Type O Negative logo
Type O Negative énekes, basszus gitár, billentyű : Peter Steele
Vokál, billentyű/effektek : Josh Silver
ritmus gitár, vokál : Kenny Hickey
dob, ütös hangszerek, vokál : Johnny Kelly

"Gótikus" Metalt mûvelõ brooklyni banda, a "lovemetal" úttörõi. Bár dalaik szenvedélytõl fûtöttek, és van pár slágerük (My girlfriends...,Christian Woman) is, mégis nagyon sötét, mély zenét játszanak. Külön érdekesség a "Playgirl sztár" kétméteres énekes Peter Steele.

Nos, a TON azafajta zenekar, akik sosem a mennyiségre, hanem inkább a minõségre helyezik a hangsúlyt.Amikor új lemezzel állnak elõ, akkor a dalok hosszúságán kívül szinte mindig igényes számokat találhatunk az anyagon.A Black Sabbath hatása legalább annyira megfigyelhetõ, mint a Beatles-é...A 2003-as Life Is Killing Me egyértelmûen összefoglalja az eddigi munkákat, azt a borongós hangulatot, amit az October Rust óta megfigyelhetünk az albumokon.

Peter a Carnivore zenekarban kezdte pályafutását, de azt két lemez után kénytelen volt feloszlatni, mert be kellett látnia, hogy az együttes nem lesz túl hosszú életû ezzel a tudással...Ekkor jött az ötlet, hogy egy második zenekart is alapít Kenny Hickey-vel, és Sal Abruscato-val. A saját vércsoportjáról elnevezett banda 1990-ben egybõl stúdióba is vonult. Kezdetben feldolgozásokat és saját nótákat vegyesen játszottak, de a debütalbumra végül nyolc önmaguk által készített szám került fel: a Slow, Deep, and Hard 1991 végén jelent meg. Mûfaja kõkemény thrash - metal . A frontember(Peter) nem vitte túlzásba a csiszolást a dalokon.Ez érthetõ is, hiszen nem csúcsslágereket akart szerezni, hanem egy olyan lemezt kovácsolni, amiben benne van az összes akkori dühe (Mivel Steele akkori ex-kedvese csúnyán megcsalta a 2 méteres úriembert.) . A kezdõ számot ( Unsuccessfully Coping With The Natural Beauty Of Infidelity) pedig egyes vélemények szerint Peter direkt úgymond "rosszul írta meg"..Ezt követõen csatlakozott az alakulathoz Josh Silver, a billentyûs(aki késõbb nagyon súlyos gótikus dallamokat vitt a dalokba).

A zenekar következõ kiadványa egy koncertalbum, a The Origin Of The Feces volt. Ez is hasonló lemez, mint elõdje, de természetesen azért koncerten más volt a hangulat. Kiemelkedõ Jimi Hendrix Hey Joe címû dalának feldolgozása, ami sokak véleménye szerint remekül sikerült (más kérdés persze, hogy Hendrix szólóit elég nehéz leutánozni).

Ezt követõen jött a komolyodás, a váltás, ha úgy tetszik. 1993-ban Peter már igen mélyenszántó szövegeket, dallamokat szerkesztett. Így a harmadik már olyan igazi gótikus rock lemeznek sikerült, ami több helyen (érthetõ módon) igen felkapott lett. Az albumról több dal (Black no.1, Christian Woman, Bloody Kisses) nagyon jó kritikát kapott, ráadásul az elsõ kettõhöz videoklip is készült.

A három lemez után 1994-ben "pihenõt " tartott a négy brooklyni, és a dobostól, Sal-tól is megváltak, de nem kellett sok idõt pazarolniuk Abruscato hült helyének betöltésével, mert 1995-ben már Johnny Kelly-vel kezdték el rögzíteni pályafutásuk talán legjobb lemezét, az October Rust-ot, ami 1996-ban került piacra. Az album igazi mestermû: Peter hangja csodálatos, a dalok és a köret is fantasztikus, bár nem nagy zenei tehetséggel rendelkeznek. Nem is ez a lényeg, meg nem is az, hogy tulajdonképpen a metal-bandákhoz képest ez egy kicsit slágeres-, kicsit old-school-, kicsit lágy/dallamos alkotás, hanem az, hogy egyedi.

Az elsõ felvonás egy 38 másodperces búgás, aztán jön a tagok bemutatása, tehát igazából a harmadik "track"-nél kezdõdik el az album, méghozzá a Love You To Death-el, ami egyértelmûen megadja a lemez alaphangulatát. Majd sorra következnek a jobbnál-jobb számok (Be my druidess, Green Man, Red Water), aztán a következõ sláger, a My girlfriend's Girlfriend. Ez is egyedi.Bár könnyûnek tûnik, mégsem tud egy együttes se ilyen zenét alkotni.

Aztán jön a többi, ami szintén remek hatást kelt, szintén jó a fülnek. Többek közt Neil Young hippi dalának feldolgozása, a Cinnamon Girl. A lemez a 12. számnál, a több, mint 10 perces Haunted-nél tulajdonképpen be is fejezõdik, bár Peter még szóban kikéri a hallgató véleményét..:)

Az 1998-as DVD-t követõ ötödik nagylemez, a World Coming Down már inkább volt gótikus-metál, mint elõdje. Súlyos riffek, hosszabbnál hosszabb számok, és továbbra is mély énekhang, helyenként egy-két fekete vicc. A lemeznek szinte nincs is csúcspontja, mert mindenhol vannak nagyon jó, és kevésbé (nagyon) jó megoldások.

Ez után Peter végül úgy döntött, hogy összedob egy válogatást az eddigi öt lemezrõl. Ez meg is történt, de természetesen most sem "hétköznapiskodott" a 2 méteres óriás, hanem a más együtteseknél már jól megszokott "Best of", vagy "Greatest Hits" név helyett a "The Least Worst Of" nevet kapta a válogatás. Közel 79 perc hosszúra sikerült, 14 szám található rajta (amelyek közül 4 csak ezen a lemezen lelhetõ fel) de szinte az összes lerövidítve.

2003-ban, a hosszú stúdiómunkálatok, és koncertezések közepette készült el a "Life is killing me" címû új anyag.. Ebben minden van: a kezdeti Type o-tól a World Coming Down-ig szinte mindenféle irányzatuk felfedezhetõ az albumon. Persze hoztak most is újabb vonásokat, de azért nem annyit, amennyit korábban.. de jó lett ez is, jó, és egyedi.

2006.márciusában egy DVD-vel tûntek fel ismét. Ezen a felvételen megtalálhatjuk az eddigi összes Type O klipet.Négy év pihenõ után, 2007.márciusában azonban kiadták a hetedik nagylemezt is (Dead Again).Bár elsõ hallásra úgy tûnik, mintha a Life Is Killing Me- nek a folytatása lenne, de ha jobban beleássuk magunkat a szövegbe, vmint a dalokba, illetve figyelembe vesszük azok hosszúságát, akkor feltûnik valami különös.Peter most elõször végre nem a szexet, szerelmet helyezte elõtérbe, hanem a valódi gótmetál alapokat, és a súlyos elemeket, amik egyértelmûen helyet adnak Peter üvöltözéseinek.Leginkább (helyenként) a Slow Deep and Hard c.elsõ lemezhez lehetne hasonlítani.Persze sokkal kidolgozottabb, és jobb formában.A September sun c.negyedik szám az egyetlen, ami még idézi azt a bizonyos "October Rust"-os hangulatot

Albumok :

Slow Deep And Hard (1991)
Type O Negative - Slow Deep And Hard1.Unsuccessfully Coping With The Natural Beauty Of Infidelity 
2.Der Untermensch 
3.Xero Tolerance 
4.Prelude To Agony 
5.Glass Walls Of Limbo (Dance Mix) 
6.The Misinterpretation Of Silence And It`s Disastrous Consequences 
7.Gravitational Constant: G = 6.67x10-8 cm-3gm-1sec-2 
8.Anesthesia 
The Origin Of The Feces (1992)
Type O Negative - The Origin Of The Feces1.I Know You`re Fucking Someone Else 
2.Are You Afraid 
3.Gravity 
4.Pain 
5.Kill You Tonight 
6.Hey Pete 
7.Kill You Tonight (Reprise) 
Bloody Kisses (1993)
Type O Negative - Bloody Kisses1.Machine Screw 
2.Christian Woman 
3.Black No. 1 [watch video]
4.Fay Wray Come Out And Play 
5.Kill All The White People 
6.Summer Breeze 
7.Set Me On Fire 
8.Dark Side Of The Womb 
9.We Hate Everyone 
10.Bloody Kisses 
11.3.0.I.F. 
12.Too Late: Frozen 
13.Blood & Fire 
14.Can`t Lose You 
15.Suspended In Dusk 
For When it Rains (Video/VHS) (1994)
Type O Negative - For When it Rains (Video/VHS)1.Black # 1 
2.Christian Woman 
October Rust (1996)
Type O Negative - October Rust1.Bad Ground 
2.... 
3.Love You To Death [watch video]
4.Be My Druidess 
5.Green Man 
6.Red Water (Christmas Mourning) 
7.My Girlfriend`s Girlfriend [watch video]
8.Die With Me 
9.Burnt Flowers Fallen 
10.In Praise Of Bacchus 
11.Cinnamon Girl 
12.The Glorious Liberation Of The People`s Technocratic Republic Of Vinnland By The Combined Forces Of The United Territories Of Europa 
13.Wolf Moon (Including Zoanthropic Paranoia) 
14.Haunted 
World Coming Down (1999)
Type O Negative - World Coming Down1.Skip It 
2.White Slavery 
3.Sinus 
4.Everyone I Love Is Dead 
5.Who Will Save The Sane? 
6.Liver 
7.World Coming Down 
8.Creepy Green Light 
9.Everything Dies [watch video]
10.Lung 
11.Pyretta Blaze 
12.Hallow`s Eve 
13.Day Tripper 
Everything Dies (Single) (1999)
Type O Negative - Everything Dies (Single)1.Everything Dies (edit) 
2.12 Black Rainbows 
3.Everything Dies (LP version) 
4.Everything Dies (video) 
the least worst of. (2000)
Type O Negative - the least worst of.1.The Misinterpretation Of Silence And Its Disastrous Consequences (Wombs And Tombs Mix) 
2.Everyone I Love Is Dead 
3.Black No. 1 (Little Miss Scare-All 
4.It`s Never Enough 
5.Love You To Death 
6.Black Sabbath (From The Satanic Perspective) 
7.Christian Woman 
8.Black Rainbows 
9.My Girlfriend`s Girlfriend (Cheese Organ Mix 
10.Hey Pete (Pete`s Ego Trip version) 
11.Everything Dies 
12.Cinnamon Girl (Depressed Mode Mix) 
13.Unsuccessfully Coping With The Natural Beauty Of Infidelity 
14.Stay Out Of My Dreams 
after dark(dvd) (2000)
Type O Negative - after dark(dvd)1.Black No. 1 (Little Miss Scare-All) 
2.Christian Woman 
3.My Girlfriend`s Girlfriend 
4.Love You To Death 
5.Christian Woman (Naildriver Version) 
6.Everything Dies 
Everyone I Love Is Dead(Single) (2000)
Type O Negative - Everyone I Love Is Dead(Single)1.Everyone I Love Is Dead (Edit) 
2.Everyone I Love Is Dead (Alternate Edit) 
3.Call Out Hook #1 
4.Call Out Hook #2 
Life Is Killing Me (2003)
Type O Negative - Life Is Killing Me1.Thir13teen 
2.I Don`t Wanna Be Me [watch video]
3.Less Than Zero (<0) 
4.Todd`s Ship Gods (Above All Things) 
5.I Like Goils 
6...A Dish Better Served Coldly 
7.How Could She? 
8.Life Is Killing Me 
9.Nettie 
10.(We Were) Electrocute 
11.IYDKMIGTHTKY (Gimme That) 
12.Angry Inch 
13.Drunk In Paris 
14.The Dream Is Dead 
Symphony for the Devil (Live at Bizarre Festival 1999) [DVD] (2006)
Type O Negative - 	Symphony for the Devil (Live at Bizarre Festival 1999) [DVD]1.In The Flesh 
2.Cinnamon Girl (Neil Young Cover) 
3.Waste Of Life intro 
4.Too Late: Frozen 
5.In Praise Of Bacchus 
6.Kill All The White People 
7.Cornucopia 
8.Wolf Moon (including Zoanthropic Paranoia) 
9.Everything Dies 
10.My Girlfriend`s Girlfriend 
11.Are You Afraid? 
12.Gravity 
13.Black Sabbath intro 
14.Christian Women 
15.Love You To Death 
16.Black # 1 
The Best Of (2006)
Type O Negative - The Best Of 1.Unsuccessfully Coping With the Natural Beauty of Infidelity 
2.Christian Woman (Edit) 
3.Black No. 1 (Edit) 
4.Too Late: Frozen 
5.Love You to Death (Edit) 
6.My Girlfriend`s Girlfriend 
7.Cinnamon Girl (Neil Young cover) 
8.Everyone I Love is Dead (Edit) 
9.Everything Dies (Edit) 
10.Highway Star (Deep Purple cover) 
11.I Don`t Wanna Be Me 
12.Life is Killing Me 
Dead Again (2007)
Type O Negative - Dead Again1.Dead Again 
2.Tripping A Blind Man 
3.The Profits Of Doom [watch video]
4.September Sun [watch video]
5.Halloween In Heaven 
6.These Three Things 
7.She Burned Me Down 
8.Some Stupid Tomorrow 
9.An Ode To Locksmiths 
10.Hail And Farewell To Britain 
Profits of Doom (single) (2007)
Type O Negative - Profits of Doom (single)1.Profits of Doom (Radio Edit) 
2.Profits of Doom (Album Version) 
September Sun (Single) (2008)
Type O Negative - September Sun (Single)1.September Sun (Radio Edit) 
2.September Sun (Album Version) 

Kedvencek közé jelölték : 304
Árva zenekar profil
Hozzászólások :
apolo
apolo
2012.03.10. 18:48:46
 
Doom-Lord
Doom-Lord
2011.08.31. 14:59:37
Nekem ez a kedvenc számom tőlük!

doomicus
doomicus
2011.06.16. 21:47:13
sajna megszűnt az 1ütes végleg.
 

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!


Valid HTML 4.0 Valid CSS

 0.0041 s