Így a harmadik X közelében egyre több korombeli cimbora adta-adja családalapításra a fejét és él egyre visszavonultabb módon, maradok afféle ’link’ elem, kit a zene jobban éltet. Náluk előbb gyermek sírását hallani a kiságy felől, míg nálam inkább metal dübörög a hangfalakból. (Nem csak) Hétvégente pedig az érdeklődés és az élőzene iránti vágy képes győzedelmeskedni a nyugodt pihenés ellenében, ennek eredményeképp nézek el rendszerint más-más banda koncertjére.Akár egyedül is. Zenekarban pedig nincs hiány, legyen szó kezdő fiatalokról, vagy közismert ’nagyöregekről’ illetve az utóbbiakat alkotók új projectjeiről. Legutóbbi esetben ezek keveredésének lehettünk szem- és fültanúi, legalábbis aki ellátogatott a Crazy Mamába, mindenképp. A fellépők listája: Alcatraz, EGO-Project, Engine, WonderDeeR. Végeredmény: főleg új elményként érő, ellenében meggyőző produkciók sora, újfent elégedett távozás a hajnali órákban. Zárórakor. Mikor máskor?

A programot a WonderDeer nyitotta, fiatal csapat, melyhez utóbbi időben többször lehetett szerencséje a nagyérdeműnek. Ha emlékezetem nem csal, szerepeltek a Bandák Csatája elnevezésű tehetségkutatón, illetve a Tűzmadár vendégzenekaraként is, mindannyiszor a Crazy Mama színpadán. Figyelve őket minden kétséget kizáróan képben vannak, milyen zenével lehetne megmozgatni a közönséget,mely dalok illenek egy pörgős koncertre – e szempont alapján válogattak össze egy csokrot metalcsemegékből. Indításnak egy tempós, hangulatalapozónak kiváló régi Helloween nóta (Starlight), melyet a heavy metal jellegű ének tekintetében érdekesen ható, mégis jól kivitelezett Metallica dal követett. Bekerült a setlistbe többek közt egy Hammerfall: Renegade is, többek nem kis örömére. Sajátosabb vizekre evezve, egy csokorba fogva három szerzeményüket is előadták, a zárónóta pedig szintén kalsszikus darab, Iron Maiden: Fear of the dark. Teljesen jó koncepció, zeneileg pontosak, az énekbe sem tudnék belekötni (sőt, az nagyon ott volt!), minden a helyén. Megtanultak mindent becsülettel, saját dalaikhoz is megfelelő témákat választottak (kiemelendő pl. a névadó Csodaszarvas), csak bíztatni tudom őket, folytassák, így tovább. Időnként talán az átélés hiányzott, nem rohantunk előre tombolni- ehhez viszont hozzá lehet fűzni, a legelsőként fellépő bandák dolga alegnehezebb a közönség bemelegítésében. Ekkor ezt láttam úgy, ahogy. Hogy minden tekintetében valós, és nem alkalmi vélemény alakulhasson ki, érdekében érdemes megtekinteni őket máskor, más helyzetben is.

Kellemesen rövid szünetet már az Engine követi. Láttam már őket, valamikor ’régen’. Van annak egy éve is, így vártam, mmivel tudnak előrukkolni az akkori – nem hazudok- kocsmabeli klubkoncert után. A hely adottságait leszámítva fergeteges bulit csaptak akkor. Egyben a csapat, egy heavy-power énekben jól teljesítő, frontemberi poszton pedig kirobbanóan energikus, mondhatni oda született mikrofonbetyárral, valamint a jelenleg a bandát kisegítendő, de a bulit szemlélve közéjük illő billentyűs, Ági- ki az Alhana sorait is erősítette. Saját dalokban sem szűkölködnek, egy lemezre való adag már rendszeresen előadható állapotban, kaptunk is belőlük bőven a rendelkezésre álló időben. Feldolgozásokat említve:

- egy tempós, erőteljes előadású Rising Force (Y.J.Malmsteen)
- az eredetinél énekben kicsit mélyebbre hangolt Full Moon (Sonata Arctica)- melyben némi vokál azért elférne
- az 1983-as Falshdance talán legismertebb slágerének átirata (Michael Sembello: Maniac)
- zárásnak szánva a Sonata Arctica szájíze szerinti Scorpions-klasszikus Still loving you, olyan eszement tempóban, mint ahogy még nem volt hozzá szerencsém.

Műsoruk önmagáért beszélt, nem úszhatták meg visszatapsolás nélkül, s megmutatták, élőben hogy is szólna a készülő nagylemez címadó nótája: End of time. Ők se hibátlanok (nem mintha létezne olyan…), de garantáltan fergeteges hangulatot tudnak teremteni- attól függetlenül, hogy a tömegnek nem nevezhető közönségről az elégedettség tükröződött.

A soron következő Alcatraz zenekar kacspán elkezdtem kutakodni, de semmit nem találtam, ami teljes mértékben biztosítana abban, hogy őket láttam már. Legalábbis az akkori felállást. Alakulásuk évét tekintve esélyes, hogy ez az a csapat, melyet érte anno a megtiszteltetés, hogy az Avalon Clubban a Rainbow egykori énekese, Graham Bonnett előtt játszhassanak. Zenei világukat figyelve tovább gyanakszom (E hiányosságot igyekszem pótolni- kellő forrás hiányában viszont elég nehéz). De a múlt, mostani szereplésükről lenne szó igazából. Dalcímeikből sajnos még felkészületlen vagyok, az asztalokra promóciós célból kihelyezett lemezeik pedig gyorsan gazdára találtak- így marad a produkció minőségének értékelése. Saját szerzeményeiket helyezték előtérbe. Kifejezetten igényes, számomra talán a hard rockhoz közelebb álló zenéjüket könnyű befogadni. Korrekt műsort toltak, olyan feszes tempóban, melyre bealudni csak kellő egyéb behatás mellett lehetséges. Érezni, hogy nem tegnap vettek először kezükbe hangszert, nem buli előtt dobták össze első dalaikat. Kiforrott, minőségi, csak bőven beleférne, ha több teret is kapna, azaz tovább, szélesebb körbe juthatna el, hogy beérhessen munkájuk gyümölcse. Érdemes máskor is figyelmet szentelni rájuk.

Feltétezem, az est fő fellépőjének számító EGO-Project neve csengett ismerősen a legtöbb vendég számára. Ha nem zenéjük, akkor a tagok miatt: Beloberk István (Kalapács, Sámán, Dance, Tirana), Beloberk Zsolt (Kalapács, Sámán, Tirana, Classica), Kiss Zoli (Iron Maidnem, Belfegor, Classica, Age of Nemesis, ZBB), Lahovitz Zoltán ’Puccer’ (Invader), Tóth Károly Carlos (Crossholder, Judas Beast). Az öszképet látva tudvalévő, nem tejfölösszájú zenészekről beszélünk, mindössze a project számít újnak. Elsősorban saját dalokból gazdálkodtak, melyben akadnak:

- minden tekintetben új nóták
- magyar szöveggel ellátott ügyes átiratok, mint pl Metallica (talán Enter sadman?)- Egduy:Superheroes zenei keveréke, egy kis Rainbow. Csak hogy kiemeljek párat.
- Egy nagy átérzéssel előadott, kifejezetten erős, zeneileg mindenképp Kalapács-utánérzésű dal: Ha újra kezdhetném! (Alapokat tekintve teljes mértékben érthető- és hozzájuk illő)
- majd Kiss Zoli számára rutin, az Iron Maiden: Wicker man.
- hogy a listát zárjam, egy újabb pontos és ütős dal, Judas Priest: Nightcrawler.

Hatalmasat szólt. Ez is, de igaz az egész koncertre. S ha mégis kételkednél bennük, vagy ősziontén szólva gondolhatsz, mondhatsz bármit, zárónótájuk lehetne a hozzáállásuk is: Fogadj el így! Vártam jó ideig, mire eljuthattam meghallgatni őket is, de nyugtával zárd a napot, ezt se bántam meg. Összeszedett egy csapat, tele jó és kivitelezhető ötletekkel, értékelésre méltó műsorral. Fellépésük csak igazolta, erre is igény van, nincs több kérdés. Nincs több hozzáfűznivaló, EGO-Project van, s ha ennyin múlik, lesz is. Kissé húzósra is sikerült az éjszaka, ahogy a srácok levonultak a színpadról, úgy oszlott lassan a közönség is, kifáradva - amennyire azt észlelni lehet, csalódástól mentesen -, pihenni, haza. Érthető a dolog, a négy csapat valóban kiszívta összes energiánkat, ahogy az helyén való egy ilyen estén.

A fotókat készítette: Bősz Attila, ezúton is köszönöm neki!

http://www.wonderdeer.hu
http://www.freeweb.hu/alcatrazzenekar
http://www.enginemusic.hu
http://ego-project.hu