Abból a fából vágjátok az én keresztem
Amit akkor ültettek, amikor születtem
Abból a fából legyen majd az én koporsóm
Amelynek árnyéka alatt írták meg a sorsom
Gallyaiból rakjatok egy olyan nagy tüzet
Ami még egyszer táplálja kihülő szívemet
Földbe' nyugvó gyökeréből faragjatok pipát
Szabad lelkem az égbe szálljon mint a füstkarikák
Sudár ágai jók lesznek vaskaszák nyelének
Mely arat, de fegyver is a Magyar kezének
Fának apró forgácsát vessétek a szélnek
Viszik messze majd hírünket ahol földet érnek
Egy árva szűz rügyéből új élet sarjadjon
Ne hagyjátok soha, soha, hogy nemzetetek kihaljon
Legszebbik részéből végül bölcsőt készítsetek
Hogy szebb jövőről álmodjon minden magyar gyermek |
