Mit bánom én, ha utcasarkok rongya,
De elkísérjen egész a síromba,
Álljon előmbe izzó, forró nyárban:
"Téged szeretlek, Te vagy, akit vártam."
Legyen kirugdalt, kitagadott, céda,
Csak a szívébe láthassak be néha,
Ha vad viharban átkozódva állunk,
Együtt roskadjon, törjön össze lábunk!
Ha egy-egy órán megtelik a lelkünk,
Üdvöt, gyönyört csak egymás ajkán leljünk,
Ha ott fetrengek lenn, az utcaporba,
Boruljon rám és óvjon átkarolva!
Szétzúzva minden kőtáblát és láncot,
Holtig kacagnók a nyüzsgő világot.
Refr.: Együtt kacagnánk, végső búcsút intve,
Meghalnánk együtt, egymást istenítve.
Meghalnánk, mondván:
"Bűn és szenny az élet,
Ketten voltunk csak tiszták, hófehérek."
Tisztító, szent tűz, hogyha által éget,
Szárnyaljuk együtt bé a mindenséget,
Mindig csókoljon, egyformán szeressen,
Könnyben, piszokban, szenvedésben, szennyben!
Amiben minden álmom semmivé lett,
Hozza vissza Ő, legyen Ő az Élet!
Kifestett arcát angyalarcnak látom,
A lelkem lenne életem, halálom. |
