Kid Rock logo
Kid Rock Ének : Bob Ritchie (Kid Rock)


Kid Rock karrierje elképesztõ sikertörténetnek tûnik a körülmények ismeretében. Nemzetközileg 1998-ban vált ismertté negyedik stúdióalbumával, míg a megelõzõ egy évtizedet kicsiny, ám annál lelkesebb rajongótáborával zenélte végig. Ám Devil Without a Cause címû albuma szinte pillanatok alatt a legnagyobb sztárok közé emelte Kidet.

Bob "Kid Rock" Ritchie 1971-ben született Detroit közelében. A külvárosi környezetet már kis korában megunta, így a rap zene felé fordult érdeklõdése, breakdance-et tanult és tehetségkutató versenyekre járt. Ekkoriban leginkább a Beastie Boys számai befolyásolták zenei ízlését, melyek nyomán õ is felvette elsõ demoit 1988-ban és nem sokkal késõbb egy fellépésre is lehetõséget kapott. A koncert után Kid leszerzõdött a Jive Records kiadóhoz és 1990-ben megjelentette bemutatkozó lemezét Grits Sandwiches for Breakfast címmel. Az album jelentõs sikert nem ért el, viszont számos botrány alakult ki körülötte. Az érdektelenség miatt a Jive hamarosan kiadta az útját a fiatal énekesnek.

Kid Rock ezután Brooklynba költözött és talált magának egy kis kiadót, mely látott fantáziát Kid rap és hard rock keverékû zenéjében. 1993-ban megjelent a The Polyfuze Method, melyhez készültek remixek is és néhány kritikus rámutatott a lemez sziporkázó humoros szövegeire, míg mások eklektikussága miatt bírálták azt. 1994-ben jelent meg a részben saját kiadású Fire It Up címû EP-je, majd Kid visszatért Detroitba és ott kiadta az Early Mornin' Stoned Pimp-et 1996-ban. Anyagi gondjai ellenére Kid ekkorra már egy banda szervezésében gondolkodott, melynek a Twisted Brown Trucker nevet szánta. A kezdeti tagcserék után lassan kialakult a törzsgárda, melynek elsõ állandó tagja a rapper Joe C. lett. Õt követte Kid feltétlen rajongója, Calleja, majd pedig Kid összeszedett pár környékbeli zenészt is: Kenny Olsont és Jason Krause-t a gitárokhoz, a billenytûs Jimmy Bonest, a dobos Stefanie Eulinberget és Uncle Krackert a DJ pultnál. Végül Misty Love és Shirley Hayden vokáljaival kiegészülve állt fel a végleges formáció.

A Limp Bizkit, a Korn és a Rage Against The Machine sikereivel kezdett újra teret hódítani a hard rock, így az Atlentic Records úgy döntött, tesz egy próbát Kid Rock bandájával. Az 1998 augusztusában megjelent Devil Without a Cause elõször nem hozott feltétlen sikert a banda számára, ám egy erõteljes promóciós kampánnyal megtámogatva, melyben az MTV-nek is jelentõs szerepe volt szinte pillanatok alatt ismertté váltak. Az album második kislemeze a Bawitdaba nemzetközi szinten is megasláger lett, és az ezt követõ Cowboy is hasonló eredményekkel büszkélkedhetett. Egy évtizednyi hiábavaló próbálkozás után Kid Rockból végre szupersztár lett, hétszeres platina albumával és 1999-es Woodstocki koncertjével elért sikereivel együtt. Eközben Kid visszaszerezte az indie kiadóknál lévõ számainak jogait és ezek közül számos remixelt vagy újradolgozott verzióval végül megjelentette a The History of Rock címû albumát, mely a felújított régi számok mellett újabbakat is tartalmazott.

Ugyanebben az évben a bandának meg kellett szakítania a koncertkörútját, mivel Joe C. kórházba került és novemberben tragikus körülmények között elhunyt. A történtek ellenére Kid igyekezett a munkára koncentrálni, ám a média ezúttal zenei munkássága helyett inkább Pamela Andersonnal folytatott viszonyával foglalkozott. 2001-ben Uncle Kracker sikeres szólókarrierbe kezdett és nemsokára kilépett a bandából. 2001 õszén megjelent a Cocky, melyrõl a Forever ismét rendkívül sikeres lett, majd Kid 2003-ban tért vissza Kid Rock címû albumával. 2006-ban megjelent az elsõ élõ koncertfelvétele Live Trucker címmel, majd 2007-ben került a boltokba legfrissebb, 11. albuma, a Rock N Roll Jesus.

Albumok :

Grits Sandwiches for Breakfast (1994)
Kid Rock -  Grits Sandwiches for Breakfast1.Yo-Da-Lin In The Valley 
2.Genuine Article 
3.Cramp Ya Style 
4.New York`s Not My Home 
5.Super Rhyme Maker 
6.With A One-Two 
7.Wax The Booty 
8.Pimp Of The Nation 
9.Abdul Jabar Cut 
10.Step In Stride 
11.The Upside 
12.Style Of X-Pression 
13.Trippin` Over A Rock 
Devil Without A Cause (1998)
Kid Rock -  Devil Without A Cause 1.Bawitdaba [watch video]
2.Cowboy [watch video]
3.Devil Without A Cause 
4.I Am The Bullgod 
5.Roving Gangster (Rollin`) 
6.Roving Gangster (Rollin`) 
7.Welcome 2 The Party (Ode 2 The Old School) 
8.I Got One For Ya 
9.Somebody`s Gotta Feel This 
10.Fist Of Rage 
11.Only God Knows Why 
12.F-ck Off 
13.Where U At Rock 
14.Black Chick, White Guy 
The History of Rock (2000)
Kid Rock -  The History of Rock1.Intro 
2.American Bad Ass 
3.Prodigal Son 
4.Paid 
5.Early Mornin` Pimp - (featuring Joe C./Tino) 
6.Dark & Grey 
7.3 Sheets To The Wind (What`s My Name) 
8.Abortion 
9.I Wanna Go Back 
10.Ya` Keep On 
11.F**k That 
12.F**k You Blind 
13.Born 2 Be A Hick 
14.My Oedipus Complex - (featuring Twisted Brown Trucker) 
Cocky (2001)
Kid Rock -  Cocky1.Trucker Anthem 
2.Forever 
3.Lay It On Me 
4.Cocky 
5.What I Learned Out On The Road 
6.I`m Wrong, But You Ain`t Right 
7.Lonely Road of Faith 
8.You Never Met a Motherfucker Quite Like Me 
9.Picture (w/Sheryl Crow) 
10.I`m a Dog 
11.Midnight Train to Memphis 
12.Baby Come Home 
13.Drunk In the Morning 
14.WCSR (w/Snoop Dogg) (Bonus Track) 
Kid Rock (2003)
Kid Rock - Kid Rock1.Rock n` Roll Pain Train 
2.Cadillac Pussy (with Hank Williams, Jr.) 
3.Feel Like Makin` Love 
4.Black Bob 
5.Jackson, Mississippi 
6.Cold and Empty 
7.Rock n` Roll 
8.Hillbilly Stomp 
9.I Am 
10.Son Of Detroit 
11.Do It For You 
12.Hard Night For Sarah 
13.Run Off To LA 
14.Single Father 
Rock N Roll Jesus (2007)
Kid Rock -  Rock N Roll Jesus1.When U Love Someone 
2.Don`t Tell Me You Love Me 
3.Lowlife (Living The Highlife) 
Rock n Roll Jesus (2007)
Kid Rock -  Rock n Roll Jesus1.Rock N Roll Jesus [watch video]
2.Amen 
3.All Summer Long [watch video]
4.Roll On [watch video]
5.So Hott [watch video]
6.Sugar 
7.When You Love Someone 
8.New Orleans 
9.Don`t Tell Me You Love Me 
10.Blue Jeans And A Rosary 
11.Half Your Age 

Kedvencek közé jelölték :
Victorwie, mr.strauss, tini2093, BiGi, MrManiac, alfadetti, Fallenangel,Csoki, Szuli, sazo, Sütiszörny, Myra, Debra, nicemicro, Lalee74, Axeman--69--, -MARCI-, Kicsi Joe, El Faunitó, Esz_szabadsagrock, Killswitch Engage, teveknot, Csak egy hétköznapi Srác, rockerjocó, Firegirl, punkCat, IvánIvanovics, Wonder, Twilight Angel, Warrior Sparrow, Animánia, DezsoAtya, Amyy13, PanteraFAN(t)a(s)tic, dzsingisz26, Chars, POO, Kryszta o_O, Szovi, TKMG, csibee, monsieur_prince_nervosa, ACE0, farkas koma, gothliv, walhalla, Ima_monster, HorTam88, Móni , Tibb, Patrick Dashwood, Walkman, MichaelW, Wanderer Heart

[ Hibajelentés / Üzenet a profil tulajdonosnak ]
Hozzászólások :
CodyLP
CodyLP
2010.07.12. 12:34:11
Szerintem a Devil Without A Cause volt a legjobb albuma. Sokszor végig hallgattam...
"Veled van az erő...csak nem most XD"

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!


Valid HTML 4.0 Valid CSS

 0.0053 s