az északi fényben fürdik a lélek, tovább is mennék, de nem kéne
nagyokat inni, valaki sírni, közel magadhoz eltévedt.
milyen a jó bor, kérek egy kortyot, kínál az élet mindennel,
az, amit érek, már mindennek vége törödj magaddal vesztére.
annak a halnak, hiába martad, tudod az élet elvégre
nem olyan vészes, valaki éhes, miért akartad mindennel
talán, ha szólnál, ott van a torkán, állok egy felhőn és szétnézek
zakatol tompán, lassan és lomhán, az utolsó ember is ténfereg.
magába szalad a táj,
most mondd, hogy mit kívánsz,
esik a holdon az ég,
hozzál nekem egy felest még!
hogyha egyetlenegyszer is gondoltál már rá, ordítani tudnál annyira fáj
sohasem hitted, de megtörtént érzed, már gyenge az ember, túlélni kár
magába szalad a táj,
most mondd, hogy mit kívánsz,
esik a holdon az ég,
hozzál nekem egy felest még!
ezernyi könnycsepp szántja az eget
miért nem jöttél, vártalak téged
szeretlek élet, a többi nem kéne
az északi fényben fürdik a lélek. |
