Tartarosz logo
Tartarosz üvöltés : Simon "Sakál" Dávid
dobok : Bogyó Ádám
gitár : Lengyel Kristóf
gitár : Szédelyi Takács Gábor
A Tartarosz zenekar létrejötte 2004 májusára tehetõ. A zenekar célja a black metal színtér erõsítése volt, habár zenénk, folyamatos változásokon esett át. Mint ahogy tagságunk is. Különbözõ okok miatt a zenekar kénytelen volt megválni Kalmár Csaba énekestõl és Kovács Tamás szintistõl. Ekkor jött az elsõ szakadás a zenekar életében, ugyanis ekkor szakítottunk az addig elképzelt szimfonikus black metallal. Az énekes posztra ekkor Simon Dávid került, aki kezdetben gitározott, helyére pedig Horváth Péter lépett (Zombie Holocaust; Dead Silence). Ez a felállás elég erõsnek tûnt ahhoz, hogy megkezdõdjön a komoly dalírás. Zenénk ekkor nehezen korlátolható, hisz a tagok zenei különbözései rá nyomják bélyegüket a Tartaroszra. A zenénk ekkor talán egy thrashes, deathes, black metalként volt leírható. 2005. október 1-én megtartottuk legelsõ koncertünket Mosonmagyaróváron az Egyetemi Klubban hatalmas sikernek örvendve! Ezután viszont a következõ egy hatalmas pofán csapás volt, ugyanis ugyanolyan sikerre számítottunk mint az elsõnél és se közönség nem volt, rosszul is szóltunk, illetve kicsit italos állapotban össze-vissza játszottunk mindent. De ez is kellett ahhoz, hogy most itt tartsunk, ugyanis ezek után a zenekar összekapta magát és itt óváron szinte kivétel nélkül teltházas bulikat adott szerencsére. A sikeres helyi koncertek ellenére nem tudtunk játszani többfelé, mert állandó gátló tényezõink voltak, amik mára sem múltak el teljesen, csupán enyhültek, de a helyzet jobb már. 2007 tavaszán Horváth Péter gitáros és a zenekar útjai elváltak, helyét Lengyel Kristóf barátunk vette át! Itt történt a második stílusbeli szakadás a zenekarban, ugyanis itt kezdett a zenekar dallamosabb gitárharmóniákat használni, kicsit fogósabbá, befogadhatóbbá tenni a zenét, az addigi vad túrás helyett.2007 rocktóberében a szombathelyi Home stúdióban megszületett a zenekar elsõ demója, ami a jó fogadtatásnak köszönhetõen azonnal el is fogyott. Az újragyártásra azóta sem került sor sajna. Jelenleg a dalírással, és minél több koncertezéssel töltjük idõnket mert szeretnénk minél több emberrel megismertetni a Tartarosz nevet. Itt tartunk most a többit meglátjuk. A zenekar jelenleg keresi megfelelõ basszusgitárosát mind emberi, mind technikai tudás részérõl. Mowarmetal! A jelenlegi felállás: Simon "Sakál" Dávid-ének Szédelyi Takács Gábor-gitárLengyel Kristóf-gitár Bogyó Ádám-dob

Albumok :

Demo (2007)
Tartarosz - Demo1.Cursed 
2....Egyetlen... [watch video]

Kedvencek közé jelölték :
vadóc_, Nagy Péter, Tamia, Thrasher, ViharLovag, Anthrax

[ Hibajelentés / Üzenet a profil tulajdonosnak ]
Hozzászólások :
Nincs hozzászólás.

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!

Valid HTML 4.0 Valid CSS

 0.006 s
© tartarosz.rockerek.hu