Idén a második olyan nagyobb budapesti rendezvénynek lehettünk részesei, ahol a női énekeseket felvonultató csapatok kapták a főszerepet, elsősorban a zeneileg ’goth metal’ kategóriába sorolható bandák közül. Igaz,ez utóbbi nem hazai egyéni kezdeményezésként jött létre, hanem a Beauty and the Beast turné magyar állomásaként, öt külföldi és két magyar zenekar fellépésével. Az egészét tekintve hangulatos este volt, csupa kellemes, dallamos zene, néha bekeményítve, de mindenképp könnyen emészthető formában. Továbbá olyan külföldi bandákhoz lehetett szerencsénk, akik nem fordulnak meg oly gyakran nálunk, s bár egyértelműen erősen rétegzenéről van szó, rendelkeznének elég nagy rajongótáborra ahhoz, hogy egy ilyen méretű rendezvényen kellő létszámban jelenjenek meg emberek. Főleg hogy az efféle program se túl gyakori kis hazánkban.

Még segítségem is akadt az estére, Kárhozottak Királynője személyében, együtt is érkeztünk, teljesen időben. A szervezésnek köszönhetően mondhatjuk, hogy hibátlanul indult s lett levezetve a program, csúszások és különösebb problémáktól mentesen. Pontos kezdések, átszerelések zökkenőmentesen. Első két banda felismerésével nem volt baj, a hazai front képviselőinek jutott a feladat, hogy bemelegítsék az egybegyűlteket, derekasan helytálltak, sikeresen teljesítették küldetésük. Az Ideas indított, vegyes műsorával, melyben régebbi és új dalok egyaránt, nagyjából kiegyenlített mértékben kaptak helyet. Korábban úgy emlegették a zenekart, hogy a magyar Nightwish, ami meg is állhatja a helyét, ha tudjuk értelmezni a dolgot: nem másolják a finn nagyokat, ahogy azt gondolnák a figyelmetlenebbek. Zenei irányultság terén lehet ezt állítani, hiszen a Nightwish 2005előtti korszakában jellemzőbb zenei világ az, ahova sorolhatnánk az Ideast is, érezhetően magyar szájízzel. Ezt sem negatív értelemben kell fogni. Amit csinálnak, azt teljesen jól teszik, s miután kevés is itthon az ilyen jellegű banda, a stílus viszont kedvelt, még inkább helyük van. Ezt fellépésükkel bizonyították is, hiszen már az első dalok után érződött a közönség visszajelzésén a vélemény – egész pontosan az öröm, a zene élvezete. Bár a szoros program miatt nem uralhatták sokáig a színpadot, a nekik jutó időt rendesen kihasználva szórakoztatták a vendégeket. Személy szerint a legutóbbi, Főnix című lemezüket még nem is hallottam, csak a korábbiakat, de az élő előadásmód mindenképp meggyőző volt, s inkább így hallgatnám őket máskor is, mint lemezről.

Folytatásban egyik kedvencem következett, akiket tényleg ritkán látni élőben, mégpedig a Velvet Seal. Ahogy az eddigi fellépéseiken, most is becsületesen kitettek magukért, kész színpadi megjelenéssel és jól összeállított setlisttel nagyon jó koncerteket adnak minden alkalommal. Most pedig igazán jó volt, hogy a hangosítás és az azt kezelő illetékesek is jók voltak, tehát úgy szólalhatott meg a banda, ahogy kellene. Tény és való, helyük volt ezen az estén nekik is, hiszen a magyar zenei szférában elég egyedülállóak, minőségileg pedig túlnyúlnak az itthoni szinten. Fogalmazhatnánk úgy is, kinőtték a zenei határainkat, bárhol megállnák helyüket, ahol igény van erre a zenére. Talán nem véletlen történt, hogy páran határon túlról eljöttek csak miattuk- mint tudtam meg azóta. Sajnos csak egy nagylemeznyi anyag elérhető tőlük egyenlőre, ebből áll össze a setlist is. Az időbeli korlátok mellett is majdhogynem az egész lemezt lejátszhatták, a közönség nagy örömére, az Ideasra fellelkesedett emberek hangulatát csak tovább fokozták. A már említett igazán jó hangzás mellett sokat jelent a színpadi kép is, amit sokan elfelejtenek még. A stílusbelieknél pedig ez már egyfajta hagyomány, hogy legyen a csapatnak egy megjelenése, amellett alkosson valamit a színpadon, csak a zenétől még nem nevezhető műsornak. Náluk ebben nincs hiány. Megjelenés: első látásra kissé extrémnek tűnő, érdekes, egyedi ruházat, ami stílusos, látszik, hogy adnak magukra, Gabi pedig saját elmondása szerint – s ez látszik is az eredményen – órákat kell eltöltsön a bulik előtt sminkesnél és fodrásznál, hogy úgy meg tudjon jelenne, ahogy szeretne. A kiállás tekintetében fölöttébb aktívak, megállás nélkül mozognak a színpadon, folyamatos kontaktban állnak a közönséggel, ez is a hangulat fokozását biztosítja. A zenéjük pedig már önmagáért beszél.

Ezek után jött némi fejvakarás, hogy na most épp kit láthatunk, mert a fellépőkről bár tudtunk, a sorrendet nem, a bemutatkozás időnként elmarad. Én pedig nem vettem a fáradtságot hogy előre utánanézzek, melyik csapat hogy néz ki. Majd meglátom a koncertjükön őket, ismeretlenben először a zene szokott érdekelni, a külsőség ráér élőben. Persze a dalokból még fel lehetne ismerni a bandákat, feltéve ha annyira ismeri őket az ember. Mert mindent én se. Így némi tanakodás után jutottunk arra a megoldásra, hogy nagy valószínűséggel az Elis következett. (A további programot figyelve pedig még inkább ez jött ki). Egyetlen lemezüket hallottam, azt se többször három alkalomnál eddig. A koncerten is hasonló benyomás ért, mint az album hallgatásakor. Kellemes meg szép meg jó meg minden, csak kicsit lehetne érdekfeszítőbb is. Pont az a kevés hiányzik belőle, ami le tudná kötni az embert. Nem elviselhetetlen, se nem szörnyű, csak annyiban unalmas, hogy semmi igazán újat nem ad. Ettől függetlenül élvezhető koncertet adtak, a felhozatalba beillettek, annyi kitétellel, hogy különösebben nem ragadott magával.

Sorra került még a Stream of Passion, mely első lemezének megjelenésekor hirtelen nagyon megtetszett, majd az idei, új kiadványuk már teljesen más érzést váltott ki belőlem. S mivel mostanában nem is nagyon hallgattam őket, azt nehezen tudnám elmondani, mely dalok kerültek előtérbe koncertjükön. Feltételezem, hogy elsősorban a frissebb szerzemények kaptak nagyobb teret, melynek nagy hiányossága sajnos, hogy nincs benne Arjen Lukassen keze. Az ő zenei világa és elképzelése adott egy olyan ízt a zenéjükbe, mellyel tette igazán egyedivé, sajnos az azóta keletkezett dalaik sokkal inkább csak követik a stílusbeli megszokott elemeket. A maga nemében jó kis banda, csak egy kis energia hiányzik a dologból. Bár lehet, én állok hozzá túl kritikusan. Meghallgatom, ha úgy tartja kedvem, de nem favorizálom már annyira, egy volt a többi közt. A közönséget tekintve például érezhetően másképp vélekedtek, a színpad előtt tartózkodók nagy része igazán élvezte a műsort, őket meggyőzték. Legjobb tudomásom szerint először járt hazánkban a csapat, így talán többekben a hangulathoz sokat hozzátett a várakozás, most pedig megkaphatták, amire vágytak. Egy jó körítéssel együtt. Sokat nem is láttam belőlük, főleg hogy közben egy interjút igyekeztünk összehozni a külső részen…

Az est kakukktojása is megérkezett, az Atrocity legénységét említem itt. Hiszen ez egy csak férfiakból álló csapat, s az igazat megvallva, zeneileg sem pont ide illettek volna. Legalábbis ha valaki utánanézett kicsit munkásságuknak, észlelhette, hogy mit játszottak, főleg korábbi lemezeiken. Valamint volt két kiadványuk, mely kizárólag nyolcvanas évekbeli slágerek feldolgozásaiból állt össze. De kezdjük az elején, hogy kerülnek ők ide? Az est főzenekara a Leaves’ Eyes, melyben Liv Kristine énekel. Az ő férje Alexander Krull, valamint a két zenekar legénysége is nagyjából ugyanaz. Akkor miért ne játszottak volna saját projecttel is egyet? Végül a srácok ügyesen megoldották a dolgot, nem durvultak, hanem elővették a könnyebb dalokat, valamint rengeteg feldolgozást, így a nyolcvanas klasszikusokból kaptunk egy jókora csokorral (Smalltown Boy, The sun always shines on tv, Tainted love, Send me an angel, Shout – csak hogy említsek párat). Amit hozzá leműveltek, az mindenképp az est legjobb koncertbandájává emelte őket. Ha valaki, akkor ők tudták, hogy kell bulit csapni, hergelni a közönséget. Alexander az a fajta frontember, hogy lehetnek előtte tízen vagy ezren, akkor is megmozdítja a népet. Ez a setlist pedig jó húzás volt, bár az átlagéletkor tekintetében a közönség nagy része még meg sem született, mikor ezen dalok eredeti formáiban már igen, de épp eleget tolják a rádiók hogy ismerhessük, s valljuk be, lehet szidni a nyolcvanas éveket, metal átiratban mégis nagyon élvezték az emberek, akkor kezdtek csak igazán beindulni. Majd megjelent az Elis énekesnője, jelen esetben Liv Kristine helyett – nekem pl. nagy bánatomra. Van pár dal, melyben a női vokál is szerepet kap, ügyesen megoldották, csak míg a felvételeken Liv hallható, érdekesen jött ki a helyettesítés. S valljuk be a két hang közt is van különbség, nem kevés, Liv énekét képtelenség mind leutánozni, vagy ebben a minőségben tekintve felülmúlni. Így is megvolt az egész hangulata, de hiányzott a jól megszokott hangzás.

Egyik koncert követi a másikat, s még két csapat, csoda hogy még bírja mindenki benn. A Sirenia érkezett szórakoztatni a nagyérdeműt. Teljesen korrekt banda, hallottam több kiadványukat, vártam is, miképp adják magukat élőben. Sajnos picit csalódás volt. Hiába a jó dalok, ötletes témák, ha valahol elvész belőle az energia. Tőlük vártam volna el még, hogy ami dinamikát érezni a lemezen, azt koncerten is visszaadják, ehhez képest kicsit elülős volt a dolog. Pedig pont nem az a fajta zene lenne, de most sikerült némileg egyhangú koncerttel előrukkolni. Úgy nagyjából egybefolyt az egész, személy szerint pár szám után kijjebb sétáltam, átadva a színpadhoz közeli helyem azoknak, akik igazán élvezték s ott akartak csápolni. De nem tudni, nem-e csak a turné fárasztó hatása érvényesült, vagy tényleg jobbak lemezen, mint élőben.

No de a leginkább várt főzenekar is kerüljön sorra, melyre legtöbben készültek, s álldogáltak a teremben az egyre türelmetlenebb rajongók. Szerencsére nem lettünk nagyon megvárakoztatva, az időrendet tartva ők is gyorsan rázendítettek. Erőteljes zenei alaphoz társult Liv Kristine kifejezetten magas és gyönyörű hangja, s hogy ezt még cifrázzák, férje hörgött mellé időnként kellően mélyen. S a kontakt a közönséggel sem maradt el, Alexander mint valami duracell-nyuszi, folyamatosan pörgött még itt is a színpadon, egy pillanatra nem volt képes leállni. Érdekes összképet kaphattunk így, a rendezvény neve akár illethette volna a bandát is. Kiállását és zenéjét tekintve is egy az egyben rájuk illik. Az igazat megvallva nem mélyültem el komolyabban munkásságukban, eddig is csak hallgattam a kiadott dalokat, de nem figyeltem különösebben, melyik dal szólt éppen, így abból se tudok említeni, mi szerepelt aznap listájukon. De nem véletlen voltak főzenekar, zenei minőségben toronymagasan verték a többi külföldi fellépőt, egyedül az Atrocity hangulatát nem tudták felülmúlni talán, de az valamelyest másról is szólt. A terem nagyjából tele már, s nagyjából minden dalt taps vagy ováció követ, ha esetleg elmaradna, Krull uraság gondoskodik róla, hogy meglegyen. Liv Kristine pedig mindenképp az egyik legszebb hangú énekesnő, hiába nem éppen mai csirke (na jó, azért öregnek se nevezhető), a hangja és énektudás-képessége még mindig változatlan. Ha alkotnak még ilyen szépeket, s kapunk még ilyen hangulatú koncerteket, akkor reméljük lesznek még jó sokáig!

[Tovább a képekhez...]

http://atrocity.de
http://www.elis.li
http://www.streamofpassion.com
http://www.sirenia.no
http://www.leaveseyes.de
http://ideasband.com
http://www.myspace.com/velvetseal