Te is ugyanúgy érzel
Ahogy szökik a fény
Jobb lenne itt se lenni
Új hely, új remény
Hátrahagyni mindent
Mi árnyékot ád
És az ember sötét, vízes síkján
Mennénk tovább...
...és megszűnt a külvilág
Eltűnt minden összhang
Nekünk csak ez maradt
Éhség, s az önemésztő harag
De érzem,
Hogy szunnyad a remény
Kétségből ácsolt jövőnkbe
Többé már nem tör utat a fény
A Sötétséggel eggyé váltam
Részem lett és én az övé
Új világom bűnre csábít
Nem állok ellen - nem állok ellen én
Új jövőmre itt találtam
Tarsolyomban pár erény
Tűzre vetném - hadd égjen
Ha ez a sorsom - ennyit ért
Rég vártam egy új világra
Szépségre szabadságra
Hitem elhagy, testem romokban
Ahogy lelkem pokolra száll
Te is ugyanúgy vérzel
Sodródni vágysz
Nem számít, ha az Élet habja
Még mélyebbre ránt
Ott se lesz rosszabb
Ott se lesz más
Elmúlunk szépen, csendben
Mindegy mi vár odaát
Te is ugyanúgy magadba nézel
Amikor nincsen menekvés
Ami érték, hamuban izzik
Nem perzsel a holt remény
A múlt üresnek tűnik
Csak pár erény-parázs mi fénylik
Ugyanúgy... |
