Régi közt a szépet
Oszlopos kő tövén
Százéves ember ül
Hallgatása csendbe szenderül
A kő sem beszél emberül
Lassan rág és lassan nyel
Így fogyaszt az élet el
S mi egykor sudár volt és délceg
- Sziklacsúcs, hófödte bércek -
Most puszta kő és rőt szakáll
Gondolatuk rég messze jár
S míg el nem mennek végleg
Keresik a régi közt a szépet
Hare Krisna hare
Hare Rama hare
Krisna Krisna hare
Rama Rama hare
Szunnyadó szép leány
Bölcsőbe készülődik már
Legyen itt egy ház, nője körül erdő
Bezengi a szó, a dal búfelejtő...
Hare Krisna hare
Hare Rama hare
Krisna Krisna hare
Rama Rama hare
Fúdd el, jó szél, fúdd el... |
