Prédikátor
A múltat őrző halmok
Otthonföldemen járva s kelve néma halmokat látok,
A múltat őrzik e fákkal körülvett fűvel benőtt dombok…
Alattuk élnek eltemetve az elfeledett emberi sorsok
Emléküket idézi a rozsdás ekevas s a csendesen suttogó lombok
Lassan korhad a fa,
a falat elmossa az eső
Az emlékek tompán fájnak
Szótlanul gyilkol az idő
Mennydörgés dübörög az égben
Fogaival vicsorog a villám
A halál nem kérdez, csak eljön
S csikorog a szeretet a halmok alatt
A halál nem kérdez, csak eljön
S csikorog a szeretet… a szeretet a halmok alatt
Csak semleges tekintetteket látok, felelősségtől óvakodókat.
Mosolygó arccal sétálva, pusztítjuk el világunkat.
Az önmagát felemésztő létben, vaktában botorkálunk
Segítséget és megoldást mindig másoktól várunk.
A múltat őrző halmok - csontok porladnak a sírok alatt.
Szabadon választhatunk helyet majd magunknak.
S magas égi trónjaikról a csillagok lehullanak
Körös körül a sűrű ködbe veszve mint fénylő árnyak
Lassan korhad a fa, a falat elmossa az eső
Az emlékek tompán fájnak, szótlanul gyilkol az idő |
