Rejts ölednek éjjelébe
Szent nyugalmú sírhalom!
E kinéletnek veszõdve
Láncait mért hordozom?
Kebled csendes éjjelébe
Nem tekint a fájdalom,
S a keservek halvány képe;
Ott öröklõ bék’ vagyon.
Mint õszi alkonyon
A félhomályú köd,
Fásult egykedvûség
Mereng szívem fölött.
Ellenség, jó barát,
Végeztem veletek;
Senkit nem gyûlölök,
Senkit nem szeretek.
Sírt nekem, sírt és koporsót,
Mélyen fekvot a föld alatt,
Nincs semmi örömem,
Nincs semmi bánatom;
Érzelmeim, vágyaim
Mind, mind elaltatom.
Óhajtásim közül
Ébren csak egy marad:
Aludjam én… minél
Elébb… a föld alatt.
Sírt nekem, sírt és koporsót,
Mélyen fekvot a föld alatt,
Hol nem élnek érzemények,
Hol nincs többé gondolat… |
