Uniklubi logo
Uniklubi Gitár : Janne Selo
Ének : Jussi Selo
Elektromos Gitár : Pasi Viitala
Basszus Gitár : Teemu Rajamäki
Dob : Antti Matikainen

A banda 1999-ben jött létre, Jussi és Pasi alakították. Eredeti nevük Pincenez volt, de kedvezőtlen visszajelzéseket kaptak, ezért úgy döntöttek, nevet változtatnak. Az Uniklubira esett a választásuk, ezt a nevet Jussi találta ki, ami finnül álom klubot jelent. A banda azért választott finn nevet, mert ez az anyanyelvük, illetve dalszövegeiket is finnül írják.Az első néhány fellépéssel keresett pénzzel stúdióba vonultak és elkészítették első demóikat. Ezek eleinte angolul szóltak,de amikor rájöttek, hogy maguktól is tudnak írni, az angolt felváltotta a finn nyelv.Első albumuk, a Rakkautta Ja Piikkilankaa (Szerelem és szögesdrót) felvétele közben a dobos elhagyta a bandát.Antti Matikainen állt be a helyére, aki azóta is szerves része az Uniklubinak.A Rakkautta Ja Piikkilankaa című dalt az YleX az év legnépszerűbb dalának választotta. Az album felkerült a listákra a legjobb négy közé,az Uniklubi pedig megkapta első fontos kitüntetését, az Emma Díjat, mely az év felfedezettjének jár. A Rakkautta Ja Piikkilankaa Finnországban platinalemez lett, több, mint harmincezer kelt el belőle.A lemez további dalai: Kylmää, Näiden Tähtien Alla és Totuus.Második albumuk a Kehää (Kör) nevet viseli és November másodikán debütált az eladási listák élén. Több mint húsz hétig a legjobb húsz közt maradt. A Kaikki Mitä Mä Annoin (Minden, amit adtam) című dal sokáig vezette a slágerlistákat.Az album második kedvenc dala, a Kiertää Kehää is bejutott a legjobb tíz közé.

Albumok :

Rakkautta Ja Pikkilanka (2004)
Uniklubi - Rakkautta Ja Pikkilanka1.Kinni Jään 
2.Rakkautta Ja Pikkilanka 
3.Totta Vai Tarua 
4.Totuus 
5.Klymää 
6.Näiden Tähiten alla 
7.Niin Se Meidät Löytää 
8.Hetki Hiljaisuutta 
9.Kuivilla 
10.Lupa Tuntea 
11.Olemme Yhtä 
Kehä (2005)
Uniklubi - Kehä1.Kiertää Kehää 
2.Haudattu 
3.Huomenna 
4.Uneen 
5.Lasinisirpaleilla 
6.Kaikki Mitä Mä Annoin 
7.Ei Kukaan 
8.Tuhka 
9.Palvelija 
10.Menneisyys 
11.Kaksi Kuvaa 
Luotaside (2007)
Uniklubi - Luotaside1.Kiveen 
2.Älä jää 
3.Vnus 
4.Luotaside 
5.Myrikky 
6.Vapauta Meidät 
7.Varjoon juuttunut 
8.Paha sisällä 
9.Aika muistaa muistot 
10.Varjot 
11.Se ei Lähde Pois 
Kaikki Mitä Mä Annoin (2008)
Uniklubi - Kaikki Mitä Mä Annoin1.Rakkaudesta Hulluuteen 
2.Rakkautta Ja Pikkilanka 
3.Huomenna 
4.Vnus 
5.Kaikki Mitä Mä Annoin 
6.Näiden Tähiten alla 
7.Kiertää Kehää 
8.Luotaside 
9.Totuus 
10.Klymää 
11.Liian Lähellä 
12.Kiveen (versione acoustica) 
13.Koko alvi Kesämökillä 
14.Varjot 
15.Tuhka 
Syvään Valoon (2009)
Uniklubi - Syvään Valoon1.Jäämaisema 
2.Polje 
3.Sydän 
4.Anteeksi 
5.En rakasta sinua anää 
6.Kukka 
7.Mitä Vittua 
8.Syvä Valo 
9.Pyörät 
10.Liian lähellä 
11.Niin kuin kaikki muut 
12.Loppuun asti 
Kultakalat (2010)
Uniklubi - Kultakalat1.Ikuinen 
2.Aikasi on nyt 
3.Valvekooma 
4.Kultakalat 
5.Juhlahuone 
6.Hopea 
7.Maailma puhaltaa 
8.Silkkiin käärittyinä 
9.Poispäin minusta 
10.Sinä maalaat mieleni 

Kedvencek közé jelölték :
DARKISZ, Twiggy, etelä, zold_csiga, seherezade, Eliina, lau., taina, Dying Feelings, Jäätynyt enkeli, ^v^Amina^v^, demetria5622, Musta Perhonen, Pepőcike, Fimy, pityi_ars, RaVen 91, Blackswan, Amy_Black, Andrewmc, Angel of Darkness, Näkymätön, dead666jackal, Noctambulist_Fairy, Hachi85

[ Hibajelentés / Üzenet a profil tulajdonosnak ]
Hozzászólások :
Twiggy
Twiggy
2011.03.02. 10:27:19
ki írta ezt a szöveget?? brutál szar... -.-" gyorsfordító rulz?? :D
 

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!


Valid HTML 4.0 Valid CSS

 0.0065 s