SÖTÉT HAJNAL, FEHÉR ÉJ
I.
Testeden lelkem árnya újra él,
Lelkeden fehér éj.
Az idő nem gyógyít, de elvetél,
Szárnyain messzi fény.
Álmaid hamvait rejtő urna,
Szememben halott fény.
Sorsomon a magány hideg csókja,
Bűneid elhozom.
Ref.
Lelkeden sötét fényű feledés - az éj
Száműzte rég.
Testeden izzó fényű jelekért sír,
Magányt nemz a lét.
II.
Láttam én fehér éjek tengerét,
Szemedben messzi fényt.
Láttam én, sötét hajnalt szült az éj,
Öledbe langyos kéjt.
Bűneid lángjain nyíló rózsa,
Holt virág, halott szív.
Sorsomon a száműzöttek csókja,
Bűneid elhozom.
Zene: Ruszity Vladimir
Szavak: Matlári Miklós |
