PaJszeR logo
PaJszeR gitáros : Nagy Ákos
gitáros : Róna Kristóf "Róka"
énekes,basszusgitáros : Győrik András
dobos : Salgó Norbert

Koncertarchívum:
2008-06-07 Budapest - A38 - Emergenza Döntő 2. nap [Képtár]
A zenekar 2006 májusában alakult, ekkor 4 tagú volt a csapat de ének nélkül voltunk: Róna Kristóf-gitár, Nagy Ákos-gitár,Lakatos Csaba-bass, Illés Márton-dob.2006 nyarán még nem volt aktívnak mondható az együttes, ritkán voltak csak próbák. Õsztõl azonban rendesen beindultak a próbák, a számok írása és az énekes keresés is.2007 január végén 5 tagra bõvültünk, az énekes szerepét Gyõrik András töltötte be. Márciusban átestünk az elsõ koncertünkön amin már 8 saját számot játszottunk pár feldolgozás mellett és nagy sikere volt. Ezután nyárig nem volt koncertünk,valamint Lakatos Csabától meg kellett válnunk. A hiányt nem volt nehéz pótolni, mivel András 8 évig csellózott, valamint 3-4 éve gitározott, így Õ töltötte be az ének mellett a basszus posztot is. Ezzel a felállással 2007 decemberéig mûködtünk, kb 15 koncerten játszottunk, amikor is technikai okok miatt meg kellett válnunk a dobosunktól, Marcitól. Ez idõzítés szempontjából nem volt szerencsés mert le volt kötve egy buli amin a Stress zenekar is fellépett , valamint pár hét múlva volt az Emergenza tehetségkutató elõdöntõje is(Avalon Club). Ezeken koncerteken a zenekar egy jó barátja, Kovács György (Chrome zkr) segített ki, így továbbjutottunk a középdöntõbe.Ezek után gyorsan dobost kellett találnunk, ami márciusra sikerült is, így került a bandába Salgó Norbert. Vele két hét próbálás után felvettük a demo anyagunkat a HungarosounD próbaterem/stúdióban. Ismét egyenesbe jött a zenekar, elkezdtek készülni az új számok. Májusban továbbjutottunk az Emergenza középdöntõjén, így 2008 június 7-én játszunk a Magyarországi döntõn az A38-on..

Albumok :

demo (2007)
PaJszeR - demo1.Baráti jótanács [mp3]
2.Katonadal [mp3]
3.Dögevő [mp3]
4.Hadvezér 
5.Parasztlázadás 

Kedvencek közé jelölték :
Menator, zsotya, OSSIAN-metal, IldiH, Zieg, Willi, Ancient Táuni, charlotte, Pagan Warrior, Nammtar, CROSSHOLDER, crazygranat18, kártékony86, Kalányos Pikácsu, Mike the Ripper, Ser-meggyecske, Kristóf1992

[ Hibajelentés / Üzenet a profil tulajdonosnak ]
Hozzászólások :
Mechanix
Mechanix
2010.10.12. 23:36:33
dregelyAK írta :
Sziasztok! Nincs kedvetek valamikor egy rádió-interjúhoz?

Üdv,
Geri


Sajna már egy jó ideje feloszlottak...:S Pedig jó kis zenét toltak.
dregelyAK
dregelyAK
2010.10.07. 18:23:55
Sziasztok! Nincs kedvetek valamikor egy rádió-interjúhoz?

Üdv,
Geri
 

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!

Valid HTML 4.0 Valid CSS

 0.0048 s
© pajszer.rockerek.hu