Tűzvihar logo
Tűzvihar Énekes : Lévai Zoltán
Szólógitáros : Vajcs Péter
Ritmusgitáros : Kovács Zsolt
Basszusgitáros : Vica
A banda 2007-ben alakult Szolnokon. Igazán két bandából fésülõdött össze, aminek az egyik fele egy Szolnoki rock banda volt, még név nélkül, a másik fele pedig egy Újszilvási együttes megmaradt tagjai. Egy véltelen folytán találkozott egy-egy tag ezekbõl a bandákból, és alakult meg a Tûzvihar. A banda névadója Zozy (ének) volt. Ekkor még a zenekar rockot játszott. Késõbbi nézeteltérések miatt a két Szolnoki tag (a volt névtelen rock bandából) vitte tovább az együttest (Zozy és Rexi) illetve a banda akkori új dobosa Pocok. Ekkor már teljesen Szolnoki lett a banda, és csatlakozott hozzájuk két új tag, Makra Ádám (Dave) (szólógitár), és Mao (basszusgitár). A zenei stílus áttevõdött fõként a Metál zenére, egy-két kemény rock számot is tartalmazva. Idõközben Rexi (ritmusgitár) elfoglaltságai miatt úgy érezte nem bírja tartani a lépést a bandával, és helyére jött Vik. Ez a felállás 2008.Májusáig tartott, ahol is a banda megvált akkori basszerosától. Állandó basszeros nélkül nyomták tovább. A banda 2008.Szeptemberében szétment, mivel Zozy elköltözött a Dunántúlra a Balaton partra. Itt új tagokat keresve maga mellé folytatta a Tûzvihar tombolását Veszprémben végre teljesen felvéve kedvenc stílusát a Metált. A zenei stílus innentõl már teljesen mértékben a Metál vonalat követi, Heavy és Power Metal stílusban. Egészen a garázsban elkezdett próbáktól, addig, h próbaterem nélkül maradt a banda, mégis eljött az elsõ koncert ideje! Az átalakított repertoár, az új számok, és nehézségek ellenére a bemutatkozó koncert jól sikerül!

2009 - nyár a banda sajnos szétmegy

2010 - a banda újra alakul, újra Szolnokon, de sajnos a megfelelõ zenésztársakat nem sikerül megtalálni. Ezért a szólógitáros Vajcs Peti ötletébõl aki azóta Budapestre költözött Veszprémbõl a banda Budapesten áll össze Budapesti tagokból.

2011-szám írással telt,koncertezgettünk,és felvettünk egy demot amin a napokban letölthetõvé válik most itt tartunk 2012ben.Újra itt a Tûzvihar!

A jelenlegi felállás:

Lévai Zoltán 'Zozy' - ének

Vajcs Péter 'Skull'- szólógitár

Kovács Zsolt 'Lomenzo'- ritmusgitár

Vica - basszusgitár

Albumok :

Tűzvihar (2011)
 1.Sárkánylovas 
2.A Gyógyító 
3.Tűzvihar 

Kedvencek közé jelölték :

rockkersrac, Dr.lekter, Jason Krisz, Bettinaa, Kalányos Pikácsu, Szőke Kapitány

[ Hibajelentés / Üzenet a profil tulajdonosnak ]
Hozzászólások :
Fotheus
Fotheus
2012.02.25. 03:10:49
A legjobb barátomért Zsoltiért!:-)
Sok sikert srácok!
 
skullnsnakes
skullnsnakes
2012.02.20. 18:01:58
Nagy hírek! Játszunk az Ossian elött Pécsen március 10én!! és Kalapács és Rudán Joe elött Debrecenben 15 én!
Ha be vagy baszva ne énekelj! www.tuzvihar.hu
Zozy
Zozy
2011.03.26. 09:50:03
Frissítés megtörtént! :-)
Aláírás: nem akar ide fogni a tollam basszus!
skullnsnakes
skullnsnakes
2010.11.29. 18:14:20
a banda honlap www.tuzvihar.hu
ja és nem rég csatlakozott hozzánk egy szintis is!,átmentünk egy két változáson újdobosunk is van,amint lehet frissítünk!
Ha be vagy baszva ne énekelj! www.tuzvihar.hu

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!

Valid HTML 4.0 Valid CSS

 0.0044 s
© tuzvihar.rockerek.hu