a Nuclear Blast kiadónál azt az embert, aki egyszer egy koncertjük után gratulált nekik és fantasztikusnak nevezte õket. A cég a találkozó után azonnal szerzõdést kötött velük, a gitáros pozícióba pedig Schrottner Tamást szerzõdtette.A szerződés után Tue Madsen AntFarm stúdiójába vonul és rögzitik a "Destroy" albumot.Ami hatalmas sikert aratott Németországban a metálosok körében.Ezzel az anyaggal egy kisebb Európa-Turnén vesznek részt a hardcore legenda Pro-Pain társaságában.Ezt követően a germán thrash ős-pillére a Kreator előtt zúznak végig Európán.Ezután rögzitik a "Instict" albumot ugyan csak Tue Madsen-él ami egy kicsit thrash-esebbre sikeredik.A következő turnén a Children Of Bodom-al játszanak Európában és elmondásaik szerint nem kötödnek örök barátsági szálak a két zenekar között!Közben a nyári fesztiválokat se hanyagolják el.Olyan hatalmas és neves feszteken lépnek fel,mint a Wacken,Summer Breeze,Earthshaker,Nova Rock,Metal Camp,stb.A magyar koncertektől nagyon elhatárolódnak mivel nem szeretnének olyan atrocitásokat átélni,mint amit a Kaly Jag album idején!De Zotya egy interjúban kifejti,ha a COB turnén budapesti állomásán a koncert jól sül el akkor lehet szó magyar koncertről.Közben rögzitik az új albumukat az "Outcast"-et.A magyarországi állomáson a koncert sikeresen végződik,ezért megígérik,hogy lesz magyar koncert!!!Az Ektomorf saját turnéra indul,de a magyar koncertett senki nem akarja leszervezni!Végül csak megtörténik a koncert ami egy kicsit nosztalgia ízű mivel a Terrorista Turné egykori zenekarai is fellépnek(Replika és a CDT egyik utód zenekarra a Cadaveres)és az azóta feloszlott Gire is.A koncert akkora sikerrel és érdeklődéssel végződik,hogy a zenekar megígéri a további magyar koncerteket!Még ebben az évben a Szigeten is fellépnek ahol akkora nézőszám és hangulat alakul ki,hogy Zotyában semmi ellenszenv nem marad a magyarországi koncertek tekinettében.Aznap Zotya egyik álma valóra válik,mivel példaképével Maxx Cavalera-val együtt adhatja elő a Sepultura klasszikust a "Roots Bloody Roots" nótát!!!Az Ektomorf és a kiadója a Nuclear Blast között megromlik az amúgy sem felhőtlen kapcsolat.Zotya a szokásos módon a színpadról üzeneget a kiadójának és a végén inkább megbontják a szerződést(Zotya ezzel a "színpadról való üzengetéssel" sajnos Pavelka Gyulával is megszakította az amúgy nagyon jó viszonyt.Mivel Ternován az Ektomorfból való kilépése után a Hordában Pavelka új zenekarában folytaja a pályafutását,egy rövid ideig!).Ezután új kiadó után keresve az AFM-hez kerülnek és már bele is fogtak az új album munkálataiba!A lemezen olyan ilusztris vendégek fognak szerepelni,mint Mille Petrozza(Kreator) és Lord Nelson(Stuck Mojo)!

Albumok :

Hangok (1996)
Ektomorf - Hangok1.Nekem Ne Mond Meg 
2.Shalom 
3.Engedélyezet Gyilkosság 
4.Hangok 
5.Üvöltő Félelem 
6.Kívülről Nézve 
7.Jóvátehetetlen 
8.Terror 
9.A Romok Alatt 
10.Jézus Vár 
11.Statisztika 
12.Belülről 
13.Ellenállás 
14.A Világ Szenved 
15.Háborús Szindróma 
Ektomorf (1998)
Ektomorf - Ektomorf1.Nem Engedem 
2.Vér 
3.393 
4.Örök Vesztesek 
5.Magamért 
6.100% Gyűlölet 
7.Féreg 
8.Érvágás 
9.Ez Vagyok Én 
10.Menekülés 
11.Eutanázia 
12.Egyedül 
I Scream Up To The Sky / Felüvöltök az égbe (2001)
Ektomorf - I Scream Up To The Sky / Felüvöltök az égbe1.I Scream Up To The Sky/Felüvöltök Az Égbe 
2.You Leech/Az Vagyok Aki Voltam 
3.Fire/Tűz 
4.I Miss You/Híányzol 
5.An Les Devla 
6.I`m Free/Szabad Vagyok 
7.A Hard Day`s Night(Beatles Cover) 
8.If I Weren`t/Ha Én Lettem Volna Te Nem Vagy Sehol 
9.Fájdalom Könnyei km.Csató Péter(Replika) 
10.You Are/Te Vagy 
11.Scum/Ki Vagy Te? 
12.Serial Man/Széria Emberek 
13.Blood In Blood/Vér A Vérben 
14.A Töredék km. Csató Péter(Radnóti Miklós vers feldolgozás) 
Destroy (2004)
Ektomorf - Destroy1.I Know Them 
2.Destroy 
3.Gypsy 
4.No Compromise 
5.Everything 
6.From Far Away 
7.Painful But True 
8.Only God 
9.You Are My Shelter 
10.A.E.A. 
11.From My Heart 
12.Tear Apart 
Instinct (2005)
Ektomorf - Instinct1.Set Me Free 
2.Show Your Fist 
3.Instict 
4.Burn 
5.The Holy Noise 
6.Fuck You All 
7.United Nations 
8.Land Of Pain(instrumental) 
9.Break You 
10.You Get What Give You 
11.Until The End 
12.I Will 
Live and Raw – You get what you give (élő koncertválogatás) (2005)
Ektomorf - Live and Raw – You get what you give (élő koncertválogatás)1.Intro 
2.Set Me Free 
3.Show Your Fist 
4.Instict 
5.Fuck You All 
6.Burn 
7.You Get What You Give 
8.Gypsy 
9.I Know Them 
10.Serial Man 
11.Unite 
Outcast (2006)
Ektomorf - Outcast1.Outcast 
2.I Choke 
3.Ambush In The Night 
4.I`m Against 
5.We Rise 
6.Red I 
7.Who Can I Trust 
8.Leave Me Alone 
9.Fuel My Fire 
10.I`m Confront My Enemies 
11.Hell Is Here 
12.Chamunda 
13.Serial Man(Újravett Verzió) 
14.Fire(Újravett Verzió) 
15.You Leech(Újravett Verzió) 
What Doesn't Kill Me... (2009)
Ektomorf - What Doesn1.Rat War 
2.Nothing Left 
3.What Doesn`t Kill Me... 
4.Revenge To All 
5.Love And Live 
6.I Can See You 
7.I Got It All 
8.New Life 
9.Sick Of It All 
10.It`s Up to You 
11.Envy 
12.Scream 
13.Breed The Fire 
14.Born For Destruction(bonus track) 

Kedvencek közé jelölték : 541
[ Hibajelentés / Üzenet a profil tulajdonosnak ]
Hozzászólások :
Doom-Lord
Doom-Lord
2012.02.14. 09:27:56
EKTOMORF - I'm In Hate (nem klip, hanem egy friss felvétel Farkas Zotyáék február 17-én megjelenő akusztikus lemezéről, a The Acoustic-ról, amelyre új dalok mellé egy Lynyrd Skynyrd feldolgozás is felkerül. Ez a szám eredetileg a 2010-es Redemption albumon szerepelt, ott persze nem akusztikus formában)

Doom-Lord
Doom-Lord
2012.01.16. 09:49:51
EKTOMORF - Februárban egy teljes akusztikus albumot adnak ki!

Idén egy hagyományos Ektomorf album is várható!

Február 17-én egy különleges unplugged albummal jelentkeznek Farkas Zotyáék, és a szimplán The Acoustic címmel megjelenő lemezre az alábbi dalok kerülnek fel:

01. I Know Them
02. I'm In Hate
03. Be Free (új dal)
04. Redemption
05. Simple Man (Lynyrd Skynyrd!!!)
06. To Smoulder (új dal)
07. Folsom Prison Blues (Johnny Cash)
08. Again (új dal)
09. Through Your Eyes (új dal)
10. Fate (új dal)
11. Stigmatized
12. Who Can I Trust




"Először is szeretném világossá tenni, hogy ez egy roppant különleges album számomra - mondta az 5 új dal mellett két feldolgozást is rejtő és Tue Madsen producerrel elkészült unplugged lemez kapcsán Zotya. - De egyetlen rajongónak sem kell aggódnia, mert a jövőben továbbra is foskemény albumokat fogunk készíteni! Ezúttal viszont az Ektomorf egy másik oldala került a fókuszba. Szerintem sokan meg is lepődnek majd azon, hogy egy akusztikus anyag lehet ilyen súlyos is, de hát végül is mi az Ektomorf vagyunk!"

A német AFM kiadó idei tervei között egy új Ektomorf stúdióalbum is szerepel, amelynek kiadása augusztus legvégére várható. A csapat felállása ma így fest: Farkas Zoli énekes/gitáros, Murvai Szabi basszusgitáros, Mike Rank gitáros, Jaksa Róbert dobos.

Forrás: http://hammerworld.hu/2012/01/16/ektomorf-februarban-egy-teljes-akusztikus-albumot-adnak-ki/
Zombi
Zombi
2011.12.25. 00:48:52
Szerintem ez a szám is nagyon jó,kicsit dallamosabb a korábbiakhoz képest :) De akkor is a kedvencem tőlük a Stigmatized <3
 
Doom-Lord
Doom-Lord
2011.06.15. 14:26:51
EKTOMORF - Danko Jones és egy új dobos a friss klipben!

Elkészült az új Ektomorf klip a 2011-es Redemption album The One dalához, amelyben a kanadai Danko Jones is vendégszerepel. A Pixelfilm által elkészített videó májusi forgatására Danko Jones sajnos nem tudott Magyarországra utazni, de azért ő sem maradt ki a klipből.
Aki figyelmesen megnézi a filmecskét, egy új arcot láthat a dobcucc mögött, Jaksa Róbertet, aki egészen friss tag, az Ektomorf soraiban elsőként május végén mutatkozott be a németországi Phoenix fesztiválon. A 21 éves dobos amúgy a 2003-ban alakult hódmezővásárhelyi Swamp zenekarból lehet ismerős. Robi és a Swamp jelenleg rögzíti első albumát Vári Gáborral.
Aki nem túl naprakész az Ektomorf mostanság meglehetősen sűrű tagcseréivel kapcsolatban, annak azt is eláruljuk, hogy a klipben látható gitáros a német születésű, de jelenleg Svájcban élő Michael-Johann Rank, aki idén január óta zenél Zotyáékkal.
Az Ektomorf július 14-én fellép a Hegyalja fesztiválon!
bekecsdavid
bekecsdavid
2011.05.11. 16:39:21
nem rossz az új album de az Outcast vagy az Ektomorf album szerintem jobb.
Free userbars
Dávid Draiman
Dávid Draiman
2011.04.24. 21:51:06
Nagyon nagyok, Outcast 4ever
"The rock is eternal! Till the tomorrow will come, the rock will be us forever!" Gackt C.
nephilim
nephilim
2011.01.26. 11:22:45
Nekem nagyon bejön az új album.....
Kedvencek: The One, Last Fight
 
kaylaTheOne
kaylaTheOne
2011.01.15. 23:05:57
*-*
 

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!


Valid HTML 4.0 Valid CSS

 0.0048 s