A Zord másodszor… A több legendás miskolci bandát megjárt tagok együttese a klasszikus korszak thrash/power stílusát viszik tovább és egyre tovább. A ’Thorns & Wounds’ közhellyel élve akár a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején is megjelenhetett volna.

Megalkuvás nélküli, dühös kilenc dalt tartalmaz a korong illetve két olyan akusztikus szerzeményt, melyek nélkül egy lemez ebben a stílusban nem is létezhetne. Végig érződik a laza, felszabadult játék, a hozzáértő, sok korszakot megélt, de a szemléleten soha nem változtató hozzáállás. A New Day’s Beginning akusztikus intro egy kis felkészítés a Child Of The Bright Tribe berobbanó riffelése előtt. Telitalálat kezdés. Egy laza, gurgulázós, húzogatós alapriffre támaszkodik a dal. Azonnal megjegyezhető ritmusok után egy szaggatós málha a középrész. A Sudden Hell egy inkább power metal felé tartó, húzós nóta, melynek riffje felpörög és egy igazi lépegetős thrash-be csap át. A ’80-as évek amerikai thrash metalja elevenedik meg a Lullaby For A Deranged Mind eszement tempójában. A Home, Black Hole az album legérdekesebb dala. Egyrészt az éneket tekintve. Krisz, akinek agresszív stílusa számomra leginkább Onkel Tomot idézi, itt eltűnik és egy nyersen dallamosabb stílust vesz fel. Másrészt a szerkezete, stílusa és tempója is kitűnik a többi közül. Akusztikus bevezető után lassú, dühös, menetelős power riffelés következik, a refrén pedig egy doom-os súlyosság. Elég barbárra sikerült. A címadó dal egy kicsit Lips nyakatekert stílusát idézi az alapriffet illetően. A refrén már kimértebb. Kiabálós, kimért agresszió-csomag. A középrész egy elnyújtottabb, vontatott téma. Itt érdemes megjegyezni a ritmusváltások pontosságát és fontosságát. Fontosak, hiszen nélkülük a stílus egész egyszerűen nem létezne. Rabcsi és Attila ritmusszekcióján érződik a tapasztalat és a profizmus. Deni és Robi játéka pedig elkötelezett a stílus felé. Csak úgy pakolják egymásra a riffeket. A Pedal To The Metal a Zord értelmezése a thrash/power-t illetően. Hatalmas zúzás az instrumentális nóta. A Lone Death egy középtempós, menetelős, kántálós szerzemény, a Gazing Into The Sun pedig egy haragos lassuló-gyorsuló energia egység. Számomra a lemez csúcspontja a húzós, ízes letaroló Thundersmith, mely nem csak a zenét, de a szöveget tekintve is egy igazi múltidézés. Persze a zenekar stílusában. A lead-ek és a szólók is itt tetszenek a legjobban. Na, nem mintha a teljes thrash iskolának megfelelő syllabus-t írnának le a teljes lemezen. Mely kellően karcosan és mélyen szól, tökéletesen kiszolgálva a stílust. (Denevér + Töfi) Lezárásként egy elszállósabb és pörgősebb témákból álló hangulatos akusztikus nótát hallhatunk, a Dinit. Amely – gondolom én-, Deni kisfiának íródott. „Hámétán” csak Jeff Waters-nek lehet?

Vannak zenekarok, akik feladják. Vannak zenekarok, akik elkorcsosulnak. Vannak, akik stílust váltanak, és vannak, akik átmentik a zenét a szűkösebb esztendőkben. A Zord ez utóbbiak közé tartozik. Akinek fekszik a fent említett korszak és stílus biztos nem csalódik a miskolciakban.

Zord: Thorns & Wounds
01 New Day's Dawning
02 Child of the Bright Tribe
03 Sudden Hell
04 Lullaby for a Deranged Mind
05 Home, Black Hole
06 Thorns & Wounds
07 Pedal to the Metal
08 Lone Death
09 Gazing into the Sun
10 The Thundersmith
11 Dini
40’31”

http://www.zord.hu
https://www.facebook.com/zordmetal
http://www.myspace.com/zordmetal