Az ég ködösen néz le rám... és valahogy most szótlan
Minden semmilyen körülöttem... nincs válasz
A fák is sejtelmesen susognak bele az éjszakába... a lelkembe
Fáj a gondolat... fáj, hogy érzek
Miért is van a születés!? Miért is van egyáltalán valami!?
Egyedül vagyok a gondolataim káoszába... az őrületben
Hiába hívom őt kire már évek óta vágyok, s talán most még jobban mint valaha... hiába
Pedig tudja, hogy várom tudja, hogy szeretném... az érintését
Kínoz... mint minden körülöttem a szférában
Aludni szeretnék... úgy mint azok kik sosem vannak ébren...
De álmatlan vagyok.. .gyenge ahhoz, hogy elaludjak
Így csak fuldoklok könnyeim tengerében... A magányom karjában
Ez a sorsom... Ezért kellett felsírnom egyszer régen
De többé, ha egyáltalán van ilyen nem fogok... mert voltam, vagyok, és a jövő idő meghalt
De lehet, hogy sosem volt... csak illúzió... az egész |
