| Ének : | Bob Ritchie (Kid Rock) |
Kid Rock karrierje elképesztõ sikertörténetnek tûnik a körülmények ismeretében. Nemzetközileg 1998-ban vált ismertté negyedik stúdióalbumával, míg a megelõzõ egy évtizedet kicsiny, ám annál lelkesebb rajongótáborával zenélte végig. Ám Devil Without a Cause címû albuma szinte pillanatok alatt a legnagyobb sztárok közé emelte Kidet.
Bob "Kid Rock" Ritchie 1971-ben született Detroit közelében. A külvárosi környezetet már kis korában megunta, így a rap zene felé fordult érdeklõdése, breakdance-et tanult és tehetségkutató versenyekre járt. Ekkoriban leginkább a Beastie Boys számai befolyásolták zenei ízlését, melyek nyomán õ is felvette elsõ demoit 1988-ban és nem sokkal késõbb egy fellépésre is lehetõséget kapott. A koncert után Kid leszerzõdött a Jive Records kiadóhoz és 1990-ben megjelentette bemutatkozó lemezét Grits Sandwiches for Breakfast címmel. Az album jelentõs sikert nem ért el, viszont számos botrány alakult ki körülötte. Az érdektelenség miatt a Jive hamarosan kiadta az útját a fiatal énekesnek.
Kid Rock ezután Brooklynba költözött és talált magának egy kis kiadót, mely látott fantáziát Kid rap és hard rock keverékû zenéjében. 1993-ban megjelent a The Polyfuze Method, melyhez készültek remixek is és néhány kritikus rámutatott a lemez sziporkázó humoros szövegeire, míg mások eklektikussága miatt bírálták azt. 1994-ben jelent meg a részben saját kiadású Fire It Up címû EP-je, majd Kid visszatért Detroitba és ott kiadta az Early Mornin' Stoned Pimp-et 1996-ban. Anyagi gondjai ellenére Kid ekkorra már egy banda szervezésében gondolkodott, melynek a Twisted Brown Trucker nevet szánta. A kezdeti tagcserék után lassan kialakult a törzsgárda, melynek elsõ állandó tagja a rapper Joe C. lett. Õt követte Kid feltétlen rajongója, Calleja, majd pedig Kid összeszedett pár környékbeli zenészt is: Kenny Olsont és Jason Krause-t a gitárokhoz, a billenytûs Jimmy Bonest, a dobos Stefanie Eulinberget és Uncle Krackert a DJ pultnál. Végül Misty Love és Shirley Hayden vokáljaival kiegészülve állt fel a végleges formáció.
A Limp Bizkit, a Korn és a Rage Against The Machine sikereivel kezdett újra teret hódítani a hard rock, így az Atlentic Records úgy döntött, tesz egy próbát Kid Rock bandájával. Az 1998 augusztusában megjelent Devil Without a Cause elõször nem hozott feltétlen sikert a banda számára, ám egy erõteljes promóciós kampánnyal megtámogatva, melyben az MTV-nek is jelentõs szerepe volt szinte pillanatok alatt ismertté váltak. Az album második kislemeze a Bawitdaba nemzetközi szinten is megasláger lett, és az ezt követõ Cowboy is hasonló eredményekkel büszkélkedhetett. Egy évtizednyi hiábavaló próbálkozás után Kid Rockból végre szupersztár lett, hétszeres platina albumával és 1999-es Woodstocki koncertjével elért sikereivel együtt. Eközben Kid visszaszerezte az indie kiadóknál lévõ számainak jogait és ezek közül számos remixelt vagy újradolgozott verzióval végül megjelentette a The History of Rock címû albumát, mely a felújított régi számok mellett újabbakat is tartalmazott.
Ugyanebben az évben a bandának meg kellett szakítania a koncertkörútját, mivel Joe C. kórházba került és novemberben tragikus körülmények között elhunyt. A történtek ellenére Kid igyekezett a munkára koncentrálni, ám a média ezúttal zenei munkássága helyett inkább Pamela Andersonnal folytatott viszonyával foglalkozott. 2001-ben Uncle Kracker sikeres szólókarrierbe kezdett és nemsokára kilépett a bandából. 2001 õszén megjelent a Cocky, melyrõl a Forever ismét rendkívül sikeres lett, majd Kid 2003-ban tért vissza Kid Rock címû albumával. 2006-ban megjelent az elsõ élõ koncertfelvétele Live Trucker címmel, majd 2007-ben került a boltokba legfrissebb, 11. albuma, a Rock N Roll Jesus.
|
Grits Sandwiches for Breakfast (1994) |
---|
| 1. | Yo-Da-Lin In The Valley | 2. | Genuine Article | 3. | Cramp Ya Style | 4. | New York`s Not My Home | 5. | Super Rhyme Maker | 6. | With A One-Two | 7. | Wax The Booty | 8. | Pimp Of The Nation | 9. | Abdul Jabar Cut | 10. | Step In Stride | 11. | The Upside | 12. | Style Of X-Pression | 13. | Trippin` Over A Rock |
|
Devil Without A Cause (1998) |
---|
| 1. | Bawitdaba | 2. | Cowboy | 3. | Devil Without A Cause | 4. | I Am The Bullgod | 5. | Roving Gangster (Rollin`) | 6. | Roving Gangster (Rollin`) | 7. | Welcome 2 The Party (Ode 2 The Old School) | 8. | I Got One For Ya | 9. | Somebody`s Gotta Feel This | 10. | Fist Of Rage | 11. | Only God Knows Why | 12. | F-ck Off | 13. | Where U At Rock | 14. | Black Chick, White Guy |
|
The History of Rock (2000) |
---|
| 1. | Intro | 2. | American Bad Ass | 3. | Prodigal Son | 4. | Paid | 5. | Early Mornin` Pimp - (featuring Joe C./Tino) | 6. | Dark & Grey | 7. | 3 Sheets To The Wind (What`s My Name) | 8. | Abortion | 9. | I Wanna Go Back | 10. | Ya` Keep On | 11. | F**k That | 12. | F**k You Blind | 13. | Born 2 Be A Hick | 14. | My Oedipus Complex - (featuring Twisted Brown Trucker) |
|
Cocky (2001) |
---|
| 1. | Trucker Anthem | 2. | Forever | 3. | Lay It On Me | 4. | Cocky | 5. | What I Learned Out On The Road | 6. | I`m Wrong, But You Ain`t Right | 7. | Lonely Road of Faith | 8. | You Never Met a Motherfucker Quite Like Me | 9. | Picture (w/Sheryl Crow) | 10. | I`m a Dog | 11. | Midnight Train to Memphis | 12. | Baby Come Home | 13. | Drunk In the Morning | 14. | WCSR (w/Snoop Dogg) (Bonus Track) |
|
Kid Rock (2003) |
---|
| 1. | Rock n` Roll Pain Train | 2. | Cadillac Pussy (with Hank Williams, Jr.) | 3. | Feel Like Makin` Love | 4. | Black Bob | 5. | Jackson, Mississippi | 6. | Cold and Empty | 7. | Rock n` Roll | 8. | Hillbilly Stomp | 9. | I Am | 10. | Son Of Detroit | 11. | Do It For You | 12. | Hard Night For Sarah | 13. | Run Off To LA | 14. | Single Father |
|
Rock N Roll Jesus (2007) |
---|
| 1. | When U Love Someone | 2. | Don`t Tell Me You Love Me | 3. | Lowlife (Living The Highlife) |
|
Rock n Roll Jesus (2007) |
---|
| 1. | Rock N Roll Jesus | 2. | Amen | 3. | All Summer Long | 4. | Roll On | 5. | So Hott | 6. | Sugar | 7. | When You Love Someone | 8. | New Orleans | 9. | Don`t Tell Me You Love Me | 10. | Blue Jeans And A Rosary | 11. | Half Your Age |
|
Kedvencek közé jelölték : Victorwie,
mr.strauss,
tini2093,
BiGi,
MrManiac,
alfadetti,
Fallenangel,Csoki,
Szuli,
sazo,
Sütiszörny,
Myra,
Debra,
nicemicro,
Lalee74,
Axeman--69--,
-MARCI-,
Kicsi Joe,
El Faunitó,
Esz_szabadsagrock,
Killswitch Engage,
teveknot,
Csak egy hétköznapi Srác,
rockerjocó,
Firegirl,
punkCat,
IvánIvanovics,
Wonder,
Twilight Angel,
Warrior Sparrow,
Animánia,
DezsoAtya,
Amyy13,
PanteraFAN(t)a(s)tic,
dzsingisz26,
Chars,
POO,
Kryszta o_O,
Szovi,
TKMG,
csibee,
monsieur_prince_nervosa,
ACE0,
farkas koma,
gothliv,
walhalla,
Ima_monster,
HorTam88,
Móni ,
Tibb,
Patrick Dashwood,
Walkman,
MichaelW,
Wanderer Heart
[ Hibajelentés / Üzenet a profil tulajdonosnak ]
Hozzászólások : |
---|
|
CodyLP
|
2010.07.12. 12:34:11
|
Szerintem a Devil Without A Cause volt a legjobb albuma. Sokszor végig hallgattam... |
"Veled van az erő...csak nem most XD" |
|
|
|
0.0084 s