Ugyan Alice Cooper neve nem ismeretlen az emberek számára (a 70-es évekbeli megannyi klasszikus lemeze, de főleg a Trash és a Hey Stoopid slágeralbumok miatt), valahogy mégis úgy érzem, nem kapja meg azt a figyelmet, amit érdemel – pedig a fekete arcfestés, a kígyók és akasztófák mögött egy igen gazdag, változatos zenei életmű áll. Jelen lemezünk 1987-ben jött ki, ami zeneileg az olyan heavy metal bandák nyomát követi, mint a Twisted Sister és a W.A.S.P. (két zenekar, akikre nyilvánvalóan nagy hatással volt). Alice zenekarát ekkor Kane Roberts szólógitáros, Devlin 7 ritmusgitáros, Kip Winger basszusgitáros, Paul Horowitz billentyűs és Kan Mary dobos alkotta. Felmerülhet a kérdés, hogy Alice hogy birkózik meg ezzel a stílussal, hisz ő nem kifejezetten az a heavy metal torok, amit elvárnánk az ilyesfajta zenénél, de meg kell hogy nyugtassalak titeket, nem vall szégyent. A lemezt két részre lehet osztani témája szerint – az első oldal a lázadásról szól, míg a második oldalt az akkor népszerű slasher horrorfilmek ihlették.

A lemez a Freedom villámgyors dobtémájával indít. Ezt a számot nem titkoltan a Parents Music Resource Center nevű bizottságnak címezte, akik akkoriban a zene- és filmipar „veszélyes” elemeire kívánta felhívni a szülők figyelmét - ennek eredményeként Alice őket többek közt olyan nevekhez hasonlítja, mint a Nagy Testvér és szovjet Oroszország. A következő szám a Lock Me Up, ami Robert Englund (Freddy Kruegert alakító színész) szavaival nyit, majd a valamivel lassabb Give The Radio Back követi. Ezek után a döngölős Step On You következik, majd a Not That Kind of Love, ami a lemez egyetlen „csajozós” dala, ezzel némileg előkészítve a terepet a két évvel későbbi Trash-nek. Ezek után jön a középtempós Prince Of Darkness, amit John Carpenter azonos című horrorfilmjéhez írtak, majd az agresszív hangvételű Time To Kill. A lemez a rajongók körében Ripper-triology-ként ismert hármassal zárul: a Chop, Chop, Chop című számban megismerjük főhősünket, akinek kedvenc elfoglaltsága az örömlányok feldarabolása. Egyikükben egy korábbi áldozatát véli felfedezni, neki szól a gótikus hangulatú ballada, a Gail, majd a Roses On White Lace horror szerzeménnyel zárul a lemez.

Összegezve, messze nem ez a lemez Alice legjobb alkotása - azok az olyan klasszikusok, mint a Love It To Death, a Billion Dollar Babies, vagy a Welcome To My Nightmare - viszont kellemes kitérő a mester munkásságában. Akik szeretik a 80-as évekbeli heavy metalt és/vagy a régimódi darabolós horrorfilmeket, azoknak előszeretettel ajánlom ezt a lemezt.

Alice Cooper – Raise Your Fist And Yell (1987)

1.Freedom
2.Lock Me Up
3.Give The Radio Back
4.Step On You
5.Not That Kind Of Love
6.Prince Of Darkness
7.Time To Kill
8.Chop, Chop, Chop
9.Gail 10.Roses On White Lace


Értékelés: 10/10

http://www.youtube.com/watch?v=ql4kDsNRUvQ