A skandináv területeken és nagyjából az egész európai kontinensen képviselteti magát s egyre népszerűbb azon zenei irányzat (több alfajával együttesen), mely átkúszott már a szigetországba is, a skót Alestorm képviseli ott évek óta ezt a vonalat. Amit ők játszanak, lehetne titulálni kalózmetalnak. Mégis mit takar a kifejezés, talán nem mindenkinek elég világos. Ha olyat említek, hogy viking metal? Nagyjából egyről beszélünk. Nem a származás fontos, hanem a témája: főleg vidám, tradicionális, azaz folk alapú metal, afféle igazi talpalávaló a fémzene kedvelőinek. 3kislemez és egy album kiadása után idén új, meglehetősen vidám hangvételű nagylemezzel jelentkezett a csapat, s úgy tűnik, ők is jelentős mértékben szerepet kaphatnak az irányzat alakulásában, népszerűsítésében – nem véletlen, hogy sorra kapják a meghívást tengeren innen és túl.

Ha első ránézésre nem is sejtetted volna a csapat témaválasztását, elég megsasolni a borítót, melyért dicséret illeti a tervezőt, az se lenne meglepő, ha némileg a Karib-Tenger Kalózai c. filmből vette volna az ötletet, hiszen ahogy a filmben holdfénynél látni a Fekete Gyöngy legénységét. Szétaszott, csontos, cafatos kalózok (mondhatni a romlottság kiváló képi megjelenítése), valamint az előtérben álló személy igaz, kalap helyett fejkendőben, s olyan szakállal, mint a hajókapitány csápjai az imént említett filmben. Ha ennyiből sem esne le, akkor a lemezhez készült első klipet ajánlom figyelmedbe, címe: Keelhauled . Nyílt tengeren egy klasszikus vitorlás, rajta a kalózok csapata, szerencsejáték, paráznaság, s a bűn fészke. Mindez hűen képviseli a témaválasztást, bár története rövid, egyszerű és kusza, mégis egyértelmű és helyén van.

Első hallásra kicsit érdekesnek tűnt a lemez, miután az előzőhöz volt szerencsém. Valamint volt szerencsém élőben látni a bandát, ott kezdett megtetszeni a dolog, s talán túlságosan vártam az új anyagot, s elsőre sokkal többet várna az ember, mikor a korábbiak után mindig többet és többet várna (ahogy jelen volt ez nálam pl. a legutóbbi Tyr és Korpiklaani albummal is). S ha elsőre nem üt, majd miután lepörög ki tudja hányszor, kezd értékelhetővé válni, s veszi észre az ember, hogy ez is van olyan jó- csak túlzottan ki volt rá éhezve, és abban az állapotban semmi sem elég. Értékelni így is csak azok fogják, akik ezen zenei irányzatot kedvelik, habár kalózmetal szintjén talán csak róluk beszélhetünk, de akkor említsük meg pl. a Korpiklaani, Finntroll, Ensiferum munkásságát, s ha az a kedvenceid közé tartozik, akkor itt az új feltörekvő, melyet figyelmedbe merek ajánlani. Felvetődik a kérdés, mi mindennel lehet cifrázni a fémzenét, azon belül, hogy folk elemekkel vegyítik? Az ő erősségük, hogy bár zeneileg hasonlít az északiak alkotásaihoz, teljesen más kultúrából származnak, érezhető a különbség is. Nem a vikingek dolgai, hanem a valamivel későbbi korokra jellemző tengeri ’rémség’, a kalózok kerülnek előtérbe, szövegvilágban és dallamok megválasztásában egyaránt. Vegyük figyelembe például a dallamvezetést, melyben a leginkább középkori-késő középkori angol zenében jellemző ritmus észlelhető – persze itt nem a komolyzenei alkotásokban kell gondolkodni, hanem amit a történeteken s részben valós történelmen alapuló filmekben is visszahallani: kocsmadalok, a ’pórnép’ szórakozását szolgáló dallamok. Mely rendszerint vidám, életigenlő – nem a búslakodást emeli ki, hanem küzd ellene. De mielőtt valaki azt hinné, hogy most egy kocsmadalokat tartalmazó mulatós lemezről beszélek, vagy annak titulálom ezt az alkotást, ki kell ábrándítsam: ez metal, a vidámabb fajtából. Igaz, belevaló talpalávaló, de mielőtt valaki azt mondaná, mulatós metal, már elnézést, láttam-hallottam parázs vitákat ezzel kapcsolatban- olyan szerintem sincs, kifejezetten degradáló hülye kifejezés. Ez egész pontosan kalóz metal, ötvözve a hagyományokat és a metal elemeit, nem marad el a gitár vagy a dob sem belőle. Nem kontármunka, inkább a zenei ötletek megfelelő ötvözése: rövid fúvós indításra ütemes gitárhuzamok, pörgős dob, virtuózkodás a billentyűkön, s nincs két egyforma dal a kiadványon – pedig mennyire egyszerű lenne ráfogni, hogy egy sémára épült. (Persze, hamar ki lehetne fogyni az ötletekből, de a feltörekvő ifjúságban rejlik még annyi energia, ha folyamatosan hasznosítják is, még nagy jövő áll előttük.) S műfaji besorolás ide vagy oda, ami még igazán mellette szólhat minőségi értékelés tekintetében: gondold csak végig, hány olyan lemezt tudsz felsorolni, melyről el lehet mondani, hogy ha nem is elsőre, de kis idő elteltével minden számban találsz valami jót, s nem tudod egyikre sem azt mondani, hogy nem tetszik. Persze ez személyes vélemény, de személy szerint ezt éltem át. Pedig mint feljebb közöltem – elsőre ezt nem mondtam volna róla. S íme, ez lett….