Kék köd ébred
Átkarol
Eső olvad az arcomon
Te a növény csak ekkor élsz
Hogy képet fessen
A múltba néz
Az elme
Ami fáj
S hogy a sivatag milyen
Táj
Viharban
De újra mély
És a testem a lelkedé
A lelkedé
Mélysötét
Sötétkék
Mégse fáj, mégse fáj
Hogy az eső hideg kép
Elkísér, elkísér
Ahogy a kezed pengét ér
Mégse fáj, mégse fáj
Csak az eső színe más
Elkísér, elkísér
Ahogy a kezed pengét ér
Hideg tested
Marad még
Csak a lelked érje fény
Meg a víz
És a messzeség
Ami mindig újra meg újra mindig
Újra hív
Meg az álom, meg a vágy
Meg az örök megváltás
Ami benned él, ami mély
És a testem a lelkedé
Mélysötét
Sötétkék
Mégse fáj, mégse fáj
Hogy az eső hideg kép
Elkísér, elkísér
Ahogy a kezed pengét ér
Mégse fáj, mégse fáj
Csak az eső színe más
Elkísér, elkísér
Ahogy a kezed pengét ér
Szélben ázunk, akárcsak
Ő viharlelkeket ismerő
A kezed kezemtől
Elszakad
Ahogy itt van, most is
Megmarad
Ez a kép ami fáj
Ami most is ordibál
Hogy szeress amíg mély
És a testem a lelkedé |
