Zéman Jóska – a Francia Béla és Horthy féle nemes tradíciók eme büszke folytatója - annyira közismert volt, annyira szerette mindenki, hogy még a rendõrök is név szerint ismerték, és harsány üdvrivalgással fogadták ha találkoztak vele, majd sugárzó arccal kisérték be az õrszobára.Iskolába, munkahelyre nemigen járt, de mivel azért valamivel neki is agyon kellett ütnie az idõt, pajtásaival gyakran felkerekedett, s elindultak, hogy felgyújtsanak valami közeli raktárépületet.Akciójuk gyakran járt sikerrel, s ilyenkor nyílt, ártatlan tekintettel bámultak a vörösen izzó lángokba. No, de nem lehetett rájuk haragudni.Szóval ez a Zéman, amikor éppen ráért s nem kötötték le bokros teendõi – ivás, késelés, gyújtogatás – vagy amikor nem ült éppen börtönben, fölös idejében a Lenin Körút neve zenekarban fejtette ki áldásos tevékenységét.S ennek ellenére a Lenin Körút (Kaktusz: gitár, Csõnyi Viktor: dob. Vilmos: basszus, Zéman Jóska: ének) az egyik legjobb magyar punk-együttes volt. A zene nemileg hard-core jellegû, ám konkrét dalokat írnak, a korszakra oly jellemzõ magyaros jelleggel.Körülbelül félórányi anyag maradt utánuk, köztük olyan klasszikusok mint például az ,Eljön még a korszakom’; az ,Életem -:g* lázálom’; a „Rózsadombi irha” s a legendás A munka himnusza.(Pozsonyi Ádám)