A gépek mellől majd fejjel zuhanunk a sírba
Minden amit hátrahagyunk hitvány fakeresztre írva
Nem fakadunk sírva, nem fakadhatunk sírva
Veszélyérzetünk módszeresen kiirtva
És éltet a remény mint hétköznapi perverzió
Fontos szerep illúzió idült boldogság vizió
Mert nekünk ez így jó keblünkön melengetett kígyó
Eleven húsunkba harapva lelkünket kiszívó
Bábszínházat, templomot, kuplerájt egybe
Önjelölt istenek kibaszott állatkertje
A kérdés hogy hitünket mibe vessük
Alkalom hogy egymás torkának essünk
Bizalmunkat piacra dobjuk
Örömmámorban úszva a bokánkat fogjuk
A gépek mellől majd fejjel zuhanunk a sírba
Elégedetten nyugtázzuk: sorsunk így van megírva
Nem fakadunk sírva, nem fakadhatunk sírva
Levitézlett hőseink által büszkeségre idomítva
És éltet a remény csak éppen a valóság foghíjas
Egy évszázadnyi szarból nem húz ki semelyik Nobel-díjas
És rázzuk az öklünk, látszólag testünk feszes és izmos
De oszlásnak indultunk már és a szag felettébb kínos
Bábszínházat, templomot, kuplerájt egybe
Önjelölt istenek kibaszott állatkertje
A kérdés hogy hitünket mibe vessük
Alkalom hogy egymás torkának essünk
Bizalmunkat piacra dobjuk
Örömmámorban úszva a bokánkat fogjuk
Míg végül arcunkra ráfagy az ostoba vigyor |
