Scerra logo
Scerra Basszusgitár : Fekete Zsolt
Ének, Szöveg : Virágos Ádám
Gitár : Udvardi Ákos
Dob : Barta László
Gitár : Schiller András


A ScerrA 2009 februárjában alakult Budapesten, azzal a céllal, hogy egyedi színfoltot alkosson a magyar zenei palettán. Az alapító tagok ( Száraz Bence, Virágos Ádám, Fekete Zsolt és Udvardi Ákos ), egy olyan egyedi, szimfonikus metal zenekart képzeltek el, amelyben van lehetõségük kibontakozni, s így maradandót alkotni, mind a zene, mind a magyar dalszövegek mondanivalója szempontjából.A kezdeti idõk a dalok írásával, összepróbálásával és hosszas dobos kereséssel teltek, míg több jelölt közül Barta László került a dobok mögé, aki ma is oszlopos tagja a zenekarnak. 2010 áprilisában önerõbõl, digitális formában megszületett a zenekar elsõ éráját lezáró "Kétségekkel vagy anélkül" címû debüt album, Lili Rabie és Nagy Gábor (Wasabi Kht., ex-Zanzibar) vendégszereplésével, amely több hazai szaksajtó figyelmét felkeltette. A pozitív visszhangoknak köszönhetõen a csapat, a 2010-es Metalfest Open Air Hungary keretein belül mutatkozott be elõször a színpadon, majd a felkéréseknek eleget téve országos és részben nemzetközi turnéba kezdett.
Mindezek után a 2011-es év végigkoncertezése következett, melyet csaknem végig a Watch My Dying társaságában bonyolítottak le, több hazai és határon túli fesztivállal kiegészítve. Mindeközben elkészült a zenekar elsõ hivatalos videoklipje, amit az „Imago” c. dalra forgattak, valamint nekiláttak a következõ stúdióanyag elkészítésének is. 2012 rögtön egy tagcserével indult, Száraz Bence helyére Schiller András érkezett, akivel az összeszokás igen gyors volt, hisz a jelenlegi tagsághoz több éves barátság köti. Ezt követõen január 7-én kézzel fogható formában is megjelent a ScerrA 2+1 dalt tartalmazó lemezelõzetese, ami a „Tövistánc” elnevezést kapta. A kiadvány különlegessége, hogy lemezen vendégénekesként feltûnik korunk kortárs költõjeként is számon tartott Török-Zselenszky Tamás (Zselenszky, ex-Eleven Hold), tartalmazza a zenekar legelsõ korongját, a „Kétségekkel vagy anélkül”-t, valamint közkívánatra található rajta egy angol nyelvû átirat is.
A zenekar 2012-tõl a Powerground Management tagja.





Kapcsolat, koncertszervezés:

scerra-music@hotmail.com

Virágos Ádám

+36 20 393 1636


ScerrA Facebook

www.myspace.com/scerramusic

Albumok :

Kétségekkel vagy anélkül (2010)
Scerra - Kétségekkel vagy anélkül1.Bevezetés [mp3]
2.Az Igazi (Kétségekkel vagy anélkül) [mp3]
3.Zsúfolt hiány [mp3]
4.Vízen járó [mp3]
5.Hangok [mp3]
6.Mély levegőt [mp3]
7.Imago ft. Lili Rabie [mp3][watch video]
Tövistánc (2012)
Scerra - Tövistánc1.Tövistánc [watch video]
2.Függőség ft. Török-Zselenszky Tamás 
3.Thorndance 
In Via (2012)
Scerra - In Via1.Intro 
2.Memento Mori 
3.Tövistánc 
4.A kohó 
5.Boncoló ft. Veres Gábor, Bencze Márton, Pósfai József 
6.Ami jár 
7.Változók 
8.Függőség ft. Zselenszky 
9.Halálom 
10.Állandók 
11.Minden rendben 
12.A gyertyák csontig égnek [watch video]
13.Kolonc 

Kedvencek közé jelölték : 100
[ Hibajelentés / Üzenet a profil tulajdonosnak ]
Hozzászólások :
doomicus
doomicus
2014.12.23. 11:45:09
sajnos feloszlott a zenekar.
 

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!

Valid HTML 4.0 Valid CSS

 0.0197 s
© scerra.rockerek.hu