Az élet csak téboly kertje
Hol a magány talán túl könnyű már
S hol, ha minden veszve
Az a szabadság
Többet, mást nem is vágyok
Legyen gyors, egyszerű, sivár
A semmiből
A semmin át
Egy elpocsékolt élet lángja
Csak újabb gyertya egy vak világba
Mely elárulná a korát
A láng, mit senki sem lát
Oly rég már csak ezt vártuk
Hogy oltsuk szomjunk, vágyunk
S ha fáznánk, melegít még
A láng, mit senki sem lát
A hidak már tűzben állnak
Mögöttük megtűrt pusztaság
Mit, ha elfeledsz is
Ne hidd, hogy elbocsát
S majd, ha szürkül - fénytől óvva
Megkísért talán
Hogy boldogságod
Börtönöd csupán
A lét csak téboly kertje
Magányos béklyó önmagán
Bár a végcél nincs feledve
Nincs hit továbblépni már
...menni már
A semmiből
A semmin át
Menekülj
Mielőtt látnád, mit feledtél
Menekülj
Mielőtt látnád mivé vált
S bár az idő mindent torzít
Ne hidd, hogy megbocsát
S a végén
Ahogy az éj majd átölel
Túl késő lesz belátni
Hogy a tiszta forrást
Mint veszítjük
Miért veszítjük el |
