The69eyes logo
The69eyes Énekes : Jyrki 69
Gitár : Timo- Timo
gitár : Bazie
dob : Jussi 69
Basszusgitár : Archzie
Photobucket

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A zenekar 1990-ben adta ki elsõ kislemezét Sugarman címmel. Ez a dal szerepelt az együttes 1992-ben kiadott elsõ albumán is, ami csak Finnországban jelent meg, és a Bump 'n' Grind címet kapta. Ezt 1995-ben egy szintén csak Finnországban megjelent album, a Savage Garden, majd 1997-ben a Wrap Your Troubles in Dreams elnevezésû lemez követte.


1999-ben felvett albumuk, a Wasting the Dawn már nemzetközileg is megjelent a Roadrunner Records gondozásában. A lemez slágere, a Wasting the Dawn címû The Doors-feldolgozás Jim Morrisonnak állít emléket.
2000 tavaszán a csapat kiadta Gothic Girl címû kislemezét, amelynek címadó dala hónapokon keresztül a Finn Állami Rádió játszási listájának Top 10-ében szerepelt. Az együttes ezért a kislemezért kapott elõször aranylemezt. Miután felvették ötödik albumukat, a Blessed Be-t, a zenekar elindult elsõ kisebb turnéjára a Wasting the Dawnnal, amely turné keretében felléptek a németországi M'era Luna Festivalon. Elõzenekarnak egy norvég elektro-goth csapatot, a Zeromancert választották.A 2000 szeptemberében kiadott Blessed Be a finn albumlistán a negyedik helyig repítette az együttest, és több, mint egy hónapon keresztül a legjobb 10 lemez között maradt.Az albumról késõbb még három kislemezt másoltak ki, ezek címei: Brandon Lee, The Chair és Stolen Season.
2002-ban vették fel a Paris Kills címre keresztelt lemezt, ami eddigi legmeghatározóbb anyaguk lett. Heteken keresztül vezette a finn albumlistát és 2002 júniusában aranylemez-státust ért el. Németországban a megjelenés hetében 35. helyezett lett a legkelendõbb lemezek listáján. A csapat ezt követõen egész Európát és Finnországot érintõ turnéra indult; ennek lezárásaként teltházas koncertet adtak a hesinki Tavastia-klubban, amit aztán 2002 novemberében DVD-n is kiadtak "Helsinki Vampires" címmel.
2003 végén a The 69 Eyes leszerzõdött az EMI Finland – kiadóhoz.2004-ben látott napvilágot hetedik nagylemezük, a Devils, amellyel az Egyesült Királyságban is turnéztak a Wednesday 13 kíséretében. Finnországban ez az album is aranylemez lett egy hónapon belül.
Az említett lemez volt az elsõ, a Virgin/EMI gigavállalat által gondozott kiadványuk. 2005 októberére ez az album immár az USA-ban is bearanyozódott.2005-re a The 69 Eyes már majdnem száz koncertet adott a világ 15 országában, Mexikótól Japánig. A Devils címû lemez Amerikában a 456 Entertainment kiadón keresztül jelent meg, a csapat pedig Hollywoodban és Philadelphiában vette fel eddigi legnagyobb slágerük, a The Lost Boys videoklipjét, amit a zenekar tagjainak barátja és az MTV zenecsatorna sztárja, Bam Margera rendezett.
2006 márciusában a The 69 Eyes elõször indult turnézni az Egyesült Államokba a The Dead & Damone névre keresztelt mûsorral.Új lemezüket, az Angelst, 2007 márciusában vették fel, nem sokkal a Cradle of Filth-szel és a Three Inch Of Blood-dal közös turné után. Az album 2007. június 25-én jelent meg az Egyesült Királyságban, amirõl eddig két kislemezt másoltak ki: az elsõ a Perfect Skin, a második a Never Say Die címet kapta.2007 nyarán a csapat újra USA-turnéra indul a Wednesday 13, a Night Kills The Day és a Fair ZO Midland társaságában.
MYSPACE OLDAL < < < Kattints ide!!!

Albumok :

Bump n' grind (1992)
The69eyes - Bump n1.Voodoo quin 
2.Music 
3.Alive! 
4.House by the cemetery 
5.Hot butterfly 
6.Sugarman 
7.Dream master 
8.Tod sick for you 
9.No hesitation 
10.Blind for love 
11.The hills have eyes 
12.Barbarella 
13.Burning love 
Motor City Resurrection (1994)
The69eyes - Motor City Resurrection1.Discipline 
2.Deuce 
3.Mrs. sleazy 
4.Hot butterfly 
5.Sugarman 
6.Stop bitching! 
7.Barbarella 
8.Gimme some suin 
9.Juicy lucy 
10.The hills have eyes 
11.Too itching for action 
12.No hesitation 
13.Alive! 
14.Gimme some head (Bonus track) 
15.One show voman (Bonus track) 
16.Tv eye (Bonus track) 
17.Motormouth (Bonus track) 
18.Return of the fly (Bonus track) 
19.Is it my body (Bonus track) 
20.Call me animal (Bonus track) 
21.Sciene gone too fall (Bonus track) 
Savage Garden (1995)
The69eyes - Savage Garden 1.1-800-Sleazorama 
2.Tang 
3.Smashedin trashed 
4.Velvet Touch 
5.Mr pain 
6.Lady luck 
7.Motorcity ressurection 
8.Ghetto way car 
9.Wild talk 
10.Get it off 
11.Always 
12.Demolition derby 
13.Savage Garden 
Wrap Your Troubles in Dreams (1997)
The69eyes - Wrap Your Troubles in Dreams1.Call me 
2.D.i.d 
3.Broken man 
4.Get around 
5.Too much to loose 
6.Sore loser 
7.Skanuy man 
8.Wrap your troubles in dreams 
9.Hell city 
10.L8r s8n 
Wasting the Dawn (1999)
The69eyes - Wasting the Dawn1.Truck on 
2.Lay down your arms 
3.Was ting the dawn 
4.You aint there a son 
5.Lazarus heart 
6.Who`s gonna pay the bail? 
7.All American dream 
8.Be my speed 
9.Hand of god 
10.Next stop paradise 
11.Starshine 
Blessed Be (2000)
The69eyes - Blessed Be1.Framed in blood 
2.Gothic girl 
3.The chair 
4.Brandon lee 
5.Velvet touch 
6.Sleeping with lions 
7.Angel on my shoulder 
8.Stolen season 
9.Wages of sin 
10.Graveland 
11.30 
Paris Kills (2002)
The69eyes - Paris Kills1.Crashing High 
2.Dance d`Amour 
3.Betty Blue 
4.Grey 
5.Radical 
6.Don`t Turn Your Back On Fear 
7.Stigmata 
8.Forever More 
9.Still Waters Run Deep 
10.Dawn`s Highway 
11.BONUST. You`re Lost Little Girl 
12.BONUST. Crashing High 
13.BONUST. Stigmata (Gothic Mix) 
Framed in Blood (2003)
The69eyes - Framed in Blood1.Brandon Lee 
2.Dance d`Amour 
3.Gothic Girl 
4.Wasting The Dawn 
5.Crashing High 
6.The Chair 
7.Velvet Touch 
8.Call Me 
9.Stolen Season 
10.Betty Blue 
11.Wrap Your Troubles In Dreams 
12.Framed In Blood 
13.Tang 
14.Too Much To Lose 
15.Still Waters Run Deep 
16.Ghettoway Car 
17.Lay Down Your Arms, Girl 
18.Babysitter 
Devils (2004)
The69eyes - Devils1.Devils [watch video]
2.Feel Berlin 
3.Nothing On You 
4.Sister Of Charity 
5.Lost Boys 
6.Jimmy 
7.August Moon 
8.Beneath The Blue 
9.Christina Death 
10.Hevioso 
11.Only You Can Save Me 
12.BONUST. From Dusk `Til Dawn 
13.BONUST. Pitchblack 
Angels (2007)
The69eyes - Angels1.Angels 
2.Never Say Die [watch video]
3.Rocker 
4.Ghost 
5.Perfect Skin 
6.Wings & Hearts 
7.Star of Fate 
8.Los Angeles 
9.In My Name 
10.Shadow of Your Love 
11.Frankenhooker 
12.Only Fools Don`t Fall Once More (Japan Edition Bonus Track) 
13.Wrap Your Troubles In Dreams" (U.S./Japan Edition Bonus Track) 
Back In Blood (2009)
The69eyes - Back In Blood1.Back In Blood [watch video]
2.We Own The Night 
3.Dead N` Gone [watch video]
4.The Good, the Bad, & the Undead 
5.Kiss Me Undead 
6.Lips of Blood 
7.Dead Girls Are Easy [watch video]
8.Night Watch 
9.Some Kind of Magick 
10.Hunger 
11.Suspiria Snow White 
12.Eternal 
X (2012)
The69eyes - X1.Love Runs Away 
2.Tonight 
3.Black 
4.If You Love Me The Morning After 
5.Red [watch video]
6.I Love The Darkness In You 
7.Borderline 
8.I`m Ready 
9.I know What You Did Last Summer 
10.When A Love Comes To An End 

Kedvencek közé jelölték :
_Naneth_, Asphar, Lady Boszyl Satanka, crasyboy, m0rzsa, Somniphobia, Filth, Vex Bittersweet, Stacee, aka666, Black_Bell, Corpse, quietgro, OverTheLife, Armour Claw Ring, aztec, rokercsajszi, chapman88, skater, Hiding Of Hadit, Leno Pleasure Poe, Fall of the damned

[ Hibajelentés / Üzenet a profil tulajdonosnak ]
Hozzászólások :
satanka667
satanka667
2010.11.09. 17:56:38
Szeretem a zenéjüket.
Satanka667

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!


Valid HTML 4.0 Valid CSS

 0.0046 s