Einherjer

	ének, gitár :	Frode Glesnes (Grimar)
	gitár :	Aksel Herløe
	dobok :	Gerhard Storesund (Ulvar)
	ex-énekes :	Rune Bjelland (Nidhogg)
	ex-basszusgitár :	Erik Elden
	ex-basszusgitár :	Stein Sund
	ex-énekes :	Ragnar Vikse
	ex-gitár, ex-basszus, ex-billentyűs :	Audun Wold (Thonar)
	ex-basszusgitár :	Kjell Håvardsholm

Viking metál. Valószínûleg most sokan csak legyintenek ennek hallatán mondván, hogy manapság szinte minden olyan dallamos zenét játszó skandináv zenekarra ráragasztják ezt a jelzõt, akiket másik stílusba sem lehet besorolni. De mit is nevezünk valójában viking metálnak? A legfontosabb tény, hogy minden esetben a szövegek az õsi skandináv kultúrkört járják körbe. A dalok központi témaköre lehet akár a skandináv (germán) mitológia, vagy mitológiai alakok, vagy akár történelmi múlt a VIII-XII. századi idõszakban, amely a vikingek térhódításának évszázadai voltak. A zene a témától függõen változó, de leggyakrabban sajátosan dallamos gitárjáték jellemzõ a zenekarokra. A 90-es évek másodi felében élte fénykorát e mûfaj. Több kiváló zenekar is ezt a zenét mûveli. Hogy csak a legjelentõsebbeket említsem ilyen típusú lemezt, lemezeket adott ki Windir, Falkenbach, Thyrfing, Amon Amarth, Hades Almighty, Helheim ám nem õk voltak azok, akik ezt a stílus megteremtették. Minden bizonnyal az alapkövet a Bathory Hammerheart és Twilight Of The Gods lemeze jelentette, ám a viking jelzõt elõször az Enslaved használta a Vikinglir Veldi és Frost albumán, ami két alapmû a mûfaj kedvelõi számára. Itt jön szóba - többek között egy szomorú hír kapcsán - a norvég Einherjer, akik 11 év után letették a lantot és ezen a néven többé nem jelentetnek meg lemezt. Szomorú, nagyon szomorú tény ez, de amit maguk után hagytak munkásságukkal, az több, mint említésre méltó! Egyéni zenéjükkel komoly szerepet játszottak ebben a mûfajban, mondhattuk volna õket élharcosoknak is, ha nem oly ritkán jelentkeztek volna egy-egy anyaggal. Ennek oka minden bizonnyal a gyakori tagcsere, hisz teljesen ugyanaz a felállás két lemezt nem készített el. Ettõl függetlenül gyakran léptek színpadra, fõleg Skandináviában, vendégzenészek sora szerepelt náluk, többek között Tchort aki az Emperor-ban vált ismertté, de a Satyricon-ban is játszott, Green Carnation nevû zenekara pedig nem ismeretlen underground körökben. Két nagyobb Európa turnén szerepeltek a Cradle Of Filth elõtt 1998-ban, majd 2000-ben a King Diamond vendégeként jártak Európán kívül is. Az évek során egyedül a két fõ dalszerzõ személye maradt változatlan, Frode Glesnes (gitár) és Gerhard Storesund (dobok/billentyû) személyében. A jelenlegi és egyben utolsó, Blot címmel megjelenõ mû mindössze negyedik nagylemeze a társaságnak, ami ugyebár egy 11 éve létezõ zenekartól elég kevésnek tûnik... Egy mini bakelit, Leeve Vikingaanden, és egy kislemez, Aurora Borealis, után 1996-ban jelent meg elsõ albumuk Dragons Of The North címmel, ami underground körökben igen komoly elismerést eredményezett, a szaksajtó szimplán így jellemezte: "A VIKING metal lemez". Ennek következtében - nem meglepõ módon - egy nagyobb független kiadó, a Century Media szerzõdtette le õket. Ennek elsõ eredménye a Far Far North címû kislemez, mely a címadó dalon kívül a bemutatkozó mini bakelitrõl két dalt tartalmazott. Gyönyörûen kivitelezett digipack formátumban jelent meg a cd, amely szintén nagyon igényesen néz ki. Ez igaz a zenére is, amely hamisítatlan viking fém volt a javából! Ám ezután a két alapembert leszámítva teljesen kicserélõdött a társaság. A legnagyobb változást az új énekes Ragnar Vikse jelentette, aki rekedtes, ám dallamos énekhanggal rendelkezett ám dallamai nagyon jól illeszkedtek a zenéhez. Ennek egyenes következménye egy nem túl karcos hangzású, lágyabb, tradicionálisabb heavy metal lemez lett Odin Owns Ye All címmel, amelyben az ízig-vérig skandináv dallamvilág, erõs dalok és einherjeri hangulat teljes mértékben megmaradt, ám sem a kiadó sem a szaksajtó nem fogadta túl nagy lelkesedéssel. Elõbbi nem tudott nyereséget kovácsolni belõlük, utóbbiak pedig túl trendkövetõnek, "heavy metálosnak" tartották a lemezt. Norwegian Native Art címû következõ albumuk ismét "nem meglepõ módon" már egy apró kiadónál jött ki. Fennállásuk talán legsúlyosabb tételeit tartalmazza a lemez, természetesen nem megfeledkezve a szép dallamokról sem, habár Ragnar még ércesebben énekel, mint ezt megelõzõen és náluk elsõ alkalommal szép nõi ének is emeli a dalok minõségét. Ezen felül egy ismert muzsikus a King Diamond gitáros Andy La Rocque szólózott egyet a Doomfaring dalban, aki egyben producere is volt a lemeznek.Egyéni dallamvilággal, ritmikával rendelkezõ dalaik mindig is könnyen megkülönböztették õket a többi zenekartól. Gerhard Storesund dobos teljesen sajátos, technikás, ötletes és változatos játéka már eleve kiemeli õket a mezõnybõl. Változatos ritmusok kedvelõinek kötelezõ a játékát hallgatni! Amíg a kortárs zenekaroknál a szélvész tempók voltak túlsúlyban, addig az Einherjer sohasem használt Immortal féle intenzív tempót. Minden daluk emlékezetesen dallamos gitárjátékkal rendelkezik, ami mindenféle klisétõl mentes.Majdnem 3 évvel ezután jelent meg a legfrissebb és egyben legutolsó mûvük (eddig legalábbis azt hittük) Blot címmel, mellyel ismét bebizonyították, hogy e mûfaj legjelentõsebb zenekara volt az övék. Az elõzõ lemez felállásához képest ismét történtek változások. Ragnar Vikse eltávozott és helyette nem kerestek új énekest, így Frode Glesnes vette magára ezt a megtisztelõ feladatot. Jelen lemezük is felvonultat minden jellemzõt a kelléktárukból, talán nem is lenne érdemes külön boncolgatni a számaikat, hiszen náluk a DAL mindig is központi szerepet kapott. Ám ettõl függetlenül mégis kiemelném rögtön a nyitó nótát, az Einheriermarsien-t, amelyben - a címbõl adódóan (Einherjermenetel) - az elesett hõsök csatába menetelésének hangjait hallhatjuk emelkedett harcra hívó zenei kísérettel, ami kiválóan felvezeti az egy órányi muzsikát. A menetelés folytatódik Ironboundban, melyben még az elõzõ lemez szigora hallatszik. A feszültséggel teli dallamok sem azok a tipikusan fülbemászóak, és Frode Glesnes könnyen érthetõ ám érces károgása sem teszi barátságosabbá a dalt. A következõ Dead Knight's Riteról talán csak annyit, hogy akár a Dragons Of The North lemezen is szerepelhetett volna. A Wolf Age a farkasok ragadozó agresszivitásával indul és végéig egy igen lendületes darab, nagyon jól eltalált dallamokkal és szólókkal. A The Eternally Damned mindazonáltal, hogy jellegzetes einherjeri szám, említést érdemel a néhol keleties dallamú gitárjáték és náluk szokatlan rövid alig 3 perces játékidõ. Sokat gondolkoztam, hogy mit is írjak a Ware Her Venom majd 6 percérõl, de a már említett jegyeket tudnám ismét felsorolni, ami miatt szeretni lehet a zenekart. Nagyon jó érzékkel nyúltak ehhez a dalhoz is, arra késztetik a hallgatót, hogy odafigyeljen minden egyes hangra, illetve ütemre. A legnagyobb meglepetést számomra a Hammar Haus okozta, mely egyben a leghosszabb tétel is a lemezen a maga 8 percével. Emelkedett hangvételû felvezetés után egy rendkívül jó dallamra épülõ speed metálos indítás után folyamatosan vált át einherjeri megoldásokkal teli vérbeli viking himnusszá. Hogy ne érezzük magunkat túl elkényeztetve a dallamoktól, a talán kissé egysíkú károgás szigorít a dalon. Kiemelném a sok tempóváltást, ami náluk egyáltalán nem szokatlan és mindig nagyon jól illik a dalhoz nem úgy, mint oly sok zenekarnál, akik így próbálják változatossá tenni amúgy egysíkú zenéjüket. A Starkadnál és a Ride The Gallowsnál csak ismételni tudom önmagamat, kiváló és változatos dallamok, erõs gitár- és dobjáték jellemzõ, ám ettõl függetlenül szimplán a "csak" a jó dalok kategóriájába sorolnám õket. Nincs velük semmi különösebb problémám, hiszen ha bármely más hasonló stílusban játszó zenekartól hallanám, akkor tapsolnék örömömben, de itt ez a két szám a "leggyengébb láncszem".Azt már korábbról is tudtam, hogy az Einherjer erõs a lassabb, hangulatos, epikus elõadásmódban (pl. Ballad Of The Sword, Regicide, Einherjer). Most ismételten bizonyságot kaptam az Ingen Grid hallatán. A lemezen elõször felcsendül a férfikórus, ami szintén nem újdonság náluk (pl. Far Far North és Odin Owns Ya All lemezek) és nagyon jó hallani ezeket a kiváló dallamokat. A Berserkergang címre pillantva nem számítottam semmi finomkodásra, arra gondoltam, hogy a zenekar durvább oldalát fogom hallani, ám ehhez képest egyáltalán nem durva, amit hallok, sõt. Menetelõs tempóban halad a dal, és közben különbözõ típusú gitár- és billentyûdallamok képében - a hosszú instrumentális részeket hallva - merengenek el a zenészek. Az album záró tétele a Venomtongue is nyújt zenei csemegét. Hangulatos darab, méltó lezárása ennek a lemeznek. A jól felépített lassú középtempóban haladó számban hallhatunk több hosszabb-rövidebb szólót is, melyek közül az egyiket egy vendégzenész Jostein Maro követte el. A lemez hangzása tiszta, vaskos, telt és arányos, minden hangszert jól hallani, ami szintén a zenekar tagjait dicséri. A norvég Sifa Lydstudio és a Top Room Studio termeiben maguk végezték a produceri és keverési munkálatokat.A Blot a viking szellemiséget, felfogást járja körbe szövegeivel, érdemes a zene hallgatása közben olvasgatni a szövegkönyvet, vagy odafigyelni az énekre, azon belül is az angol nyelvûekre, miután néhány norvégul elõadott nóta is szerepel. Mindaz, aki fogós dallamokra, vaskos riffekre, változatos ütemekre és vérbeli skandináv hangulatú dalokra vágyik és mindezt egyedi formában, akkor bátran hallgassa meg ezt, vagy bármely korábbi lemezt!Szerencsére a nagy öregek közül mindmáig harcolnak még páran, és gyakorlatilag csak az õ alázatos munkájuknak köszönhetõ, hogy érdemes manapság új lemezt hallgatni ebben a stílusirányzatban. Az Einherjer az egyik legjelentõsebb névnek számít a szakmában, a nyolcévnyi kihagyás után megjelenõ Norrøn pedig olyasmi, amire már szüksége volt az északi zene híveinek.Pedig az elõzmények tükrében túl sok bizodalma nem lehetett a rajongóknak. A csapat 2004-ben jelentette be feloszlását: a hivatalos magyarázat szerint addigra már mindent elértek, amit csak szeretett volna, a továbblépéshez pedig elengedhetetlennek találták a hangszerek szögre akasztását. Azonban, ahogy az manapság már teljesen megszokott, 2008-ban ismét összeálltak néhány koncert erejéig, és a történet nem állt meg itt, amire jelen írás tárgya is bizonyítékot jelent.

Albumok :

Aurora Borealis (demo) (1994)
	1.	De Sorte Sjøers Land
	2.	Aurora Borealis
	3.	Witchking
	4.	Einherjer

Leve Vikingånden (1995)
	1.	Når Hammeren Heves
	2.	Når Aftensolen Rinner

Aurora Borealis (1996)
	1.	De Sorte Sjøers Land
	2.	Aurora Borealis
	3.	Witchking
	4.	Einherjer

Dragons of the North (1996)
	1.	Dragons of the North
	2.	Dreamstorm
	3.	Forever Empire
	4.	Conquerer
	5.	Fimbul Winter
	6.	Storms of the Elder
	7.	Slaget ved Harfsfjord
	8.	Ballad of the Swords

Far, Far North (1997)
	1.	Far Far North
	2.	Når Hammeren Heves
	3.	Når Aftensolen Rinner

Odin Owns Ye All (1998)
	1.	Leve Vikingeaanden
	2.	Out of Ginnungagap
	3.	Clash of the Elder
	4.	Odin Owns Ye All
	5.	Remember Tokk
	6.	Home
	7.	The Pathfinder & The Prophetess
	8.	Inferno
	9.	A New Earth

Norwegian Native Art (2000)
	1.	Wyrd of the Dead
	2.	Doomfaring
	3.	Hugin`s Eyes
	4.	Burning Yggdrasil
	5.	Crimson Rain
	6.	Howl Ravens Come
	7.	Draconian Umpire
	8.	Regicide
	9.	Oskorei

2002 Demo (2002)
	1.	Ware Her Venom
	2.	Dead Knight`s Rite
	3.	The Eternally Damned

Blot (2003)
	1.	Einherjermarsjen
	2.	Ironbound
	3.	Dead Knight`s Rite
	4.	Wolf-Age
	5.	The Eternally Damned
	6.	Ware Her Venom
	7.	Hammar Haus
	8.	Starkad
	9.	Ride the Gallows
	10.	Ingen Grid
	11.	Berserkergang
	12.	Venomtongue

Norrøn (2011)
	1.	Norrøn Kraft
	2.	Naglfar
	3.	Alu Alu Laukar
	4.	Varden Brenne
	5.	Atter På Malmtings Blodige Voll
	6.	Balladen Om Bifrost

Kedvencek közé jelölték : 76
[ Hibajelentés / Üzenet a profil tulajdonosnak ]

Hozzászólások :
Nincs hozzászólás.

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!

0.005 s