A Flame Spirit zenekar története 2009 tavaszára nyúlik vissza, ahol a Csongrád megyei Mindszent városában Tóth Péter, és Ecseki András úgy döntöttek, hogy alapítanak egy zenekart. Elejében még csak szárnypróbálgatások voltak, ahol kiderült, hogy ez az elképzelés, igen is, nem csak egy kósza gondolat. Ekkor egy közös ismerõsük próbatermében „jártak”, ahol egyre biztosabbá vált a zenekar megalapítása. Az idõ múlásával, és ahogy komolyan foglalkoztatta a gondolat õket, megtalálták a dobosukat, R. Nagy Zoltánt, aki igent mondott a felkérésre. Nem sokkal késõbb, elkészült 3 számuk, leginkább a dallamos metal kategóriába lehet sorolni õket. Ezek után, Tóth Zsolt is csatlakozott a zenekarhoz, mint másodgitáros. Ekkor nevet változtattak, Frozen Flame –re. Nem sokkal késõbb kiderült, a név már foglalt, így Inside Flame lett a nevük. Bizonyos hangszer/hangeszköz problémák miatt a zenekarnak ott kellett hagynia a jól megszokott mindszenti próbatermet, majd Szegvárra költöztek.R. Nagy Zoltán megtalálta a zenekar énekesét, Bártfai Csabát, a már feloszlott Bone Spirit zenekarból. Így ismét név változás következett, mert az egykori Bone Spirit zenekar 3 tagja is itt folytatta a zenélést. Flame Spirit lettek… s innentõl nincs megállás, jelenleg is koncerteznek, és elindultak az úton, ami tudják nehéz lesz, de meg fognak küzdeni mindennel.2010 tavaszán Halász Lászlót „felvették” mint koncert szervezõ, és weblapkészítõt, így gyakorlatilag 6-an folytatják az utat elõre, és bizakodnak. Szépen lassan a koncertek is elkezdõdtek, és várják a jövõt, ami remélik sok jót fog majd hozni. Jó pár koncerten túl vagynnak már, egy tehetségkutatón is(1.hely), valamint próbálkoznak a fesztiválokkal is. 2010 nyarán koncerteznek annyit amennyit csak idejük/lehetõségnk engedi, õsszel viszont meglepetésre készülnek! Ezek lennének õk, a Flame Spirit zenekar múltja, jelene, és kicsit a jövõje….