Névtelenül
Nem emlékszünk rá, nem tudjuk a nevét sem
Nem érezzük, mit ő érzett szívében
Tudjuk, hogy élt, s talán szeretett
Egy olyan leányt, ki övé nem lehetett
Álmodozhatott, voltak vágyai
Akárcsak nekünk, rózsaszín álmai
Lehetett asszonya, gyermeke, háza
Mit úgy teremtett meg, a keze munkája
Voltak szülei, kik szeretve féltették
S hogy nem jön többé vissza, ők talán érezték
Szerette faluját, városát, népét
Szerette a bérceket, vagy a róna képét
Paraszt volt, katona, költő vagy tanár
Gróf, avagy dzsentri, nem számít ma már
Egy biztos, magyar volt és érezte, tudta
Hogyha ő feladná, a haza elbukna
Mert ott van az erő, az egyszerű magyarban
Egyenes derékkal, áll minden viharban
Álmodozhatott, voltak vágyai
Akárcsak nekünk, rózsaszín álmai
Lehetett asszonya, gyermeke, háza
Mit úgy teremtett meg, a keze munkája
Álmodozhatott, voltak vágyai
Akárcsak nekünk, rózsaszín álmai
Lehetett asszonya, gyermeke, háza
Mit úgy teremtett meg, a keze munkája
Egy biztos, magyar volt és érezte, tudta
Hogyha ő feladná, a haza elbukna
Mert ott van az erő, az egyszerű magyarban
Egyenes derékkal, áll minden viharban
Álmodozhatott, voltak vágyai
Akárcsak nekünk, rózsaszín álmai
Lehetett asszonya, gyermeke, háza
Mit úgy teremtett meg, a keze munkája
Álmodozhatott, voltak vágyai
Akárcsak nekünk, rózsaszín álmai
Lehetett asszonya, gyermeke, háza
Mit úgy teremtett meg, a keze munkája |
