Bábmesterem
porra szomjazik.
Bús énekem
ott hallatszik
hol már
a harmatcsepp a végső könny,
lehúz a sár!
Hol már
a negédes üres közöny
elhasznál...
Szárnyaimmal
hiába bűvölöm.
Nem lát,nem hall,
de érzem a bőrömön!
Nem vár
rendeltetés,ó a holnap
oly kopár!
Nem vár
semmi becses,semmi egyéb,
csak sivár
rongyos,kósza percek,
értéktelen tettek.
A szárny hasztalan,
ha itt kell hagyjam!
Mond csak mim van?
Mi az mit adtam?
Úgy fáj!
A harmatcsepp a végső könny,
hát ennyi jár?
Oly kár!
Ha eltakar majd a függöny
vége már...
Fáj!Fáj!
A harmatcsepp a végső könny,
hát ennyi jár?
Fáj!Fáj!
Ha eltakar majd a függöny
vége már!
Még érzem a tűt,
átszúr,átüt!
Túlontúl prűd,
röpke etűd. |
