Fegyelmező Részleg logo
Fegyelmező Részleg énekes : Donát
gitáros : Lackó
gitáros : Ati
basszusgitáros : Kócos
dobos : Öcsi
Történet:

2003 októberében alakult a zenekar. Hárman elmentünk egy próbaterembe, csörömpöltünk egyet, és rájöttünk,hogy jó lesz ez, csak nem hárman kell csinálni.Szóltunk az egyik haverunknak, a Kozmának, aki a tábortüzes gitározás koronázatlan királyaként ismertünk. Bár elektromos gitárt, ekkor még nem látott, úgyhogy gyorsan vettünk is neki egyet. Peti (Kócos) meg szólt a Sanyinak a régi bandájából, hogy itt egy óriási lehetõség! Sanyi késõbb nem élt vele...Donát dobos akart lenni, de mondtuk neki, hogy inkább énekeljen. Kikértük Ati (Töki, a másik gitárosunk) éleményét is, de õt kurvára nem érdekelte.A próbaterem, ahol kezdtük, egy profi stúdió volt, de hamarosan rájöttünk, hogy egy a zenénkhez méltó helyet kell találnunk. Be is fogadott minket egy másik fehérvári zenekar egy helyes kis garázsba a fecskeparton. Két hónapig élveztük vendégszeretetüket. Köszönet érte Takker! Sanyit, a dobost elcsábította a Szeptik, vagy valami ilyesmi nevû zenekar. Azóta nem hallottunk róla.Ezután állt össze a mostani brigád,csatlakozott hozzánk, Öcsi, aki ekkor fogottéletében elõször dobverõt. Miután a garázsban minden tönkrement, éreztük, hogy nincs mese mennünk kell... (vagy éreztették velünk?)Bevásároltunk egy raklapnyi cuccot Endrebától (olyan fasztudjákat) és kibéreltünk egy épületet egy gyártelepen. Endre Bá a 60-as évek meghatározó tánczdalmuzsikusa értett az elektronikához és még a punk-zenéhez is. A zenekar 2005 decemberben lett két éves, és azért ez már nem kis idõ. Két éve, hogy Donát kitalálta, Petivel összehozta, mi meg próbáljuk megvalósítani azt, amit néha mi is lehetetlennek hittünk. De így van ez rendjén. Ami biztos, hogy sok tapasztalattal és élménnyel lettünk gazdagabbak, de ami még fontosabb,hogy még több baráttal, ismerõssel, és két lemezzel. A Nem törtök át! címû lemezünk még 2004. májusában jelent meg és 11 számot tartalmaz, többek között az azóta "slágerré" vált Kendõ címû számot, ami nélkül nem fejezõdhet be fegyelmezõ koncert. A lemez hatása a sok koncertmeghívás, és hogy az Eightball.hu zenei portál jóvoltából kaptunk egy reklám mentes tárhelyet a honlapunk számára. (Azóta ezt már elvették tõlünk...)A lemez nekünk is segített, mert erõt tudtunk meríteni belõle és gõzerõvel azon kezdtünk dolgozni, hogy egy év múlva kiadhassuk a második lemezünket az Aludna a város-t,ami szintén 11 számot tartalmaz.. Ehhez a lemezhez már több segítséget kaptunk mint az elsõhöz, de még ezt a lemezt is saját erõbõl adtuk ki, de ezúton szeretnénk megköszönni Zsoleszkának,(Gagarin-core) Podravkának (Scampkids) Légrádi Petinek (Eightball.hu) a Fight the Coming Man-nek, hogy segítettek a lemez létrejöttében,és terjesztésében, népszerûsítésében, és természetesen mindenkinek aki megvette a korongot. A hanganyagot egy nagyszabású lemezbemutató koncerten mutattuk be a nagyérdemûnek, ahol a lemezzel együtt már kapható volt a fegyelmezõs poló és kitûzõ is.2006-ig közel 30 fellépésünk során az ország minden táján és egyszer Csehországban is volt alkalmunk sok neves, és még több, lelkes undergrund zenekarral fellépni, úgy mint Konflikt[sk], Bulbulators[Pl], Hétköznapi Csalódások, Hatóságilag Tilos, Barackca, Auróra, de a legnagyobb élmény mindíg az volt amikor testvérzenekarainkall az Iszonyattal, a Linxel, a Derkovboisal, a Böilerrel, Fight the Coming Man-nal léphettünk a porondra.Kócos barátom megkért a minap, hogy írjak egy összefoglalást az elmúlt két évrõl, de rájöttem nincs is olyan egyszerû feladatom, mert igen vegyes érzelmekkel gondolok vissza erre az idõszakra!Legutóbbi írásomat talán ott fejeztem be, hogy túl vagyunk 30 koncerten egy külföldi túrán, és számos neves zenekarral léphettünk színpadra. Nos ezek az adatok ugyan megsokasodtak, mert már több mint 100 koncerten is túl vagyunk ismét volt egy külföldi szereplésünk (még ha nem is olyan hosszú és messze, mint az elsõ) és még több neves zenekar elõtt, vagy után léphettünk a színpadra. Ezek közül mindenképpen érdemes megemlíteni a Perkelét Svédországból, az MDC-t az usából, vagy a Halott Macskákat Franciaországból természetesen a teljesség igénye nélkül. A koncertmeghívások közül a legkiemelkedõbbek a freefestek, az AorA partikon való fellépés, vagy épp a minden amatõr zenekar álma, a Rockmaratonon a nagy színpadon való produkció.Szóval ha ezt az oldalát nézem, akkor mosolyogva tekintek vissza, de mint minden közösséget, minket sem kerültek el a feszültség, ami azért rányomta bélyegét a zenekar munkájára. Az okok a mindennapi gondokra, és az "alkotói" válságra is visszavezethetõ, mint például a munkánkból fakadó idõhiány, és így a kevés próba, vagy mondhatnám azt is hogy elkapott minket egy kis érdektelenség is (hála Isten ebbõl kilábaltunk) vagy épp az, hogy sajnos a mai napig nem tudtuk kiadni a 3.lemezünket, ami szintén kisebb vitákat okozott közöttünk. Továbbá elszomorított minket az is, hogy a kedvenc zenekaraink sorra szûntek meg, vagy helyezték át székhelyüket más országokba, és lehet egy kicsit úgy éreztük, hogy magunkra maradtunk. Viszont ami nem öl meg az erõsít... szokták mondani, és jelen pillanatban elmondhatjuk, hogy ez a mondás ránk is igaz lett és az idei nyáron nekiláttunk a munkának gõzerõvel és mostanra elérhetõ közelségbe került az új album.Mindezek mellett azért voltak olyan tevékenységeink is amire büszkék vagyunk. Ilyen például az, hogy nyakunkba vettük a fehérvári punkrendezvények lebonyolításait, és ennek eredménye képpen már 3-4 bulit is rendeztünk itt a szeretett városunkba, ahol számos kiváló zenekar tette tiszteletét, és minden alkalommal telt házas bulikat tartottunk, és ezt látva természetesen nem hagyjuk abba ezt a törekvésünket, hogy ismét "életet" hozzunk Székesfehérvárra. A közeli terveinkben most az album és egy videoklip szerepel, majd ha ezek készek, akkor egy országos turné keretében szeretnénk népszerûsíteni az újonnan elkészült korongunkat, és jövõre nagyon szeretnénk összehozni egy hosszabb külföldi utazást is, ami remélhetõleg most már össze is fog jönni.Végezetül szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem mindazoknak akik az elmúlt két évben is mellettünk álltak és segítették a munkánkat (nem fontossági sorrendben) köszönet a családtagjainknak, barátainknak, az AorA és az Ajka City Youth Crew nek, a Pusztulat Brigádnak, az Iszonyatnak, a Böilernek és a Linxnek, Keksz úrnak és becses nejének, a Zombi11 produkciónak, és persze ne felejtsük el azokat sem akik elhagyták kis hazánk területét, a Derkovboisnak Podnak és Rékának és végül de nem utolsó sorban mindazoknak akik ellátogattak a koncertjeinkre és minden alkalommal hihetetlen hangulatot varázsolnak.
HIVATALOS HONLAP < < < Kattints ide!!!

Albumok :

Nem törtök át (2004)
Fegyelmező Részleg - Nem törtök át1.Argentina 
2.Zacsi 
3.Lázálom (Lenin körút) 
4.Vidám vasárnap 
5.Törd a kerítést (Chilei népdal) [donwnload video]
6.Afganisztán 
7.Halott a lány 
8.Kispolgár 
9.A sört szeretem jobban... 
10.Kendő (IMF mennyország) 
11.Kocsmamóka [donwnload video]
Aludna a város (2005)
Fegyelmező Részleg - Aludna a város1.Öt pont 
2.Fagyálló 
3.Hol járok? 
4.Láttam őt 
5.Jóbarát 
6.Internationale Solidarite [donwnload video]
7.Vedelem a sört 
8.Crna Gora 
9.Sárkunyhó 
10.Fegyelmező Részleg 
11.Összeverődött csapat (Üdv Tiszafüredre!) [donwnload video]
(Próbatermi felvételek) (2006)
Fegyelmező Részleg - (Próbatermi felvételek)1.Véged, Peró! 
2.Tudom kik ők 
3.Dinamit terrorista 
4.Elvitt az élet 
Punk Underground (2008)
Fegyelmező Részleg - Punk Underground1.Punk Underground 
2.Latin-Amerika szamba 
3.Elvitt az élet 
4.Szerelmem alkohol 
5.Dinamit Terrorista 
6.Mit vársz tőlem? 
7.Hooligan 
8.Tudom kik ők 
9.Egyedül mész haza 

Kedvencek közé jelölték : 269
[ Hibajelentés / Üzenet a profil tulajdonosnak ]
Hozzászólások :
Sodomized
Sodomized
2011.05.30. 16:41:32
Elvileg új albumon dolgoznak

*módosítva: 2011-05-30 16:41:41
Did they say we were hard? Did they say we were separation? Citizens of a bastard nation!!!
pistuka77
pistuka77
2011.04.28. 20:12:00
Bizony jó! Hajrá VIDEOTON, álé RBD!
pipi a rocker

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!


Valid HTML 4.0 Valid CSS

 0.0041 s